Börtönbüntetést kért az ügyészség a Kékfény riporterére

Vádat emeltek Berkes Béla pétervásárai riporter ellen, aki több mint egy éven keresztül bérelt ki lakásokat országszerte azért, hogy prostituáltaknak adja ki napi használatra.

2023. szeptember 19., 11:28

Szerző:

Berkes Béla, a Kékfény bűnügyi műsorának riportere volt, több lakást is kibérelt országszerte több mint egy évig, amelyeket prostituáltaknak adott ki. A kiadott lakásokat széfekkel és kamerákkal szerelte fel. Bűntársa az internet-előfizetésekkel és az egyéb pénzügyekkel foglalkozott. A bérleti díj függött a lakás elhelyezkedésétől, nagyságától, színvonalától, de sosem kellett 15 ezer forint feletti napidíjat fizetniük az ingatlanért – írja a HEOL. Másfél év alatt több mint 37 millió forintot zsebelt be a riporter. Ezen összeg elvonását követelte az ügyészség.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség vádiratában a férfit 18 rendbeli, bordélyház fenntartásával elkövetett prostitúció elősegítésének bűntettével, valamint kábítószer-birtoklás vétségével vádolja. Vele szemben börtönbüntetés kiszabására tett indítványt, míg női bűntársai felfüggesztett szabadságvesztésre és pénzbüntetésre számíthatnak. A férfi márciusban bevallotta, az elmúlt évben 16 lakást bérelt ki, melyben közel 300 prostituáltat foglalkoztatott.

Ahogy arról korábban írtunk a Kékfény stábját is megdöbbentette a hír. „Mindenekelőtt el kell mondanom, ahogyan arról a hírekből nyilván már sokan értesültek, hogy volt munkatársunkat, Berkes Bélát kerítés és prostitúció elősegítésének gyanújával letartóztatták”
– közölte Olajos Gergő, a Kékfény január 16-i, hétfői adásában. 

Ha önt vagy ismerősét erőszak éri a kapcsolatában, vagy ha valakiről úgy véli, emberkereskedelem áldozata lett, akkor hívja az Országos Kríziskezelő és információs Telefonszolgálatot a belföldről ingyenes 06-80-20-55-20-as számon vagy a nap 24 órájában ingyenesen hívható Áldozatsegítő Vonalat a 06-80-225-225-ös számon.

Személyesen az Önhöz legközelebbi Áldozatsegítő Központban kérhet segítséget, az Áldozatsegítő Központok címlistája itt található: http://vansegitseg.im.gov.hu

A NANE Egyesület bántalmazott nőknek és gyermekeknek szóló segélyvonala szerda kivételével minden hétköznap 18 és 22 óra között ingyenesen hívható a 06-80-505-101-es telefonszámon.

 (Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: PETER KOHALMI / AFP)