Négy év börtönre ítéltek egy ukrán embercsempészt Heves vármegyében

Németországba csempészett öt török, három kurd és egy szír állampolgárt 1500 dollárért. 

2023. május 9., 12:43

Szerző:

Gyorsított eljárásban, nem jogerősen négy év börtönre ítéltek egy ukrán embercsempészt Heves vármegyében – közölte a Heves Vármegyei Főügyészség sajtószóvivője kedden az MTI-vel. Konkoly Thege László tájékoztatása szerint az elkövetőt eddig ismeretlen emberek korábban azzal bízták meg, hogy Magyarországra jogellenesen belépő külföldi állampolgárokat szállítson a szerb határ közeléből Szlovákián és Lengyelországon át Németországba. Erre a Varsóban élő férfi 1500 dollárért vállalkozott. 

A megállapodásnak megfelelően március 22-én hajnalban a szerb határ magyarországi szakaszán felvett járművébe öt török, három kurd és egy szír állampolgárt, akik addig elbújva várakoztak egy közeli erdőben. A beszállás után a sofőr a megbízóitól 50 kilométerenként sms-ben kapott utasításoknak megfelelően kerülővel indult külföldi úticéljuk, Frankfurt am Main felé. Az M3-as autópályán azonban egy rendőrjárőr igazoltatta, majd előállította őket. A férfit nem sokkal később letartóztatták, míg utasaival szemben idegenrendészeti eljárás indult. A járművet tulajdonló cég tevékenységét és felelősségét külön eljárásban vizsgálják. A Hatvani Járási Ügyészség az ukrán férfit haszonszerzés érdekében, több személynek segítséget nyújtva, bűnszervezetben elkövetett embercsempészés bűntettével vádolta. A soron kívüli tárgyaláson a járásbíróság 4 év börtönre ítélte a tettest, akit emellett Magyarországról is kiutasított. Az ítélet ellen az embercsempész enyhítésért, az ügyész súlyosításért jelentett be fellebbezést, így az nem jogerős.

Az ügyben a végső szót másodfokon az Egri Törvényszék mondja majd ki.

(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: KTSDESIGN / SCIENCE PHOTO LIBRARY / KTS / Science Photo Library via AFP)

Az elmúlt években megugrott a bankkártyás és átutalási forgalomhoz kötődő visszaélésekből eredő károk értéke Magyarországon: a jegybank adatai szerint csak 2023 negyedik negyedévében 8,1 milliárd forintot tüntettek el a csalók az ügyfelek számláiról, a kimutatott esetek száma pedig megközelítette a 48 ezret.