Brutális kutyatámadás végzett egy idős nővel

A Somogy Megyei Főügyészség gondatlanságból elkövetett emberölés vétsége miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, akinek a kutyái olyan súlyosan megsebesítettek egy idős asszonyt, hogy kórházba kellett szállítani. A sértett a kutyatámadás során szerzett sérüléseivel összefüggő keringési elégtelenség miatt hunyt el.

2022. november 30., 11:27

Szerző:

A vádirat arról számol be, hogy a kutyatámadás azért történt, mert a kutyák tulajdonosa hosszabb ideje rossz állapotú drótkerítéssel körbekerített területen tartotta két erős testalkatú, közepes méretű háziállatát a Csurgóhoz közeli településen. A kutyák így könnyen kijutottak a kertből, és 2018-ban már meg is haraptak egy személyt, ám ennek ellenére a férfi nem változtatott a tartási körülményeken. 

A vádlott kutyái 2022 márciusában ismét kiugrottak az udvar hátsó részénél és az egyik közeli, nyitott kertben tevékenykedő, a hetvenes évei végén járó asszonyra támadtak, aki nem tudott védekezni. Az agresszív állatok nagy számban megharapták a végtagjain és fején, egyik lábszárcsontját is eltörték.

Egy helyi lakos észlelte a támadást, és elkergette a kutyákat, addigra azonban az asszony olyan súlyos sérüléseket szenvedett el, hogy kórházba kellett szállítani, ahol rövid időn belül meghalt.

Az ügyészség a Kaposvári Törvényszékhez benyújtott vádiratában a vádlottal szemben - a gondatlan elkövetésre figyelemmel - felfüggesztett fogházbüntetést indítványozott.

(Kiemelt kép forrása: Ügyészség)

 

 

Az elmúlt években megugrott a bankkártyás és átutalási forgalomhoz kötődő visszaélésekből eredő károk értéke Magyarországon: a jegybank adatai szerint csak 2023 negyedik negyedévében 8,1 milliárd forintot tüntettek el a csalók az ügyfelek számláiról, a kimutatott esetek száma pedig megközelítette a 48 ezret.