Már az első munkanapján zaklatta a gyerekeket egy XVI. kerületi iskola új énektanára

Második munkanapján vitték el a rendőrök egy XVI. kerületi általános iskola új énektanárát, aki már az első tanítási napján zaklatta a gyerekeket.

2022. június 8., 12:14

Szerző:

Az iskolába pár napja az igazgató felvett egy ének-zene tanárt, akit közvetlenül az iskola előtti járdáról vitték el május 30-án a rendőrök – írta a Blikk.

A jelenetet a diákok is végignézték, akiknek azt mondták a tanárok, hogy azért vitték el a rendőrök a tanárt, mert meghalt az egyik rokona. Valójában már az első tanítási napján zaklató üzeneteket kezdett küldeni a gyerekeknek. Hála a tankerület gyors intézkedésének, még megakadályozták a rendőrök, hogy bejusson az iskolába – olvasható a portálnak küldött levélben.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Osztálya közölte: feljelentés alapján folytatnak eljárást kiskorú veszélyeztetésének gyanúja miatt. A rendőrség az üggyel kapcsolatban egy embert előállított, akit gyanúsítottként hallgattak ki. A férfi szabadlábon védekezik.

Az érintett tankerületi központ azt közölte a lappal, hogy a pedagógus 2022. 05. 25-től óraadói megbízással énektanári feladatot látott el az iskolában. A megbízása 2022. május 30-i megszüntetéséig két napot dolgozott (szerda, csütörtök). Amint a történtekről a tankerületi központ értesült, a megbízási szerződést azonnali hatállyal felmondta. Az érintett kerületi intézmény igazgatója nem válaszolt a Blikk kérdéseire.

(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: 168.hu | Merész Márton)

Az elmúlt években megugrott a bankkártyás és átutalási forgalomhoz kötődő visszaélésekből eredő károk értéke Magyarországon: a jegybank adatai szerint csak 2023 negyedik negyedévében 8,1 milliárd forintot tüntettek el a csalók az ügyfelek számláiról, a kimutatott esetek száma pedig megközelítette a 48 ezret.