Saját szüleitől lopott el 30 millió forintot és a család autóját
Megfogta a szülei trezorját majd a család autójával elhajtott.
Saját szüleit lopta meg egy 24 éves győri férfi. A fiatal elvitte a család trezorját, amiben 30 millió forint volt, majd magához vette a kocsijukat és távozott otthonról. A rendőrök szerdán kaptak bejelentést arról, hogy egy ismeretlen meglopta a családot.
A rendőrök azonnal megkezdték az ügy felgöngyölítését, és elrendelték az ellopott jármű körözését. és még aznap este Körmenden, a 86-os számú főúton lévő egyik töltőállomáson fel is figyeltek a keresett autóra. Igazoltatták a benne ülő fiatalembert, akiről kiderült, hogy a sértett fia. A gépkocsi átvizsgálásakor megtalálták a félig felfeszegetett trezort is, így a 24 éves L. Lászlót elfogták, majd lopás és jármű önkényes elvétele miatt őrizetbe vették és kihallgatták. A fiú elismerte a bűncselekmény elkövetését és kihallgatásán elmondta, mivel megromlott szüleivel a kapcsolata elhatározta, hogy magához veszi a család pénzét és a kocsit is, majd külföldre távozik. Tettét követően céltalanul furikázott az országban, aztán vásárolt egy csákányt, amivel megpróbálta kinyitni a pénzkazettát, de annak csak egy kis részét tudta felfeszegetni.
Miután némi pénzt magához vett Körmendre ment, hogy elhagyja az országot, lecsaptak rá a rendőrök és kezdeményezték a férfi letartóztatását.
(Kiemelt kép: Saját szüleit lopta meg a győri fiatal Forrás: police.hu)