Nem skandináv krimi

Egy kenyér, két üres sörösüveg, egy öngyújtó és fél liter pálinka volt a zsákmány, de a pálinkásüveg összetört, a pálinka szétfolyt. Ezért kellett fizetésnapon agyonverni Juhász Imrét, aki kivételesen másnap kapta volna kézhez a bérét. Az utolsó magyarországi kivégzés és előzményei.

2022. július 24., 07:58

Szerző:

„1988. július 14-én reggel 5 órakor a fenti hatósági személyek előtt – miután az orvosok jelentették, hogy nincs akadálya az ítélet végrehajtásának – a tanács elnöke utasítást adott a bv-személyzetnek a halálos ítélet végrehajtására. Az ítéletet végrehajtottnak és a halál beálltának tényét az orvosok 5 óra 10 perckor nyilvánították első ízben, majd 5 óra 30 perckor ismételten megvizsgálták Vadász Ernőt, és ismét a halál tényét állapították meg. Az esemény rendben lefolyt. Az orvosok harminc perc múlva – mindent rendben találva – befejezettnek nyilvánították az ítélet végrehajtását” – áll abban a Budapesti Fegyház- és Börtönben készült kivégzési jegyzőkönyvben, amely egy tiszacsegei férfi életének végére tett pontot hivatalosan. Az egyoldalas papíron nem csak a hivatalból kötelezően jelenlévőket, hanem magát az elítéltet is feltüntették. Mintha elkérhette volna magát valami halaszthatatlan program miatt. Ekkor már nem volt választása, de másfél évvel korábban, a Dobó utcában még lett volna. 

Vadász Ernő kivégzésének hírét másnap rövid hírben hozták a lapok. Akkor még senki sem tudhatta, hogy az igazán kisstílű bűnözőből rablógyilkossá lett 28 éves férfi felakasztásának később bűntörténeti jelentősége lesz, hiszen ő volt Magyarországon az utolsó olyan halálraítélt, akit kivégeztek. Ezen büntetőügy után is született még pár halálos ítélet, azokat azonban már nem hajtották végre, hanem életfogytig tartó szabadságvesztésre változtatták, ami akkor minimum húsz év fegyházat jelentett. Az Alkotmánybíróság 1990. október 31-én törölte el a halálbüntetést, miután az alkotmánybírók úgy döntöttek, hogy az megengedhetetlen. Kiemelkedően brutális és aljas módon elkövetett bűncselekmények után a közvélemény részéről vagy a politika oldaláról azóta is rendre szóba kerül, hogy milyen jó lenne, ha még mindig lehetne akasztani. 

A Vadász-ügy történelmi jelentősége ellenére egyáltalán nem volt nagy, kriminalisztikai szempontból különösen tanulságos bűntény. Nem emlegetik a szakkönyvekben, de már olyan rendőrt sem találtam, aki részt vett a nyomozásban és lennének említésre méltó emlékei. A tettesek rendkívül amatőr és átgondolatlan módon követték el a bűncselekményeket. Elkövetőkben és áldozatokban egy közös mindenképpen volt: rettenetesen szerették az alkoholt. A nem éppen lármás tiszaparti településen történtekből nehéz lenne skandináv krimit írni, ez inkább a nyolcvanas évek vidéki valósága, pontosabban annak legrosszabb változata. 

Vadász Ernő és a nála nyolc évvel fiatalabb Lakatos István a Hajdú-Bihar-Megyei Tiszacsegén élt. Mindketten nyolcgyerekes, szegény cigánycsaládból származtak. Ernő nagy nehezen elvégezte az általánost, István csak négy osztályig jutott. Szakmát már egyikük sem tanult. Közel laktak egymáshoz, a korkülönbség ellenére jól megértették egymást, az ítélet szerint „együtt jártak inni, szórakozni és együtt kerülték a munkát is”. Követtek már el közösen bűncselekményt. Lakatos – akinek „Bum” a beceneve – évek óta szipuzott és nyugtatókra ivott. Mindketten nehéz körülmények között éltek. Már fiatalkoruktól kezdve kisebb balhékat követtek el, elítélték, börtönbe, javítóba csukták őket, majd, amikor hazatérhettek, ugyanott folytatták. Vadászék családja az apa korai halála miatt gyorsan széthullott, a történtek idején szinte minden családtagnak volt már dolga a törvénnyel. Ernő szeretett csavarogni, a kötöttséget viszont nem állhatta, ezért egyetlen munkahelyén sem bírt megmaradni. 

1986. november 10-én egy helyi italboltban futottak egymásba Lakatossal. Gyakran jártak oda, mint ahogyan az ugyancsak tiszacsegei Hajdú József is, aki szeretett sakkozni és egyébként „Bűnöző” volt a gúnyneve. Ernő és Bum is tisztában volt azzal, hogy a környékbeli gazdaságokban és vállalatoknál általában minden hónap tizedikén osztanak fizetést. Ezt egyébként úgymond józan paraszti ésszel sem lehetett nehéz kikövetkeztetni, hiszen a kocsmában mindig fizetésnapon voltak a legtöbben. A két férfi Bűnözőt szemelte ki, hogy pénzt szerezzenek. Este elmentek hozzá, felébresztették, zseblámpával a szemébe világítottak, egy villanyvezeték-darabbal megkötözték és ütötték-verték. Úgy próbáltak inkognitóban maradni, hogy egy lepedőt borítottak a férfi fejére, de hiába vallatták, Hajdú azt állította, nincs egy fillérje sem, mert betegállományban van. Vadász és Lakatos végül 350 forint készpénzzel, öt darab borotvapengével, egy húszforintos borotvalehúzóval és egy ötven forintot érő asztali órával távozott. Hajdú József másnap ugyan elment az orvoshoz, de azt nem merte szóba hozni, hogy megverték és kirabolták. Tarthatott attól, hogy a tettesek olcsón megússzák és akkor neki később nem lesz semmi nyugalma. Így sem lett. 

A két cimbora egy hónappal később ugyanazon italbolt felé tartott, amikor találkoztak. Megint fizetésnap volt, ami alaposan meg is látszott a forgalmon. Vadász és Lakatos úgy tervezte, hogy mindenképpen részeg embert néznek ki maguknak és attól fognak megpróbálni pénzt szerezni. Többen is rendesen ittak, ezért volt választási lehetőségük. Végül az egyedül élő Juhász Imrére esett a választásuk, aki egyáltalán nem volt már szomjas, és tudták róla, hogy van munkája. Azt viszont nem sejthették, hogy az 53 éves férfi kivételesen nem tizedikén, hanem másnap kapta volna meg a havi bérét. Ki kellett várniuk, amíg Juhász elindul hazafelé. Tudták, merre lakik, ezért biciklire pattantak és a Dobó utcában, egy tehergépkocsi mögé bújva várták. Közben azon vitáztak, hogy melyikük támadjon elsőnek. Vadász szerint Lakatos ehhez túlságosan részeg volt, ezért a rangidős véleménye döntött. 

Amikor Imre elbotorkált mellettük („ittas állapotban az utca közepén tántorogva közlekedett rendszeresen” és ha ivott, „hajlamos volt arra, hogy az utcán lefeküdjön és ott aludjon, ahol ráesteledett”.), Vadász utána lépett és lendületből nyakon vágta, mire ő a földre rogyott. Ernő ekkor fejbe rúgta, Bum pedig behúzta a teherautó és a pótkocsi közé, ahol Vadász a „kopogós” cipője sarkával beletaposott a védekezésre képtelen férfi gyomrába, majd ráállt és teljes súlyával ránehezedett. Amikor az áldozat megpróbált kiabálni, Vadász egy nejlonzacskóval fogta be a száját, aztán szinte levetkőztették áldozatukat, hogy jobban átkutathassák. Még a csizmájába is belenyúltak, a kalapját is megnézték, de csak egy két kilós kenyeret, két üres sörösüveget, egy öngyújtót és fél liter pálinkát találtak. Juhász Imre a bélsérülései miatt bekövetkezett belső vérzés következtében a helyszínen meghalt. Vadászék ezzel tisztában voltak, amikor elmentek a helyszínről. A holttestet másnap reggel fedezte fel egy munkába induló utcabeli. 

Vadász és Lakatos nem ilyen zsákmányra számított, ezért úgy döntöttek, visszatérnek Bűnöző lakására, akit novemberben egyszer már megleptek. („Lassan már hazajárunk ide!” – bökte oda társának már a férfi lakásán Bum.) Átmásztak a kerítésen és miután látták, hogy Hajdú József a szobában az asztalnál olvas, bekiabáltak neki az ablakon keresztül, hogy „rendőrség”. Bűnöző azonban ismerte a Tiszacsegén szolgálatot teljesítő egyenruhásokat, és a hang alapján nem csak azt tudta, hogy nem azok közül kiáltott be valaki, hanem egyenesen felismerte az egy hónappal korábbi látogatás alapján az egyik támadója hangját. Vadász és Lakatos mindenféle furfangot megpróbált bevetni, hogy bejussanak a lakásba, miközben Hajdú egy kisbaltával felfegyverkezve őrködött. A két férfi először azt mondta, hogy éhesek és hogy megkínálnák pálinkával a házigazdát, aki erre kidobott nekik egy darab szalonnát kenyérrel. Lakatos válaszul betörte a szoba ablakát és azon keresztül benyújtotta azt a pálinkás üveget, amelyet az agyonvert Juhász Imre kabátjában találtak. Pohárból szeretett volna inni, ezért kérte a halálra rémült házigazdát, hogy töltsön neki. A pálinkás üveg ezután valahogyan össze is tört, nem maradt már ital sem. A betolakodók végül bejutottak a házba. Bum azonban hiába ütötte többek között egy szalonnadarabbal a házigazdát, itt sem jártak sikerrel, mert a férfi közölte velük, hogy mivel már nincs munkahelye, pénze sincs. Miközben Ernő a lakásban kutatott, Bum sakkozott Bűnözővel. Mielőtt távoztak, megfenyegették, hogy ha feljelenti őket, felgyújtják a házát. „Beleszúrjam?” – kérdezte kezében egy késsel Lakatos. „Hagyjad a fenébe!” – válaszolta erre Vadász. Az ítéletben arra a bizonyos szalonnadarabra is kitérnek, de csak az volt biztos, hogy egy kilós lehetett és körülbelül harminc forintot ért. Azt nem sikerült felderíteni, hogy a tettesek megették-e, vagy mit csináltak vele. 

Mivel mindössze párszáz forintot zsákmányoltak Bűnözőnél, következhetett az ÁFÉSZ helyi kisvendéglője, ahonnan már több ezer forintnyi készpénzt és egy számológépet vittek el. Ha már ott voltak, a pultnál kiszolgálták magukat, többféle italt is megkóstoltak. 

Bár a gyilkosságnak nem volt szemtanúja, Vadászék neve rövidesen felmerült a nyomozás során, ami nem csoda, hiszen jól ismerték őket a hatóságok. Ernő ellen korábban többek között vérfertőzés vétsége miatt indult eljárás, miután évekig élettársi kapcsolatban élt féltestvérével, Évával, akivel időközben elhunyt apjuk volt közös. (Anyja nem sokkal a rablógyilkosság után, valamikor a fia elfogása körüli időszakban halt meg.) Féltestvérét háromszor ejtette teherbe, de minden esetben terhességmegszakításra került sor. A nőnek sem volt rendszeres munkája, libatépésből próbált némi pénzhez jutni. Ernő hirtelen haragú, agresszív ember volt. Egyszer azon vesztek össze, hogy Éva nem gyújtott be otthon, mire a férfi ököllel úgy arcba vágta, hogy fél szemére megvakult. 

Vadász és Lakatos nem volt körmönfont bűnöző. Ernő értelmi képességeire jellemző, hogy írni, olvasni és számolni ugyan tudott, de Magyarország fővárosának már Debrecent jelölte meg, és az ország lakosságát tízezerre becsülte. A büntetőeljárás során a másodrendű vádlottra, Bumra akarta kenni az egész balhét, össze-vissza hazudozott és mindezt nem túl életszerűen. Saját verziója szerint eleve azért ütötte le Juhász Imrét, hogy megvédje bűntársától, aki sokkal súlyosabban tervezett elbánni az áldozattal. Ő gyengébben ütött – mondta Vadász, aki szerint eleve Lakatos találta ki, hogy pénzt szerezzenek, mert valamilyen bírságot kellett volna megfizetnie. Azt ugyan beismerte, hogy az ő biciklijével közlekedtek aznap este, de szerinte társa erőszakkal vette el tőle, és ő csak azért ült fel a csomagtartóra, hogy ne tévessze szem elől a kerékpárt. Ezt a védekezést a bíróság komolytalannak tartotta, mert semmi sem utalt arra, hogy Vadász félt volna Lakatostól. Az ügyészség előre kitervelten és nyereségvágyból elkövetett emberölés, nagyobb értékre elkövetett lopás és okirattal való visszaélés bűntettében emelt vádat. 

A Hajdú-Bihar Megyei Bíróság 1988 január 12-én hozta meg az elsőfokú ítéletet. Lakatos Ferenc büntetőtanácsa Vadász Ernőt előre kitervelten és nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntette, két rendbeli rablás, valamint lopás bűntette és okirattal való visszaélés vétsége miatt – mint visszaeső elkövetőt – halálra ítélte. Lakatos István ugyanezen cselekmények miatt tizennyolc évi fegyházat és tíz évre szóló közügyektől való eltiltást kapott. Utóbbinál enyhítő körülménynek számított a beismerés és két kiskorú gyermeke. Vadász fellebbezett, hogy halálbüntetés helyett életfogytig tartó fegyházat kapjon és Lakatos is szerette volna, ha csökkentik a büntetését. 

Vadász nevelője a nem jogerős ítélet után úgy jellemezte a fogvatartottat, hogy nincs vele semmi probléma. Testvéreivel és élettársával tartotta a kapcsolatot, de a levelezéseikből nem sok információt lehetett megtudni, mert érteni és elolvasni sem tudták azt, amit papírra vetettek. A hozzátartozók nagyon rosszul álltak anyagilag, ezért volt olyan börtönlátogatás, amire nem tudtak Budapestre utazni. A jogerős ítéletre váró Vadász Ernő közben levelet írt a korszak egyik sztárügyvédjének, Orosz Balázsnak, hogy vállalja el a védelmét. Azt nem tudni, hol hallott az ügyvédről, akinek óriási szerepe volt abban, hogy pár évvel korábban felmentettek egy Magda János nevezetű, gyerekgyilkossággal vádolt férfit. Ez az ember később aztán később bizonyíthatóan megölte az élettársát. Vadászék az ügyvédi munkadíjat azonban nem tudták előteremteni, közben pedig eljött a másodfokú tárgyalás napja. 

A Legfelsőbb Bíróságon Pálinkás György büntetőtanácsa helybenhagyta a megyei bíróság ítéletét azzal a kiegészítéssel, hogy Juhász Imre megölését különös kegyetlenséggel követték el a tettesek. 

Vadász Ernőről 1991-ben egy Szabó László nevű „bévés” azt mondta, úgy tervezte, ha nem kap kegyelmet, öngyilkos lesz úgy, hogy hirtelen hátravágja a fejét a WC-öblítő nyomógombjába. A Kurírnak nyilatkozó Szabó szerint azonban az elítéltet olyan váratlanul vitték a siralomházban, hogy meg sem kísérelhette az öngyilkosságot. A visszaemlékezés szerint Vadász „értelmes gyerek” volt, állandóan fekvőtámaszokat nyomott a zárkában, kártyázott, sakkozott. „Az összes halálraítélt közül ő volt a legnormálisabb; utolsó falat kajáját, cigarettáját megosztotta volna velünk. Ránk szólt, ha elaludtunk, mert azt nem volt szabad” – mondta Szabó, akinek őrzőként az volt a kötelessége, hogy vigyázzon, nehogy a halálraítélt kárt tehessen magában. 

„Szerintünk akkor lenne teljesen igazságos az ítélet, ha azt az ügyvédet is felakasztanák melléjük, aki védi az ilyen kötélre való gyilkosokat. Az ilyen elvetemült gyilkosok úgysem lesznek az Országunk-Népünk hasznos dolgozó polgárai” – olvasható a Vadász-ügy aktájában egy kézzel írt levélben. Ma ezt Facebook-hozzászólásnak hívjuk. 

Vadász Ernő kegyelmet kért, de kegyelmi kérvényét a Népköztársaság Elnöki Tanácsa elutasította. 

A Nemzeti Emlékezet Bizottságának részvételével zajló kutatás során összeállították az 1945. februárjától az utolsó halálbüntetés, vagyis Vadász Ernő haláláig a hazai bíróságok jogerős ítélete alapján kivégzettek névsorát. A listán államellenes, háborús, népellenes és köztörvényes bűntettek vádjával elítéltek egyaránt szerepelnek. A táblázatban található több mint ezerkétszáz halálraítélt kilencven százalékát az 1945 és 1961 közötti időszakban végezték ki. A Rákosi-diktatúra legsötétebb időszakában, 1950-től 1952-ig, és a kádári megtorlás csúcsrajáratásának idején, 1957 és 1959 között egyaránt mintegy háromszáz embert akasztottak fel. Ebben a hat évben tehát majdnem ugyanannyi embert végeztek ki, mint a többi harmincnyolcban összesen. 1988-ban három köztörvényes kapott jogerősen halálbüntetést, akik közül Vadász Ernőt és egy ugyancsak Hajdú-Bihar Megyében, Debrecenben egy nyugdíjast meggyilkoló férfit, Lipők Sándort végezték ki. Az elsőfokú ítélet kihirdetését alapul véve (1988. december 9.) egy Kardos Aladár nevű férfi volt az utolsó halálraítélt (jogerősen: 1989. február 21.), aki a halálbüntetés eltörlése miatt kegyelemből végül életfogytiglant kapott. Ennek a férfinak – aki egy osztálykirándulásról hazafelé tartó tizenegy éves kislányt ölt meg kegyetlen módon – szabadulása után tíz évvel, 2008-ban újra előkerült a neve, miután gázfegyverrel arcon lőtte egy szombathelyi dohánybolt alkalmazottját. Ekkor ráadásul már be kellett volna vonulnia a börtönbe, mert kiskorú veszélyeztetése és lopás miatt újból elítélték. 

A Legfelsőbb Bíróság által hozott jogerős ítélettől számítva egy borsodi férfi, V. Béla volt az utolsó. Őt első fokon szeptember 15-én (vagyis Kardos Aladárnál hónapokkal korábban), de jogerősen 1989. április 13-án ítélték halálra ugyancsak egy kislány megöléséért. Őt sem akasztották fel, miután 1990 május 4-én a két nappal korábban megválasztott köztársasági elnök, Göncz Árpád megkegyelmezett neki, és a büntetést életfogytiglanra változtatta. 

(A cikk megírásához a Budapest Főváros Levéltárában és a Debreceni Törvényszéken őrzött vonatkozó bűnügyi iratokat használtam fel forrásként, valamint nagy segítségemre volt a Nemzeti Emlékezet Bizottsága honlapján a kivégzettekről található lista.)

Dulai Péter cikke a 168 Óra hetilap 2022. június 23-i számában jelent meg nyomtatásban. Ha érdeklik hasonló bűncselekmények, látogasson el a szerző Facebook-oldalára.

(Kiemelt képünk:: A tettesek a helyszínen mutatják meg Juhász Imre megölését. Fotó: Debreceni Törvényszék)

 

 

Az elmúlt években megugrott a bankkártyás és átutalási forgalomhoz kötődő visszaélésekből eredő károk értéke Magyarországon: a jegybank adatai szerint csak 2023 negyedik negyedévében 8,1 milliárd forintot tüntettek el a csalók az ügyfelek számláiról, a kimutatott esetek száma pedig megközelítette a 48 ezret.