Egy halálra szurkált kisfiút találtak abban a panellakásban, amelynek korábban ketten is kizuhantak az ablakán

Rejtélyes családi tragédia történt a pozsonyligetfalui lakótelepen. 

2023. március 20., 13:56

Szerző:

Vasárnap délelőtt 10 órakor a ligetfalui Vyšehradská utcában egy hételemeletes lakóház előtti betonparkolóra zuhant egy férfi, akit kórházba szállítottak, de a sérülései olyan súlyosak voltak, hogy nem sokkal később meghalt – írja Paraméter.

Délután három körül ugyanoda riasztották a mentőket és a rendőrséget, mert a lakóház elé zuhant egy nő is, aki a helyszínen belehalt sérüléseibe. A Joj TV információi szerint valahonnan a 4. és a 6. emelet közötti lakásból zuhanhatott ki, és szúrt sebei is voltak.

A rendőrök ezután kezdték keresni, hogy honnan zuhanhatott ki, és egy drón segítségével sikerült is megállapítaniuk, melyik lakásból. Eztán16.30 környékén bejutottak a lakásba, ahol holtan találtak egy 9 éves kisfiút, a nő fiát, akinek a Joj TV szerint szintén szúrt sebei voltak a testén.

A fiú tehát a nő gyermeke volt, a kizuhant férfi viszont nem a partnere, amint először sokan gondolták, hanem a testvére.

Az ügyet a pozsonyi rendőrség vizsgálja, részletekről egyelőre nem tájékoztattak. Az ügy nyilván azért vet fel számos kérdést a rendőrség intézkedéséről, hogy vajon a férfi délelőtti halálát követően keresték-e a lakást, ahonnan kizuhant, mivel a nő ekkor még nyilvánvalóan élt – írja a magyar nyelvű szlovákai portál. 

(Kiemelt képünk: Szlovák lovasrendőrök járőröznek a pozsonyligetfalui lakótelepen 2004. szeptember 08-án, II. János Pál pápa látogatása előtt. Fotó: Joe Klamar/AFP)

A Hajdú-Bihar Vármegyei Főügyészség életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt emelt vádat az ellen a fiatalkorú lány ellen, aki a tanítás után az iskola mögötti játszótéren pillangókéssel szúrta meg a sértettet.

Két lengyel állampolgárt fogtak el a rendőrök, akik egy spanyol, majd egy olasz szurkolót bántalmaztak Budapest ötödik kerületében – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság szerda délután a rendőrség honlapján.

A nyomozó ügyészség indítványára a bíróság korábban letartóztatta a Bács-Kiskun vármegyei férfit, aki a gyanú szerint a kormányhivatali határozat végrehajtásában közreműködő rendőrökre támadt élettársával. Az ügyészség most az élettársat hallgatta ki gyanúsítottként. Az esetről videófelvétel is készült.