Beszélni egymással – Ajánló lapunk 2020. február 27-i számából

A József Attila-díjas író, költő, szerkesztő elsősorban családregényeivel, prózai műveivel vált ismertté. Pedig a pályáját verseskötetekkel kezdte, és huszonkét év után most újra a líra felé fordult. Márciusban jelenik meg Grecsó Krisztián Magamról többet című könyve új verseivel.

2020. február 27., 10:13

Szerző:

Forró a Föld a talpunk alatt

A Kárpát-medence különleges adottsága, hogy alatta vékonyabb a földkéreg, s a feltörő víz melegebb, mint sok más európai térségben. A környéken talán csak Törökországban jobbak a geotermikus adottságok, az ottani kis-ázsiai térségben 250 Celsius-foknál is melegebb forrásokat tartanak számon, amelyek közvetlenül is alkalmasak áramfejlesztésre, az erőművek gőzturbináinak meghajtására. A hazai fúrásokból az Alföldön és Zalában akár 150-200 Celsius-fokos vizet nyerhetünk ki, másutt valamivel hidegebb a kutak hozama, de ez is több hasznosítási lehetőséget tartogat. Ami a megújuló energiaforrásokat illeti, Magyarország nagyhatalomnak számíthatna….

Központosított várandóság

Gyereket várnak. Mármint a kormány népességpolitikai illetékesei. Nem is akármennyit. Pontosan négyezret. És nem is akárkiktől. A Ratkó-unokáktól. Azoktól, akiknél korábban valami miatt elmaradt a baby boom. És ez a valami az, amiről sem akkor, sem most, amikor a meddőségi központok államosításáról döntöttek, nem vettek tudomást. Félő, hogy nagy árat fizetnek az ingyenes lombikbébiprogramban részt vevők és az így született gyerekek. Ám ez pénzben aligha mérhető.

Lapozzon bele!

Mikroműanyag: a vízből a tányérra

Percenként világszerte kétmillió egyszer használatos műanyag zacskót dobunk ki, évente 480 milliárd műanyag palackos italt iszunk meg, naponta pedig elhasználunk félmillió szívószálat. Buborékfóliából annyi fogy évente, hogy tízszer körbe tudnánk vele keríteni a Földet. Az óriási mértékű műanyaghulladék következtében vált a mikroműanyag globális környezeti problémává, ami nemcsak az állatvilágot, hanem az emberiséget is erőteljesen érinti.

Matolcsy bezöldül

A környezetkímélő autók és alkatrészeik gyártásában éllovasnak tekintett amerikai Tesla Gigafactory első európai gyárát Berlin mellett úgy kívánja megépíteni, hogy – szemérmes kifejezéssel – megtisztítja a 92 hektáros területet a fáktól. Ez magyarul annyit tesz, hogy egy községnyi területen kiirtja az erdőt. Az ez ellen hevesen tiltakozó környezetvédők keresetét a bíróság jogerősen elutasította, mert elfogadták a konszernnek azt az ígéretét, hogy a tarvágásnak áldozatul esett fák háromszorosát ültetik majd el Németországban.

Erős rés vagyunk a NATO bástyájában

Németh Szilárd, a HM miniszterhelyettese február 8-án a Magyar Nemzetben reagált arra az interjúra, amelyet Kovács Gyula nyugalmazott alezredessel azért készítettünk, mert kérdéseinkre korábban nem kaptunk választ azok eredeti címzettjétől: Németh Szilárdtól. A miniszterhelyettes, aki egyébként könyvtár–tanítói szakon szerzett képesítést a Tanítóképző Főiskolán, személyében támadta, felületesnek és hozzá nem értőnek nevezte a pécsi tüzérdandár volt parancsnokhelyettesét, a Hadtudományi Társaság szakértőjét. Hasábjaink változatlanul nyitva állnak Németh Szilárd előtt is, ezúttal  Kovács Gyula álláspontját közöljük…

Busójáráson az eurokraták

Az Európai Bizottság szerint a vidéknek kulcsszerepe van az unió további fejlődésében – céljuk az, hogy a megtartóerejét növeljék, a fiatalok helyben maradjanak. Az elvándorlás Magyarországon is komoly probléma, így az itteni EU-képviselet is országjárásra indult, hogy megismertesse a fiatalokkal azokat az EU által biztosított lehetőségeket, amelyeket igénybe vehetnek, ha esetleg helyben akarnak maradni.

DK-s szál a Voldemort-aktákban

Szőkéné Kopping Rita, a Demokratikus Koalíció kecskeméti elnöke, a város önkormányzati képviselője és tanácsnoka nem jelezte, hogy 2015-ben a bíróság öt évre eltiltotta a cégvezetéstől. Az ügyészség most azt is vizsgálja, az elmúlt években jogosan vette-e fel az önkormányzati cégekben felügyelő-bizottsági tagsági tevékenységéért a juttatásait, mert a jogszabály szerint az eltiltás hatálya alatt ezt a pozíciót sem tölthette volna be. Szőkéné szociális szövetkezeti szálai a fideszes Mengyi Rolandig érnek.

Rác fürdő: kincs, ami nincs

Éppen tizenöt éve indult a fővárosi Rác fürdő és hotel fejlesztése. A tervek szerint az idén kellett volna a projekt utolsó hitelrészletét visszafizetni a már tíz éve működő komplexum bevételeiből. A fürdő-hotelt azonban soha nem adták át, pancsolás és relaxáció helyett 2010 óta perek, felszámolások, vagyonvesztés és ismételt pusztulás emészti a Tabánban emelt pazar épületeket.

Legalább megpróbálták

Ahogy a nagymamám szokta mondani, ha győzni akarsz, legalább meg kell próbálnod” – magyarázta a bizonyítványt Charles Michel, az uniós országok legfőbb vezetőit összefogó Európai Tanács belga elnöke – volt kormányfő –, miután teljes kudarccal végződött a középtávú uniós keretköltségvetésnek szentelt EU-csúcs. Sok idő már nincs, hiszen a tét a 2021 és 2027 közötti időszak EU-büdzséje.

Bizalom kérdése

Az elmúlt évtizedben érezhetően konzervatívabb lett az izraeli társadalom, mégpedig részben a palesztin kérdés miatt – mondta lapunknak adott nyilatkozatában Yacov Hadas-Handelsman, Izrael Állam nemrég kinevezett budapesti nagykövete. Csak a bizalomhiányt táplálja az, ha az egyik fél minden ajánlatra mindig nemet mond – hangsúlyozta. A nagykövet fejleszteni akarja Magyarországgal a gazdasági együttműködést, egyebek közt az autóiparban, de azt is szeretné előmozdítani, hogy több magyar turista látogasson Izraelbe.

Lengyel mutogatós

Lengyelország ráfordult az elnökválasztási kampányra – az első fordulót május 10-én tartják. Alig több mint másfél esztendő leforgása alatt immáron negyedszer kell fontos döntést hozniuk a lengyeleknek: 2018 októberében önkormányzati, tavaly májusban európai parlamenti, majd október 13-án parlamenti választások voltak.

Magyarországon az elit csődöt mondott

A közelmúltban jelent meg Kelet-Közép-Európa kiemelkedő amerikai kutatója, John Conelly több mint ezeroldalas nagymonográfiája a térség történetéről, benne nemzeti mozgalmak és a nacionalizmus megjelenési formáiról. A From Peoples into Nations: A History of Eastern Europe (Népekből nemzetek: Kelet-Európa története) című könyvet a Berkeley Egyetem intézetvezető professzora a múlt héten a CEU budapesti campusán mutatta be. Előadásából kiderült, hogy a nacionalizmus 19. századi formáját ő haladó eszmének tartja, hiszen annak idején a nemzeti liberalizmus formájában a jogegyenlőségért, a társadalom közös jólétéért szállt síkra. Az amerikai történész – akinek kutatási területei közé tartozik Kelet-Közép-Európa mellett a katolikus egyház története is – egyenesen bizarr dolognak tartja, hogy az etnikai nacionalizmus talaján álló magyar kormány a kereszténységre hivatkozik. John Conelly professzor budapesti előadása után nyilatkozott a 168 Órának.

Nehéz pályák

Nagyon fontos elméleti kérdésre kereste a választ – a Duna TV-ben és a Duna Worldön látható – A Dal című program egyik műsorvezetője valamelyik válogatóban. Felvetését érdemes pontosan idézni: „Valóban a részletekben rejlik egy sláger mivolta?” A megszólított, Vincze Lilla erre mondott valamit, de az most a legkevésbé sem érdekes. Hiszen ebben az esetben is tanúi lehettünk annak, mennyire nehéz pálya a műsorvezetés. Fehérvári Gábor Alfréd, azaz Freddie egy korábbi tehetségkutatón feltűnt énekes, akiről valami rejtélyes okból azt gondolják a ma már csak nevében közszolgálati tévében, hogy alkalmas erre a pályára (is). Más adásokban is szerepel, ráadásul immár harmadszor érte az a megtiszteltetés, hogy a dalválogatót vezesse. Pedig szegény ebben a funkcióban eléggé színtelen, s láthatóan még a lámpalázat sem sikerült leküzdenie.

Piacon a kultúra

Piac tetején van az Újpesti Rendezvénytér, ami nekem iszonyúan tetszik. Nem mondom, hogy nem röhögök, amikor először meglátom, de aztán másodjára, harmadjára már a lehető legtermészetesebb.

Ahogyan él

Balla Zsófiának két nagyszerű kötete is megjelent tavaly a Kalligram Kiadónál. A darázs fészkében esszéket, prózai írásokat, avagy az alcím szerint „értekező lírát” olvashatunk, köztük a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémián elmondott székfoglalóját. Az élet két fele pedig költői életművét, az 1965 és 2019 között írt verseit tartalmazza. A számos díjjal kitüntetett költő lírája sötét fénnyel ragyog, de ismeri a játékosság, sőt a humor színeit is.

A taxis, a postás és a prosti

A szakember szerint a taxisok klasszikus áldozattípusok. Váratlanul támadnak rájuk, a tettes általában félreeső helyeket mond be úti célként, mert ott könnyebb véghezvinni a bűncselekményt. Egy tavalyi budapesti támadás áldozata azzal mentette meg a saját életét, hogy beletaposott a gázba. Van azonban, hogy gyilkosság a vége.

Friss életmű, friss gyász

Lackfi János írása Csukás István halálára

 

Nincs jogosítványa, töri az angolt. Mégis fiatalon lett adjunktus a Corvinuson, de alapított már egy minipártot, volt kerületi polgármester, főpolgármester és most indul a miniszterelnök-jelölti előválasztáson. Tarlós szerint "hazudós, tétova, mama kedvence", Tóth Csaba pedig "taknyos úrifiúnak" nevezte. Megint mások Orbán Viktor ellentétét látják benne - portré Karácsony Gergelyről az új 168 Órában.

„Aligha” – válaszolta Kemenesi Gábor víruskutató arra a feltételezésre, amely szerint a koronavírust egy kínai laboratóriumban fejlesztették ki. A legfrissebb 168 Óra nyomtatott hetilap azt próbálta meg felfejteni a víruskutató segítségével, hogy honnan származhatott a koronavírus, és hogyan került át az emberre.

„Még hivatalba sem léptem, de már megmondták, hogyan fogok visszaélni”. Január elsején lett Magyarország új főbírája Varga Zsolt András. Polt Péter legfőbb ügyész volt helyettesét, korábbi alkotmánybírát, a Velencei Bizottság tagját, tárgyalótermi tapasztalat nélkül, két törvénymódosítás eredményeként választhatta meg a Kúria élére a kétharmados parlamenti többség. Az egyik szerint az Alkotmánybíróság tagjaként szerzett tapasztalat is bírói jogviszonynak számít, egy másik pedig lehetővé tette, hogy az alkotmánybírákat kérésükre a köztársasági elnök a szokásos pályáztatási eljárás nélkül a Kúria tagjának nevezze ki.