Tizenhat kilogramm fogyasztási dohányt találtak egy padláson Szendrő mellett

Több mint tizenhat kilogramm fogyasztási dohányt és ötven doboz magyar zárjegy nélküli cigarettát találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei egy Szendrő melletti kistelepülés egyik ingatlanán.

2023. november 15., 09:19

Szerző:

A NAV azt közölte szerdán az MTI-vel, hogy kockázatelemzés és információgyűjtés után vizsgálták át a férfi lakását, ahol egy szűk lépcső vezetett a padláson rejtegetett dohányig.

A pénzügyőrök a 2,2 millió forint értékű adózatlan dohányterméket lefoglalták és jövedéki törvénysértés miatt eljárást indítottak. A férfi többmilliós bírságra is számíthat – áll a közleményben.

(Kiemelt képünk illusztráció Fotó: Garry Lotulung/NurPhoto fotója)

A tanára vette attól  az általános iskolás gyerektől a kést, aki azt szerette volna, ha „sajókazaiak mind megfizetnének" – legalábbis erről írt a fiatalkorú a közösségi médiában közzétett bejegyzésében. A diák meg is üzente az osztályfőnökének: mindenkit meg akar ölni az osztályban.