Először nyilatkozott kamerák előtt a négy ember haláláért felelős Eva Rezešová

Közel tíz évvel a baleset után kért bocsánatot az áldozatok hozzátartozóitól.

2022. január 14., 15:56

Szerző:

Nagy felháborodást váltott ki 2012-ben Eva Rezešová esete, amikor a nő az M3-as autópályán százhetvennel száguldva, a BMW-jével letarolt egy Fiat Puntót, amelynek az utasai azonnal meghaltak. A szlovák milliomosnőt ezután kilenc év börtönre ítélték, jó magaviselete miatt azonban három évvel korábban, 2018-ban szabadulhatott. A négy ember haláláért felelős nő most először nyilatkozott a sajtónak, Friderikusz Sándor vendégeként.

A Blikk szerint Rezešová a videóban elmondta, a mai napig bűntudata van a baleset miatt, amelynek körülményeire egyébként nem is emlékszik teljesen. Hozzátette: nem is akar mindenre, mert „így könnyebb neki” feldolgozni a traumát. Elmondása szerint a baleset idején Kassáról tartott Pozsonyba, azonban mielőtt autóba ült, a gyereke apjával vitatkoztak, ezért feldúlt volt.

A korábbi hírekkel ellentétben nem tudta megerősíteni, hogy fogyasztott-e alkoholt vagy drogot a baleset előtt. Előkerült egy másik ellentmondás is, amiről a műsorvezető megkérdezte a milliomost. Friderikusz szerint ugyanis érdekes, hogy amíg az eljárás során azt mondta Rezešová, hogy vezetés közben elaludt, a nemrég megjelent könyvében már arról ír, hogy rátaposott a fékre, miközben kétségbeesetten markolta a kormányt. A nő nem reagált erre.

„A mai napig bűnösnek érzem magamat, és tudom, hogy bűnös vagyok. Sok hibát csináltam” – mondta. 

Eva Rezešová a baleset óta nem tudott az áldozatok hozzátartozóinak szemébe nézni, azonban ennyi év után, a kamerába nézve azt üzente: „Tudom, hogy maguknak nagyon nehéz, de őszintén bocsánatot szeretnék kérni. Nekem idő kellett, hogy ki tudjam ezt magamból hozni, és őszintén megmondani. Komolyan, őszintén bocsánatot kérek.”

A börtönből való szabadulása után, mint mondta, sokáig nem tudott aludni, és rémálmok gyötörték. Ezért felkeresett egy pszichológust, aki diagnosztizálta nála a poszttraumatikus sokkot. Végül megjegyezte, a baleset óta nem ült autóba, és a későbbiekben sem tervez.

(Kiemelt kép: Eva Varholiková Rezesová vádlottat bevezetik a tárgyalóterembe az ellene járművezetés ittas állapotban bűntette miatti büntetőper másodfokú tárgyalásán a Budapest Környéki Törvényszéken 2014. május 22-én. Fotó: MTI Fotó: Bruzák Noémi)