130-150 kilométer per órával száguldozhatott az Árpád hídon az autós, aki halálos balesetet okozott

Halálra gázolt egy épp ott tekerő biciklist egy autós szombat éjszaka Budapesten, az Árpád hídon. A szakértő szerint az autó 130-150 kilométer per órával haladt.

2023. július 2., 08:53

Szerző:

130-150 kilométer per órával haladhatott az Árpád hídon az az autós, aki a szalagkorlátot átszakítva gázolt halálra egy épp arra tekerő biciklist. Ezután visszapattant az útra, ahol egy másik kocsinak is nekicsapódott. A 26 éves kerékpáros olyan súlyosan megsérült, hogy a kórházban belehalt sérüléseibe. Az RTL Híradó által megkérdezett igazságügyi szakértő szerint 130-150 kilométer per órával száguldozhatott az autós, mielőtt átszakította a szalagkorlátot.

Átszakadt a megerősített szalagkorlát és a kifejezetten a kerékpárosok védelméül szolgáló magasabb korlát is. A sofőr elvesztette uralmát a jármű fölött, többször megpördülve ütötte el a pesti irányába haladó kerékpárost. Az autó ezután nem állt meg, hanem továbbcsúszott, és nekiütközött egy másik autónak is.

„Abban a sebességtartományban, ami itt engedélyezett, 70 kilométeres sebességgel lehet a hídon haladni, ebben a sebességtartományban ez a szalagkorlát biztosan megvédi a járdán haladókat. Tehát nekiütközik a jármű, a szalagkorlát deformálódik valamit és a jármű visszapördül”

– nyilatkozta az RTL-nek Boncsér Sándor igazságügyi gépjármű szakértő.

Az autó nem csak, hogy átszakította a korlátokat, hanem a másik járművel való ütközése után még 150 métert repült. 

„Bizonyosan 130-150-es nagyságrendű sebesség az, ami mellett ezt a deformációt, és főleg ezt a nagyon hosszú elmozdulást értelmezni lehet szakértőként” 

– állapította meg Boncsér.

 

(Fotó: MTI/Mihádák Zoltán)