Szemrebbenés nélkül kisétált volna a rabló egy tálca ékszerrel

Később feladta magát. 

2021. október 26., 17:26

Szerző:

A gyanú szerint az 53 éves elkövető 2021. október 22-én kora délután tért be egy hódmezővásárhelyi ékszerüzletbe – írja a police.hu.

A férfi vásárlási szándékot színlelve több tálca arany ékszert pakoltatott a pultra, majd az eladó figyelmét elterelve, a tálcákat megragadta, és sietősen távozott az üzletből, egyenesen a közelben parkoló autója irányába. A bolt alkalmazottja azonnal a férfi után szaladt, akit utolért, és az ékszer-installációkat kiütötte a kezéből. A gyanúsított ezért a helyszínről üres kézzel menekült el autójával. A tolvaj nem sokkal később feladta magát a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányságon, ahol a cselekmény elkövetését elismerte, továbbá a nyomozóknak elmondta, hogy néhány órával korábban – egy helyi étterem sérelmére, ahol futárként dolgozott – sikkasztást követett el, ugyanis a bevétellel sajátjaként rendelkezve korábbi tartozásait egyenlítette ki.

Az elkövetőt őrizetbe vették, ellene lopás bűntette és sikkasztás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.

(Kiemelt képünk: police.hu)

Az elmúlt években megugrott a bankkártyás és átutalási forgalomhoz kötődő visszaélésekből eredő károk értéke Magyarországon: a jegybank adatai szerint csak 2023 negyedik negyedévében 8,1 milliárd forintot tüntettek el a csalók az ügyfelek számláiról, a kimutatott esetek száma pedig megközelítette a 48 ezret.