Már nem az MTVA munkatársa a Kékfény letartózatott riportere

A köztévé riportere prostituáltaknak adott ki lakásokat, amely tevékenységgel 30 millió forintot keresett másfél év alatt. A köztévé annyit közölt, hogy már nem dolgozik náluk a tévériporter.

2023. január 15., 11:50

Szerző:

Ahogyan arról korábban mi is beszámoltunk, az MTVA Kékfény című műsorának 44 éves riportere bordélyház-hálózatot üzemeltetett. Az ügyészség azzal gyanusítja, hogy 13 lakést bérelt prostituáltak számára, akiktől ezért napi 12-15 ezer forintot kért el. A tulajdonosok mit sem tudtak arról, mi folyik  a lakásukban. 

Mandiner kérdésére az MTVA azt válaszolta, hogy „a hivatkozott hírekben nevezett személy - korábban a Kékfény című műsor riportere - már nem a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) alkalmazottja”.

Arra a kérdésrem, hogy az MTVA-ban lesz-e belső vizsgálat, amely megállapítja, hogy a férfi törvénysértő tevékenysége, illetve az ennek révén esetlegesen vele kapcsolatba kerülő bűnözői csoportokkal való viszonya milyen mértékben befolyásolhatta bűnügyi riporteri munkáját, az MTVA az alábbiakat válaszolta: „...az érintett személy tevékenységével kapcsolatban a munkahelyi vezetője a hírről való tudomásszerzést követően azonnali tájékoztatást kért a műsor készítőitől. A Kékfény szerkesztőjének, illetve felelős szerkesztőjének tájékoztatása szerint az eljárás alá vont személy riporteri munkáját semmilyen irányban nem érte befolyás: befolyásolás sem részéről, sem pedig más részéről az ő irányába nem történt”.

A bíróság elrendelte a 44 éves B.B. letartóztatását, mert más eljárás is van vele folyamatban. Akár öt éves börtönbüntetést is kaphat.

(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Merész Márton/168.hu)