Százmillió forint értékű régészeti leletet foglalt le a rendőrség

Szakértői vélemények alapján százmillió forintot is meghaladó értékű régészeti leletet foglalt le a rendőrség, három ember ellen eljárás indult.

2023. november 20., 14:08

Szerző:

A Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság a police.hu-n hétfőn azt közölte: a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda és a Nemzeti Védelmi Szolgálat múlt csütörtökön 28 helyen tartott összehangolt akciót 91 rendőr részvételével, szaktanácsadók bevonásával. A nyomozók több mint tízezer pénzérmét, csaknem ezer régészeti tárgyat, köztük fibulákat, ékszereket, továbbá tucatnyi fémkereső eszközt és két antik fegyvernek látszó tárgyat találtak – tették hozzá.

Kitértek arra, hogy a rendőrök üzletszerűen, nagyobb értékre elkövetett lopás elkövetésének gyanúja miatt folytatnak eljárást. Több mint húsz emberrel szemben intézkedtek, közülük eddig három férfit hallgattak ki gyanúsítottként.

Vajda Eszter, a Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI érdeklődésére elmondta, hogy a feltételezett elkövetők az értékes tárgyak döntő részét fémkeresővel találták és azokkal kereskedtek.

Az ilyen talált tárgyak a vonatkozó jogszabályok szerint az állam tulajdonát képezik és nem hozhatók kereskedelmi forgalomba.

(Fotó: Merész Márton)