Édentől a pokol felé

1982. október 1. hajnala. A környéken élők több méteres lángcsóvákra lettek figyelmesek és fegyverropogáshoz hasonló hangokat, aztán szirénázó tűzoltóautókat hallottak. A nap még nem kelt fel, a látvány ezért szinte apokaliptikusnak tűnhetett. Törökbálinton pillanatok alatt híre ment, hogy annak az iszákos Laciéknak a háza égett porig a Világos dűlőn, ott a dombon. A romok közt egy kislány megégett holtteste hevert. Olyan volt, mint egy viaszbaba, amelyet hasra fektettek. Álmában érhette a halál, mert a végtagjain elszenesedett holttest egy ágyrugón hevert. A szomszédok azonnal felismerték benne Toldi László és Bóta Erzsébet közös, négyéves kislányát. A faviskót olyan erejű robbanás rázta meg, hogy még ötven méterrel arrébb is találtak berendezési tárgyakat, ruhákat vagy éppen hullámpala darabokat. Maga volt ez a földi pokol, pedig akkor még csak találgatni lehetett, hogy mi történt, hiszen szemtanú nem volt. A rendőrök elsősorban Toldi Lászlót, a tűzben szinte elégett kislány apját szerették volna minél előbb megtalálni, aki egyébként nem sokkal korábban meszelte ki a házat, kiöntötte betonnal a konyhát és a kertet is rendbe rakta. 

A faház még lángolt, amikor az út szélén sántikálva stoppoló férfit felvette egy trabantos. Nem a legjobb bőrben lévő utasát Budapesten tette ki a Kosztolányi téren. László – akinek meg volt perzselődve a szemöldöke és a haja is, egyik lábának szárkapocscsontja pedig eltört – felszállt a hetes buszra, hátha valahogyan kibírja az anyja Fogarasi úti lakásáig. Máskor is ment már a nőhöz, ha nagy volt a baj. Útközben azonban már annyira rosszul érezte magát, hogy kénytelen volt leszállni és végül a Korányi baleseti osztályán kötött ki. Itt hallgatták ki először a nyomozók. 

Azt mondta, hogy szeptember 30-án este élettársa dörömbölt a faház ajtaján a körzeti megbízottal, hogy elvigye a kislányukat, aztán két férfi is megjelent, akik közül az egyik egy BKV-bérletet felmutatva próbálta magát rendőrnek kiadni. Őt azonban nem ejtették a fejére, rögtön észrevette az átverést. Közölte, hogy ne kiabáljanak, mert a gyerek alszik és különben sem adja senkinek. A két „betolakodó” ekkor eltűnt. Apa és kislánya vacsorára az ebédről megmaradt tejbegrízt ette. Toldi másnap, október 1-jén hajnali négy és öt óra között ébredt a saját maga által, deszkákból tákolt lakásnak nevezett faházban. Mivel Erzsi, az élettársa szokás szerint nem töltötte otthon az éjszakát, ő újra átgondolta az életét és annyira elkeseredett kicsapongó életet élő párja miatt, hogy úgy döntött, megöli magát és a még alvó kislányukat is. „Hogyha már én pusztulok, akkor pusztuljon más is, a gyereket nem hagyom másnak...” – vallotta. Elmondása szerint benzint és petróleumot öntött egy vödörbe, majd bevitte a szobába. Aztán a mennyezeten lévő kampó és a nadrágszíja segítségével tervezte magát felakasztani, de mielőtt elrúgta volna a sámlit, égő gyufát dobott a fél méterre lévő vödörbe. A továbbiakra nem emlékszik, csak arra, hogy magához térve kint, a kutyaól mellett találta magát. (A kölyökkutyának ekkor még semmi baja nem volt. Később a tűzoltók találtak rá az összeégett jószág tetemére. Gazdája láncon tartotta, esélye sem volt menekülni.) Látta, hogy recseg-ropog, lángol minden, de úgy volt vele, hogy már úgysem tudna segíteni a gyerekén, ezért a közben megsérült lábával lebicegett a dombról, hogy az anyjához menjen Budapestre. A háromszor házasodott asszonyhoz, aki mindig mindenbe beleszól és kisfiúként kezeli őt. Toldi apja korán meghalt, testvére nem volt. Nyolc általánost végzett, tizenhat évesen már a hajógyárban dolgozott. Egész életében kötődött egyetlen szülőjéhez, miközben rendkívül idegesítette a viselkedése. Ezt a kettőséget egész életében nem tudta kezelni. 

László vallomása már a helyszíni szemle fényében sem tűnt túlságosan életszerűnek, és a tanúk meghallgatása, valamint a férfi előéletének ismeretében tovább nőtt a gyanú, hogy nem feltétlenül mond igazat. Korábban egyszer követett el bűncselekményt, de akkor a legsúlyosabbat. 33 éves volt, amikor 1959 decemberében baltával támadt feleségére, akit végül megfojtott és feldarabolta a holttestét. Bűntörténeti érdekesség, hogy akkor huszonnégy óra leforgása alatt kettő, a fővárosban történt darabolásos emberölésről számoltak be a lapok. Ez volt az egyik. A másik esetben, egy héttel később egy idős kazánfűtőt öltek meg. Gyilkosa, Molnár József a szabadulása után a Budafoki úton kirabolt egy nőt, akinek elvágta a torkát. Molnárt visszaesőként halálra ítélték és felakasztották, de térjünk most vissza Toldi Lászlóra és feleségére, akik az ötvenes évek második felében a Mester utca 37. szám alatti szuterénben éltek. Ebbe a kicsi lakásba az 1956-os események idején költöztek be önkényesen, a helyiséget aztán a tanács is kiutalta nekik. Ekkor már volt egy Piroska nevű kislányuk, de a gyereket inkább az életvidám természetű feleség vidéken élő nagyszülei nevelték, mert László és Éva egyáltalán nem jöttek ki jól egymással. A nőnek udvarlói voltak, közölte, hogy válni fog és egyre többet maradozott ki, hogy meneküljön agresszív férjétől, aki többször is megverte. Előfordult, hogy a rendőrség is kiszállt hozzájuk. Az egyébként büntetlen előéletű, a Jászberényi úton sofőrként dolgozó Toldit ekkor „figyelmeztették a helytelen magatartására.” Lacit az asszony faragatlan tuskónak tartotta. Teljesen elhidegültek egymástól, amit a büntetőügyben hozott ítéletben az igazságszolgáltatás részéről úgy próbáltak meg kihangsúlyozni, hogy kiemelték: az asszony már nem is főzött Lászlónak, aki ekkorra szabályosan „kettéosztotta” a kis lakást. Jött a karácsony. Az asszony a kislánynak babát, apjának egy pár papucsot vett. Férjének semmit, de ez minden bizonnyal a másik fél részéről is így történt. Toldi meg volt róla győződve, hogy együtt mennek vidékre a nagyszülőkhöz, ahol akkor ötéves kislányuk várta őket. (Éva szülei egyébként nem repestek az örömtől, amikor lányuk 1954-ben hozzáment a nyolc évvel idősebb férfihez, bár Toldi később ezzel kapcsolatban azt mondta, szerinte még örültek is. Szerinte nem is tehettek volna mást, hiszen a gyerek már útban volt.) Felesége azonban odabökte neki, hogy egyedül megy vidékre a kislányukhoz és emellett esze ágában sincs a közelgő Éva napot vele ünnepelni, inkább tölti együtt az estét a barátnőivel. Azt is közölte, hogy neki nem is kértek határsáv-igazolványt, mert a család nem tartja megbízhatónak és nem vállalják érte a felelősséget. Márpedig ebben az időszakban enélkül nem lehetett a nyugati országrészbe, a határ közelébe utazni. Ezen rettenetesen összevesztek. Hozzátette, hogy Laci verje ki a fejéből a gyereket, van már, aki gondoskodik róla. Verekedtek. Az egyébként is mindig feszült, belül fortyogó, de kifelé lehetőleg semmit nem mutató férj felkapta a favágó fejszét, és kétszer fejbe vágta vele az öltözködés miatt éppen meztelen feleségét. Ezután egy zsineggel megfojtotta. Összekapta magát és a holttestet a földön hagyva elment a Boráros téri Népbüfébe, ahol forralt bort ivott, majd egy ismerősével a Budavár étteremben folytatták az estét. Erről utólag cinikusan azt mondta, Éva napot ünnepeltek. Hajnalban hazabuszozott a Mester utcába, és nekilátott feldarabolni a holttestet. Ezzel kapcsolatban aztán igen sajátos és morbid érveléssel akarta meggyőzni a nyomozókat arról, hogy valójában nem a könnyebb eltűntetés volt a célja. A korábban egy lóvágóhídon is dolgozó László azt állította, azért kezdte el módszeresen vagdalni az ágy mellett heverő holttest végtagjait, mert félt, hogy a nő mégis „elmegy" Éva napot ünnepelni. Az arcot is összekaszabolta, amelyre ugyan később nem tudott magyarázatot adni, de ez a fajta motívum rendkívül ritka a hasonló eseteknél. A tapasztalat szerint ilyenkor bosszú és/vagy valamiféle szexuális aberráció állhat a háttérben. 

Közben a szagoktól és az italtól rosszul lett és elájult a holttest mellett. Reggel arra ébredt, hogy fázik. A darabokban lévő holttestet valamikor el akarta tűntetni, ugyanakkor reggel be kellett mennie dolgozni, munkából pedig inkább elment az anyjához, hogy ott aludjon. Laktak egyébként korábban együtt az asszonynál, de a nő és felesége állandóan háborúztak egymással. Éva nővére és egyben munkatársa közben rosszat sejtett, ezért másnap kihívta a rendőrséget. Ők törték be az ajtót, és találták meg a feldarabolt holttestet. A „180 cm magas, sovány termetű, szőke hátrafésült hajú” gyanúsítottat nem sokáig kellett keresni, körülbelül hajnali kettőkor vették őrizetbe az anyja lakásán. 

Toldit házastárson elkövetett szándékos emberölés bűntette miatt ítélték el. Kislánya anya és így apa nélkül nőtt fel, valószínűleg a nagyszülők nevelték. Apjával később egyáltalán nem tartotta a kapcsolatot. Annyit tudni, hogy férjhez ment. László 1974-ben szabadult a szegedi Csillagból, és amennyire lehetőségei engedték, megpróbált valamiféle normálisnak tartott életbe belevágni. Azonnal talált munkát, panasz ugyanúgy nem volt rá, mint a börtönévek előtti időben sem. Egy szórakozóhelyen aztán megismerkedett Bóta Erzsébettel. Több tízezer forintos rabkeresményének és anyja anyagi támogatásának köszönhetően telket vásárolt Törökbálinton, a Világos dűlő 8. szám alatt. Ide húzta fel saját erejéből azt a bizonyos faházat, amiről az egyik szomszéd később azt mondta, neki a sufnija is különbül néz ki, nem is érti, hogy lehetett ott egy gyerekkel nevelni. Mert hogy közben megszületett a kislányuk. Párjának – vagy ahogyan vallomásában nevezte: „Őnagyságának” – már volt két gyereke, de nem az asszony nevelte őket. Erzsébet is zűrös életet élt. Lászlóval talán az alkohol vezette őket ugyanarra a semmibe vezető ösvényre. Ezt akár szó szerint is lehet érteni, hiszen mindkettőjük útja a törökbálinti Éden borozó felé vezetett haza a munkából, és ha már így történt, hetente többször is betértek iszogatni. Gyakran vitték magukkal Erzsikét is. „A gyerekkel eljártunk szórakozni ebbe a kocsmába, ha óvodából hoztuk a gyereket haza, vagy vasárnap volt és lementünk zenét hallgatni. Én nem találtam károsnak, hogy odavittük, semmilyen rossz hatást nem tapasztaltam nála" – vélekedett erről az apa. 

Toldi László vádlotti védekezésének az volt az alapja, hogy valójában mindenért élettársa a felelős. Az asszony egyik bűne az volt, hogy a kislányt megszületése után nem az ő nevére íratta, ez csak később történt meg. A nő sokszor napokig nem jött haza, és amikor végül felelősségre vonta, csak „hímelt-hámolt”. Erzsébet aztán megpróbált eltenni pár ruhaneműt a Corvin Áruházban, ami után lopás miatt pár hónapra a kalocsai börtönbe kellett mennie. A kislányt ekkor ideiglenesen szó nélkül állami gondozásba adta. Bár a férfi bizonyíthatóan többször is bántalmazta élettársát, László az egész eljárás során tagadta, hogy a nőnek akár a haja szála is meggörbült volna. Sőt! A számtalan kimaradozás, részegség, nemtörődömség ellenére ő mindig megbocsátott neki. Egyszer késsel a kezében hajkurászta a nőt. Úgyanúgy, mint anno a feleségét is. A vádlottat vizsgáló pszichológus szerint László ugyanolyan idegesítőnek találta nála jóval fiatalabb élettársát, mint saját anyját, aki „kész idegroncs” volt. 

A vallomásból sem lehet pontosan kihámozni, mikor következett el az a pont, amikor Toldi László élete 1959 után újra széthullott. Annyi bizonyos, hogy az 1982. október 1. hajnalán történtek előtti napokban egy verekedés miatt, büntetett előéletűként fél évre ismét börtönbe kellett volna vonulnia. Rendkívül rosszul esett neki, hogy élettársa ezt valakinek elkotyogta. Ráadásul az egész balhé azért fajult tettlegességig, mert a felesége a társaság előtt azt vágta a fejéhez, hogy vigyázni kell vele, mert korábban megölte a feleségét. A börtönbe nem vonult be, és ezzel kapcsolatban megint olyasféle magyarázatot adott, mint amikor több mint húsz évvel korábban azt mondta, hogy azért darabolta fel már halott feleségét, nehogy a nő elmenjen névnapot ünnepelni. Eszerint 1982. szeptember 28-án azért nem kezdte meg a büntetését, mert sok volt a ház körüli munka és előbb szerette volna leszüretelni a szőlőt. Munkahelyén egy hét szabadságot vett ki, de azt egy szóval sem említette, hogy fél évig nem fogják látni, mert börtönbe megy. 

Tekintettel arra, hogy a nyomozás során szó szerint apró darabokból kellett összerakni, mi történt a Világos dűlő 8. szám alatt pénteken hajnalban, rengeteg múlt az igazságügyi szakértőkön, akiknek László maszatolása miatt a pusztító tűz és robbanás után hátra maradt romhalmaz alapján kellett rekonstruálni a cselekményt. A szakvélemények alapján megállapítható volt, hogy a vádlott kívülről gyújtotta meg a petróleum-benzin keveréket, és ha ez így történt, akkor nem lehetett szó öngyilkossági szándékról, Toldi csak a szobában alvó gyerekét akarta megölni – jelentette ki az ügyész. A nyomszakértő megcáfolta a vádlott azon állítását, mely szerint a bejárati ajtó belülről be volt zárva. A zárak nyitva voltak, mégpedig azért, mert a tűz keletkezése után Toldi egyszerűen kiment a faházból és bent hagyta alvó kislányát. Nyilván semmi oka és ideje sem lett volna a bezárással bajlódni, miután rágyújtja gyerekére az épületet. A nyomszakértő szerint a vádlott ruháján semmiféle égési nyom nem volt, ami teljességgel kizárja, hogy húsz percig lógott bent a nyakába hurkolt szíjon. Körülbelül ennyi idő telhetett el, míg az előre a szobába gondosan bekészített, eredetileg a főzéshez használt gázpalack a tűz hatására felmelegedett és a levegőbe röpítette a viskót. László a fali kampóhoz rögzített szíjjal a nyakában nem tudott volna úgy „kirepülni" a kutyaól mellé, mint ahogyan ő állította, de mindez lényegtelen is volt, mert ennyi idő alatt úgy összeégett volna, mint kislánya, aki pár perc alatt meghalt. (Nagy Gusztáv vegyész szakértő kijelentette, a kiszáradt faépület úgy éghetett, mint egy szénakazal.) Az öngyilkosságot az a tény is megcáfolta, hogy a vádlott nyakán semmiféle erre utaló sérülés nem volt. A lába minden bizonnyal a menekülés közben tört el. 

Az első fokon eljáró Pest megyei Bíróság a vádlott vallomásából azt fogadta el, amit bizonyítani lehetett: Toldi László a házát a bent alvó gyerekével együtt felgyújtotta, ő maga pedig szinte sértetlenül hagyta el a telket. Minden arra utalt, hogy „bosszúból, élettársa ellen indulatból követte el cselekményét. Erre mutatott az, hogy a tárgyaláson is szinte állandóan élettársa magatartását, viselkedését sérelmezte, az ő felelősségét igyekezett hangsúlyozni. (...) A vádlott mindezeket a sérelmeket úgy kívánta megbosszulni, hogy a gyermeken állt bosszút, gyermekét ölte meg, azt, aki semmiről sem tehetett, akinek szülei rossz együttéléséért, meg nem értéséért, apja és anyja viselkedéséért kellett ily módon meghalnia." A vádlott kirendelt védője az elsőfokú ítélet után szinte bekezdésenként próbálta meg szétszedni a nem jogerős ítéletet, amely különös kegyetlenséggel és aljas indokból elkövetett emberölés bűntettében mondta ki a halálos ítéletet a visszaeső vádlottra. Még a faház ajtózárairól készült szakvéleménybe is belekötöttek, Toldi pedig azzal próbált meg kicsikarni egy életfogytiglant, hogy első börtönbüntetése után sikerült beilleszkednie a társadalomba. 

Tisztázódott az is, hogy Bóta Erzsébet hol volt a gyilkosságot megelőző éjszakán, és miért nem töltötte gyerekével az estét. Ehhez egy napot vissza kell ugrani az időben. Bár a vádlott tagadta, de szeptember 30-án fojtogatta és azzal fenyegette a nőt, hogy őt és a kislányukat is megöli. Erzsébet ezt a törzshelyükön sírva el is panaszolta, ezután próbálta meg elhozni a lakásból Erzsikét a szolgálati idején kívül éppen a borozóban kikapcsolódó körzeti megbízott és később a két férfi, akik ugyancsak az Édenben ittak. A sikertelen kísérlet után feladta, és az utolsó busszal Budapestre utazott, ahol elmondása szerint egészen hajnalig sétálgatott. Miközben Törökbálinton már lángokban állt a faház, a Nyugati pályaudvaron megismerkedett egy férfivel, aki meghívta egy sörre. Megbeszélték, hogy a napot együtt töltik, ezért elmentek Erzsébet munkahelyére, hogy a nő aznapra elkérje magát. Iszogattak még egy kicsit, majd taxiba ültek és Törökbálintra mentek. Szexuális együttlét céljából úgy tervezték, hogy egyenesen a Világos dűlőn lévő házba mennek, hiszen Toldinak már munkában, a gyereknek pedig az óvodában kell lennie. Amikor azonban Törökbálinton kiszálltak a taxiból, megtudták, mi történt, aztán mindkettőjüket bevitték a rendőrségre. A vádlott védője többek között ebbe is megpróbált belekapaszkodni: „Amikor gyermekét és önmagát félti a vádlottól, az eseményekről úgy szerez tudomást, hogy éjszaka szerzett alkalmi ismerősével közösülni jön a közös lakásba." 

„Élettársam az indító oka mindennek. Miatta történt minden, ezt tette velem, ezért nem akartam, hogy a gyerek vele maradjon" – ragaszkodott addigi narratívájához a fájdalmas tekintetű, szenvedő arcú vádlott a tárgyalóteremben. „Így a legrosszabb, ahogy történt. A kislány, akit imádtam, meghalt, a ház, amit építettem, leégett. Én életben vagyok, holott tizenöt éves börtönmúlttal, ötvenhat évesen, a történtek után ennek már semmi értelme. Erzsébet járt a legjobban. Nincs gondja többé sem velem, sem a gyerekkel. Szabad, azt teszi, amit akar. Őt kellett volna megölnöm.” 

Az elsőfokú ítéletet a Legfelsőbb Bíróság jóváhagyta, az elítélt kegyelmi kérvényét elutasították. Toldi Lászlót 1984. február 29-én hajnalban felakasztották a Budapesti Fegyház- és Börtön udvarán. Törökbálint arculata az évtizedek alatt rengeteget változott, de a Világos dűlőben mintha 1982. október 1-jén megállt volna az élet. Az akkori szomszédok közül volt, aki anno azt mondogatta, hogy azok után, ami az ötéves Toldi Erzsébettel történt, többen talán el is költöznek a környékről. Nyomasztotta őket a tehetetlenségükben érzett düh. 

(A cikk megírásához a Budapest Főváros Levéltárában és a Pest Megyei Levéltárban őrzött vonatkozó bűnügyi iratokat, valamint Kulcsár Anna: Gyilkosok voltak című könyvét használtam fel.) 

Dulai Péter cikke a 168 Óra hetilap 2022. június 23-i számában jelent meg nyomtatásban. Ha érdeklik hasonló bűncselekmények, látogasson el a szerző Facebook-oldalára.

(Képek: A Világos dűlőn lévő telek a robbanás után. Forrás: eletellenibuncselekmenyek.hu)