Online csalás nagyban: 25 milliót utalt az ismeretlennek

A 47 éves nő nyugdíjpénztári megtakarítását is felemésztette az online csalás.

2024. január 18., 13:15

Szerző:

Egy 23 éves győri fiatalember lett az online csalás egyik legújabb áldozata, akitől egy ismeretlen nő 272 ezer forintot, hogy románcuk beteljesedhessen. A rendőrök a Mátrix Projekt keretében vizsgálják a bűncselekményt. Egy internetes közösségi oldalon ismerkedett meg a későbbi sértett egy ismeretlen nővel január első hetében. Az online kapcsolatot telefonbeszélgetések követték, majd találkozót beszéltek meg. A hölgy a randevúért nyolcezer forint átutalását kérte egy számlaszámra, amelynek a férfi eleget is tett. Később az útiköltségére ismét nyolcezer forintot utalt a fiatalember, de a találka mégsem jött létre, mivel a nő azt állította, a pénz nem érkezett meg.

Ezután a nő – különböző okokra hivatkozva – több alkalommal már nagyobb összegeket kért, amelyeket a fiatalember gyanútlanul átutalt a megadott bankszámlára. Miután a sértett pénze elfogyott, a csalárd partner minden elérhetőségét letiltotta áldozata elől, aki ezt követően feljelentést tett.

A Győri Rendőrkapitányság csalás vétség miatt indított eljárást.

Online csalás 25 milliós értékben

Egy Pápa környéki kistelepülésen élő 47 éves hölgy még 2021 decemberében ismerkedett meg az egyik közösségi médiafelületen egy férfival. Ezután rendszeresen leveleztek, majd 2022 decemberében egy olyan levelet kapott a sértett, hogy ismerősének autója Angliából hazafelé tartva Németországban meghibásodott, és sürgősen pénzre lenne szüksége a javításhoz.

A férfi a szervizre kért 250 ezer forint kölcsönt, melyet a sértett el is utalt abban a hiszemben, hogy azt később visszakapja. A visszafizetés helyett azonban csak újabb kérések érkeztek, aminek a nő eleget is tett. Mivel közben a saját pénze elfogyott, ezért csak kölcsönkért pénzből és nyugdíjpénztári megtakarításának visszaváltásából tudta teljesíteni az utalásokat.

Egy év alatt összesen 25 millió forintot küldött valakinek, akivel személyesen soha nem találkozott. Végül családtagjának kérésére tett feljelentést a rendőrségen.

Rács mögé kerülhet az idős nőket behálózó online csaló

Mint korábban megírtuk, a Tatabányai Járási Ügyészség csalás miatt nyújtott be vádiratot azzal a férfival szemben, aki két – interneten megismert – idős nőt csapott be. A vádirat szerint a férfi interneten keresztül ismerte meg a 70-es éveiben járó tatabányai nőt, akivel megegyezett abban, hogy Pécsre fogja költöztetni, ahol majd gondoskodik róla, ezért eltartási szerződést is kötnek. A férfi 2020 júliusában a nő bankszámlájáról felvetetett vele 800.000 Ft-ot, azzal a valótlan indokkal, hogy abból megvásárolja azt a gépkocsit, amivel Pécsre költözteti, majd további 1.000.000 Ft-ot azzal, hogy azt az összeget pedig a sértett költöztetésére fordítja. Az idős nő az így felvett pénzt mindkétszer átadta a férfinak, aki azonban a költöztetés érdekében semmit nem tett, a sértettről való gondoskodás nem állt szándékában.

A férfi ugyanebben az időszakban interneten megismert egy 60-as éveiben járó kaposvári nőt, akivel szerelmi viszonyt alakított ki. A férfi 2020 júniusában megkérte a nőt arra, hogy vásároljon neki részletre egy 200.000,- Ft értékű laptopot úgy, hogy a törlesztőrészleteket a férfi fogja fizetni. A vádlott azonban a törlesztőrészleteket nem fizette, így az áruvásárlási hitelt nyújtó bank a sértettel fizettette ki a termék teljes vételárát. A férfi, 2020 nyarán 130.000,-Ft készpénzt is kölcsön kért, valamint aranyékszereket kért el, azért, hogy azokat zálogba adja. A sértett mind a pénzt, mind pedig a 780.000,-Ft. értékű ékszert átadta a férfinak, akinek ígéretével ellentétben nem állt szándékában azokat visszaadni.

Az ügyészség a vádiratban arra tett indítványt, hogy a Tatabányai Járásbíróság a büntetett férfit börtönbüntetésre, közügyektől eltiltásra ítélje, valamint kötelezze a sértettek kárának megfizetésére.

(Képünk illusztráció /Shutterstock)

 

 

Huszonöt év fegyházbüntetésre és tíz év közügyektől eltiltásra ítélte a bíróság a Deák téri késelés egyik elkövetőjét - közölte hétfőn a Fővárosi Törvényszék. A tájékoztatás szerint a fiatal férfit több ember sérelmére elkövetett emberölés, felfegyverkezve, csoportosan elkövetett rablás bűntette és súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt ítélték el.