Zsoltár szintihangra
A járvány, illetve a vele járó korlátozások nem csupán az album munkálatait nehezítették meg. Mecky, azaz Kóbor János már májusban a második hullámtól féltette a zenekart, november közepén pedig egyenesen úgy fogalmazott, hogy „az Omegát végleg megölte a koronavírus”, mivel az együttes tagjai hetven felettiek, és egy év kihagyás ebben az életkorban beláthatatlan következményekkel járhat. Október elején lemondták a raktárkoncertjüket, miután a próbák során kiderült, hogy se fizikai, se technikai értelemben nincsenek jó formában. Az elsők között kérték föl őket a szereplésre, a visszamondással a díjazást is bukták, csakúgy, mint az idénre tervezett és a járvány miatt elmaradt koncertjeik bevételeit. A két tragikus haláleset pedig végképp lesújtotta a zenekart, sőt, egy harmadikat is meg kell említenünk, hiszen Nemes László is ősszel hunyt el, ő technikusként dolgozott nekik. Ennek fényében akár optimizmusnak is tekinthető az új album megjelenésével kiadott nyilatkozat a folytatásról.
Az 1962 óta működő Omega tehát a depressziós hangulat és a tragédiák ellenére menni akar tovább. A régóta betegeskedő Benkő Lászlónak hónapokkal ezelőtt a halálhírét keltették, sajnos azonban az ő esetében nem bizonyult igaznak a régi mondás, a billentyűs elhunytával pedig a zenekar alapító tagjai közül Mecky mellett már csak Elefánt, azaz Molnár György gitáros van jelenleg is az együttesben. A basszusgitáros Mihály Tamás utoljára 2014-ben játszott velük, azonban nemrég még úgy tervezték, hogy 2021-ben összeáll a klasszikus ötös, amelyhez a fentieken kívül Debreczeni Ferenc dobos tartozik, és amely Presser Gábor, illetve az azóta ugyancsak elhunyt Somló Tamás és Laux József 1971-es kiválásával a közvélemény számára a nagy, az igazi Omegát jelenti.
A Testamentum az együttes tizenhetedik magyar nyelvű stúdióalbuma. A kijelentés magyarázatra szorul, mivel az első nagylemez, amely már Debreczeni csatlakozása után, azaz a nagy ötössel készült, igazából egy koncertlemez volt, ám mivel olyan dalok szerepeltek rajta, amelyek stúdióalbumokon sokáig nem, az utóbbiak közé szokás sorolni. (Az LGT megalakulását követően átmenetileg nehéz helyzetbe került Omega úgy oldotta meg lemezkiadási gondjait, hogy élőben vették föl az új műsort, amelynek eredeti stúdióanyaga csak bő negyedszázaddal később látott napvilágot.) A Testamentum azonban ennél is messzebbre nyúlik vissza. A klasszikus felállás az Élő Omega című nagylemez előtt egy évvel, 1971-ben két kislemezen debütált, ezek egyikén hallható a 200 évvel az utolsó háború után, amely most, a tizenhetedik stúdióalbumon is visszaköszön, egész pontosan az új felvétel kapcsán visszakanyarodik egy korábbi verzióhoz. A Testamentumhoz kiadott sajtónyilatkozatban az olvasható, hogy az új albumon megszólaló Hangyanép a 200 évvel az utolsó háború után eredeti változata, a dalszöveget azonban az akkori cenzúra nem engedte át, ezért Sülyi Péter írt helyette egy másikat, „amely – fogalmaz Kóbor – szintén elég jó lett”. Ennek ellentmond, hogy Sülyi egy 2012-es Magyar Narancs-interjúban úgy emlékezett, hogy nem az engedélyeztetéssel volt baj, egyszerűen támadt erre a dallamra egy másik ötlete, „és aztán ez maradt”. (A dal eredeti és ily módon most először publikált változata egy szorgalmas hangyanépről szól, amely folyamatosan gyűjtöget a jobb jövő reményében, miközben a bolygó, ahol élnek, valójában egy ágyúgolyó, és a pusztításba, egyben a megsemmisülésbe rohan.)
Apropó dalszöveg. A CD elegánsan szűkszavú bookletjében nem szerepel, melyik számnak ki a szerzője, ezt a Spotifyon tudjuk megnézni. Ebből az derül ki, hogy a klasszikus „Omega együttes–Sülyi Péter” kredit mellett az utóbbi Kóborral is írt dalt, mégpedig a legtöbbet (hatot), valamint volt, amikor kettejükhöz Molnár, illetve Benkő is betársult. Továbbá Sülyit négy alkalommal Trunkos András váltotta a szövegírásban, ő nem mellesleg az Omega menedzsere és ennek az albumnak a társproducere – Kóbor mellett, aki önállóan három szerzeményt jegyez a Testamentumon: a nyitó és a záró instrumentális felvételt, az utolsó előtti track pedig a Halotti beszéd megzenésítése, úgyhogy szövegíróként a Pray-kódex ismeretlen szerzetese is beszállt a korong munkálataiba.
A Testamentum négy évig készült, és tizennégy évvel követte az Omega legutóbbi stúdióalbumát. A hírek szerint tudatosan van retrospektív jellege, nemcsak abban, hogy hangulatában és hangzásában visszautal az együttes legnépszerűbb időszakaira, hanem hogy fölkerültek rá a Hangyanépen kívül egyéb korábbi dalok újragondolt verziói is. A Föld árnyékos oldalán a legkésőbbi (1986-os az eredeti), a Varázslatos, fehér kő (1972) és a Huszadik századi városlakó a szakirodalom által hard rockosnak nevezett korszakból, A holló és A látogató (1981) pedig a space rockos, vagy inkább azt követő újhullámosból való. És hát az is a múltra hajaz, hogy ez a harmadik olyan Omega-stúdióalbum, amelyik nyitánnyal indul, igaz, ennek az instrumentális felvételnek van külön címe is, A sötétség kapuja, és átvezet a sorrendben következő A Föld árnyékos oldalánra, amelynek a mostani változata dögösebben és lendületesebben szól, mint az eredeti.
Ez a többiről nem mondható el, az új verziók másutt nem überelik az originált. Ugyanakkor kétségtelen, hogy a lemeznek érezhető koncepciója van, és az újragondolt dalokat sikerült ily módon a tizenkét új szerzemény mellé beleilleszteni. Az egységes megszólalást erősíti, hogy a trackek között nincs vagy alig 1-2 másodperc a szünet. A szimmetria jegyében a dinamikusabb szerzeményeket himnikus melódiák váltják. Utóbbiaknál szembetűnő a vallásos tartalom, ami föltehetően már a jövendő templomturnét készíti elő: a Jöjj, szabadító és a Gloria et honor Deo mind mondandójában, mind megformálásában – az elektronikus hangszerek és a dobok kiemelése mellett is – a zsoltárokat idézi, de a pergőbb ritmusú és keményebb hangzású Mennyben az angyal és Légy hű magadhoz! is ugyanezen a mezsgyén halad. (Az ómega betű, illetve zenekarlogó is szakrális hátteret kapott a borítón.) A Lángoló huszadik század és az Álomszínház az Omega apokaliptikus felvételeit juttatja eszünkbe, az Álom XXI. század reflexió egy kifordult világra, A démon – amelynek sokatmondó alcíme: Lilith –, A holló és A látogató húga, a leginkább testamentumi hangvételt pedig az Ideje a pontot kitenni üti meg.
Az időnként Vangelist és Orffot idéző, egyformára komponált hangzásnak – megspékelve a számok közti szünet hiányával – azonban az a hátulütője, hogy az embernek olykor az az érzése, mintha ugyanazt a dalt hallaná. És hát kár, hogy a közreműködők neve nincs tételesen föltüntetve, mindössze annyit tudunk, hogy az Omegán kívül Molnár Gábor, Vámos Zsolt és a Cantemus Kórus szerepel a lemezen.
Az Omega tizenhetedik stúdióalbuma elérhető digitális platformokon, illetve CD-n kapható a Mol-kutakon. Utóbbi kereskedelmi szempontból találó ötlet, elvégre a fizikai zeneformátumok látványos visszaszorulásával észszerűnek tűnhet, hogy az ember a tankolás mellé egy ezresért vegyen egy Omega-lemezt is. Más kérdés, hogy az újabb autókban már CD-lejátszó sincs. A lemez egy óránál is hosszabb időtartama okán a régebbi korokban vinylen, dupla albumként jelent volna meg. Ez esetleg most is megfontolandó, elvégre az audiofil rajongók, akik fizikai lemezt vásárolnak, világszerte egyre inkább a vinyl felé mozdulnak el.
(Omega: Testamentum, GrundRecords)
