2018/22 Vakond vadászat
Vakondvadászat
A kiszivárogtatások vezethették Galambos Lajost, a Nemzetbiztonsági Hivatal egykori főigazgatóját odáig, hogy külföldről rendelt meg poligráfos vizsgálatokat vezető beosztású munkatársainak átvilágítására. Mivel a szűrések anonimizálva zajlottak, arra nem volt lehetőség, hogy a külsősök érdemi adatokat szerezzenek. Az úgynevezett kémügy bizonyosan nem került volna bíróság elé, ha a Fidesz nem lenne jelen kormányokon átívelően a titkosszolgálatokban.
Egyszer használatos munkások
„Hagyjon már annak a gyereknek békét! Majd hetvenezerért tolja a furikot!” Ilyen és ehhez hasonló mondatokkal küldik el azok, a jellemzően cigány családok a pedagógusokat, akik tanulásra akarják ösztökélni a gyerekeiket. Ahogy egy borsodi iskolaigazgató fogalmaz: „A hetvenes években öröm volt a putris gyerekeket tanítani, annyira akartak, annyira motiválhatók voltak. De most nem akarnak tanulni. A szülőknek manapság nem érték, amit mi közvetítünk, nem érték maga a tanulás.” Részben emiatt egyre tragikusabb a helyzet az ország keleti felén, munkatársunknak egy szakiskolai tanár például azt mondta: „Ha nem tanítjuk meg őket legalább az alapokra, akkor tíz év múlva tízfalunyi ember lesz itt, akik vagy éhen halnak, vagy elmennek rabolni.” Márpedig lényegében semmi esély nincs arra, hogy a szegregált általános iskolából érkező gyerekeket bármire is megtanítsák, mert már eleve úgy kerülnek be a szakképzésbe, hogy se írni, se olvasni, se számolni nem tudnak. De – intenek a szakemberek – senki ne gondolja, hogy ez a probléma őt magát nem érinti: hosszú távon az ország összeomlásához vezethet, ha a közoktatás továbbra is ilyen tömegben bocsát ki fiatalokat írás-olvasási és számolási készségek nélkül, akik előtt a munkaerőpiac bizonyosan nem nyílik meg. Szilágyi János, az iparkamara egykori oktatási és képzési vezetője ma már tudja, mekkora hibát követtek el, amikor csak azért, hogy teljesítsék Orbán Viktor álmát és választási ígéretét az egymillió új munkahelyről, átgondolatlanul nyúltak hozzá az oktatási rendszerhez, magához a szakképzéshez, megteremtve ezáltal az egyszer használatos munkás fogalmát, aki csak arra lesz jó, hogy előbb-utóbb közmunkán tengődjön. De hiába szajkózza az összes hozzáértő, hogy végzetes hiba továbbmenni ezen az úton, a kabinet semmilyen jelét nem mutatja, hogy hajlandó lenne a korrekcióra.
Vége a mézesheteknek
Bár van objektív magyarázat arra, hogy miért Magyarország lesz a következő uniós költségvetési időszak egyik legnagyobb vesztese, mégis muszáj feltenni a kérdést: vajon nincs-e mögötte valami más ok is? Sokat elárul, hogy 2018-as árakon számolva 2007 és 2014 között 40 százalékkal több felzárkóztatási támogatást kapott Magyarország, mint amennyit most szán neki az Európai Bizottság 2021–2027-re. Ennyit fejlődtünk volna egy évtized alatt, vagy ennyivel lett rosszabb az ország megítélése és lobbiereje?
Trollhello
Piros robogóval érkezik, Karácson Tamásként mutatkozik be. Nem csak most nekünk, mindig mindenkinek. Ezzel is jelzi, igyekszik élesen szétválasztani a színpadi szereplést a magánszférától. Nemrég hetekre letiltották a Wellhellót a közrádióban, mert a zenekar frontembere a választási kampány kellős közepén élő adásban Soros Györggyel poénkodott. Azt mondja, az ilyen esetek nem félemlítik meg, a jövőben sem tesz lakatot a szájára. Szabad embernek tartja magát, kész bármikor konfliktust vállalni az igazáért. Érdekli a politika, de nem adná oda az arcát egyetlen pártnak sem, mert egyikért sem merne felelősséget vállalni. Interjú Fluor Tomival.
Segítünk, de sosem győzhetünk
A fogyatékos emberrel élő családok történetének messzire nyúló, kettős árnyéka van. A gondozottak világa két néma belvilág. Az egyik a gondozotté, aki még „nem magányos”, de a biológia törvénye szerint előbb-utóbb az lesz. A másik a szülőé, aki azzal a tudattal cipeli a terhét, hogy sérült gyermekénél előbb fog kilépni a történetből. Ahogy telnek az évek, egyre gyakoribb a néma kérdés: mi lesz veled, ha anya már nem lesz? Riportunk.
Csordaszínház
Az ünnepi könyvhétre jelenik meg a Jászai Mari-díjas színész, rendező Tólig című kötete. Verebes István új könyve memoár, ugyanakkor kegyetlenül őszinte látlelet a hazai színházi állapotokról. A szerző arra keresi a választ, hogyan jutott a szakma olyan mély morális válságba, ahol most van. Könyvét vitaindítónak szánta. S persze nem csak színházi embereknek.