A Microsoft nevében próbálkoznak telefonos csalók

A Microsoft nevével visszaélő csalókra hívja fel a figyelmet a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézete. Az intézet azt javasolja, senki ne telepítsen mások kérésére programot számítógépére, telefonjára.

 

2024. január 10., 11:25

Szerző:

A szervezet a Facebook-oldalán szerdán azt írta: az elmúlt napokban egyre több bejelentés érkezett hozzájuk a Microsoft nevével visszaélő, angol nyelvű telefonhívásokkal kapcsolatban.

Hozzátették: a csalók a Microsoft munkatársainak adják ki magukat és jelzik, hogy az áldozat számítógépét valamilyen veszély fenyegeti, például hogy az vírusos lett, és segítenének a problémát elhárítani. Angolul beszélnek, azonban a hívószámot meghamisítják – ezt a csalási technikát hívószám-spoofingnak is nevezik –, ami magyar telefonszámként jelenik meg a hívott félnél.

A kibervédelmi intézet a honlapján közzétett figyelmeztetésben azt írta, a hozzájuk jelentett esetekben a csalóknak jellemzően nem sikerült rászedniük a hívott feleket, akik többnyire egyszerűen csak bontották a vonalat, azonban így is volt olyan, aki csak akkor kapcsolt, amikor a csalók már a bankkártyaadatait kérték tőle.

Az intézet felhívta a figyelmet: hasonlóan az úgynevezett „anydeskes” csalásokhoz, ebben az esetben is arra próbálják rávenni az áldozatot, hogy telepítse a RemoteApp nevű programot az eszközére, ami egy azon szoftverek közül, amivel egy csaló átveheti az irányítást az áldozat számítógépe felett. A csalók a program telepítése után arra terelik az áldozatot, hogy adja meg bankkártyaadatait vagy lépjen be a netbankjába, amihez így a csaló is hozzáférhet.

A kibervédelmi intézet kiemelte: a Microsoft nem kezdeményez kéretlen telefonhívásokat, hogy személyes vagy pénzügyi adatokat kérjen, illetve hogy technikai segítséget adjon a számítógép javításához, és soha nem fogja kérni, hogy kriptovaluták – például Bitcoin – vagy ajándékkártyák formájában fizessenek az emberek a támogatásért.

Azt javasolják, hogy amennyiben kicsit is gyanús egy bejövő hívás, bontsuk a vonalat és hívjuk fel a szolgáltató hivatalos ügyfélszolgálatát, de ne azon a számon, amelyről kerestek bennünket. Azt se fogadjuk el, ha az ügyintéző felajánlja, hogy „átkapcsol” minket egy másik kollégához, ez csupán trükk, és a maguk is call centerként működő kiberbűnözői hálózat egy másik tagjával fogjuk folytatni a beszélgetést.

(Kiemelt kép illusztráció. Fotó: aap Arriens / NurPhoto via AFP)