ZSKE: Már csak egy hétig lehet jelentkezni!

Már csak egy hét van arra, hogy keresztféléves felvételire jelentkezzenek a Zsigmond Király Egyetem leendő hallgatói – a határidő november 15-én éjfélkor lezárul.

2016. november 8., 15:24

A keresztféléves felsőoktatási felvételi során jelentkezni lehet felsőoktatási szakképzésre (FOKSZ), alapszakra (BA) vagy mesterszakra (MA). A keresztféléves jelentkezési időszak azoknak is lehetőséget kínál, akiknek nincs emelt szintű érettségijük, miközben 2005 előtt már teljesítették az úgynevezett hagyományos érettségijüket. Számukra megoldást a „felsőoktatási felvételi szakmai vizsga” jelent, amelynek segítségével nem kell emelt szinten érettségizni, viszont a választott képzőhelyen lehetséges az adott érettségi tárgy témáiból szóbeli felvételit tenni. Az alacsonyabb összpontszámmal rendelkezőknek tehát kiemelten ajánlottak a kétéves, úgynevezett FOKSZ-képzések. Idetartozik az is, hogy az üzleti-közgazdász képzésekre ezúttal nem kell emelt szintű érettségi.

A Zsigmond Király Egyetemen várják a jelentkezőket andragógia alap- és mesterszakra, emberi erőforrás alapszakra, gazdálkodási és menedzsment alapszakra, gazdaságinformatika alapszakra, kommunikációs és médiatudományi alap- és mesterszakra, nemzetközi gazdálkodás alap- és mesterszakra, nemzetközi tanulmányok alap- és mesterszakra, pénzügy és számvitel alapszakra, politológia alapszakra és politikatudományi mesterszakra, szabad bölcsészet és szociológia alapszakra, és jelentkezni lehet továbbá nemzetbiztonsági és biztonságpolitikai szakirányú továbbképzésre. A felsőoktatási szakképzés kínálata: emberi erőforrások, gazdaságinformatika, kommunikáció és média, nemzetközi gazdálkodás, pénzügy és számvitel.

Sikeres felvételi esetén az oktatás februárban kezdődik.