Két fürdőben is bombariadó volt Budapesten

Bombariadó miatt kiürítették szerdán délután a budapesti Széchenyi Gyógyfürdőt és a Lukács fürdőt is. 

2022. május 18., 17:00

Szerző:

A Telex információját Réthy Sarolta, a Budapest Gyógyfürdői és Hévízei Zrt. kommunikációs szakértője megerősítette. Azt mondta, a tűzszerészek mindkét épületet átvizsgálták, nem találtak robbanószert, így mindkét fürdő újra megnyitott – írja a Telex, amely az olvasóitól értesült a bombariadókról. A Budapest Rendőr-főkapitányság kommunikációs igazgatója azt mondta, hogy a tűzszerészek nem találtak robbantásra alkalmas eszközt a Széchenyi fürdőben, további kérdéseinkre azt a választ kaptuk, hogy az Országos Rendőr-főkapitányság az illetékes az ügyben.

Az ORFK azt válaszolta, hogy

„a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda közveszéllyel fenyegetés miatt ismeretlen tettes ellen folytat nyomozást az ügyekben”.

Tavasszal megszaporodtak a bombariadók szerte az országban, április végén volt olyan nap, amikor bombariadók sorozata söpört végig több plázán is, de érintette a Szépművészeti Múzeumot is. A Lukács fürdőnek sincs túl jó szériája, öt napja ugyanis kigyulladt egy szauna a II. kerületi épületben, a kár jelentős, a szaunavilág bizonytalan ideig nem üzemel.

 (Kiemelt képünk: Látogatók a budapesti Széchenyi Gyógyfürdő és Uszodában 2020. március 4-én. MTI/Kovács Tamás)

 

Az elmúlt években megugrott a bankkártyás és átutalási forgalomhoz kötődő visszaélésekből eredő károk értéke Magyarországon: a jegybank adatai szerint csak 2023 negyedik negyedévében 8,1 milliárd forintot tüntettek el a csalók az ügyfelek számláiról, a kimutatott esetek száma pedig megközelítette a 48 ezret.