Világ szégyene

- Dörner György minap műsortervet hirdetett, és azt is jelezte: várják a határon túli színházak magyar darabjait is. Az ön színháza kapott már felkérést?

– Nem, de amúgy sem lehetne szó együttműködésről. A kultúrák közötti átjárás nem jelenti az elfogadhatatlan ideológiák támogatását. Dörner Györgynek különben nem lehet sok rálátása a romániai magyar színházakra. Ami egyébként igaz sajnos a józanabbul gondolkodó anyaországiak többségére is. Ugyanis a határon túliak „témakörét” a magyarországi rendszerváltás után kisajátította a jobboldal, mára pedig megtelt szélsőjobbos retorikával. Miközben a határon túli magyarok között – színházi világunkban éppúgy, mint közösségeink más részeiben – nagyon sok a baloldali érzelmű, liberális kötöttségű vagy zöld gondolkodású ember. Ám minket ritkán szólaltatnak meg, és persze mi sem tülekedtünk a médiaszereplésért. Így alakult ki az a hamis kép, amelyet például a jobbra igazodó és nagy buzgalommal nyilatkozó Patrubány Miklós és Tőkés László közvetített. Ennek alapján gondolhatja például Dörner György, hogy természetes szövetségei lehetünk sajátos vízióinak. Csakhogy nekünk nem volt és nem is lesz dolgunk azokkal, akik a hatalomtól kaptak „tehetséget” a pozíciójukhoz, és Európában vállalhatatlan eszméket hirdetnek. Ugyanakkor sokrétű a kapcsolatunk az olyan alkotókkal, mint például Babarczy László, aki egyetemünk professzora, vagy Ascher Tamás, Máté Gábor, Bodor Johanna.

- Hírek szerint az Új Színház távozó direktora, Márta István a marosvásárhelyi reptéren értesült Dörner győzelméről. Vele is sokrétű a kapcsolat?

– Hadd kezdjem azzal: Dörner győzelme természetesen a világ szégyene, miközben Márta István máig „tartozik nekünk” egy Székely Gáborral. Márta menesztésének hallatán némi iróniával néztünk össze Ascher Tamással: nem hittük volna, hogy valaha Márta Istvánért fogunk kiállni. Persze az is igaz, hogy időközben megszolgálta ezt a kiállást. Leváltásának híre azért érte például Marosvásárhelyen, mert neki sikerült elérnie, hogy a húsz romániai magyar színház húsz év után végre megalapítsa saját kamaráját. Szimbolikus, hogy Márta István huszonnégy órával később „szabad ember” lett.

- Kifejtené a dolog szimbolikáját?

– Mondok másik példát. Orbán Viktorral egyetlenegyszer találkoztam, Márta István irodájában, az Új Színház egyik bemutatójának szünetében. Mások mellett ott volt Ráday Mihály, Tolvaly Ferenc, Sándor György, vagyis egy elég vegyes társaság. Beszélgettek, s én azon töprengtem, vajon van-e még ember Magyarországon, aki legalább egy premierszünet idejére képes párbeszédre bírni azokat, akiknek más helyzetben talán a másik üdvözlése is kényelmetlen. Azt gondolom, most a Márta István által működtetni próbált modell is mattot kapott. Az én olvasatomban az Új Színház körüli történet azt bizonyítja: szó sem lehet egyensúlyról, radikálisan választanod kell a két oldal között. Súlyosbítja a helyzetet, hogy mindeközben a szélsőjobb került pozícióba.

- Okait sokan, sokféleképen magyarázzák. Marosvásárhelyről tekintve mi rajzolódik ki ennek kapcsán?

– Sütő András írta egyik darabjában: Auschwitz nem a gázkamrákkal kezdődött, hanem az első rossz mondattal. Amikor valaki azt mondja, hogy semmi baja a zsidókkal, románokkal, cigányokkal, de... Magyarországon – a történelmi tapasztalatok ellenére – sokak tudatában máig erősen ott van ez a „de”.

- Romániában csak húsz év után sikerült a magyar színházaknak kamarát alkotniuk. A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház elmúlt néhány éve pedig az igazgatók – igaz, elsősorban szakmai okból történő – leváltásáról szólt. Az önök világában nincs „de”?

– Akad. Ám legerősebben akkor érzékelhető, amikor Magyarország jobboldali kormányzatai megpróbálnak lerohanni minket, és életünk alaposabb ismerete nélkül otthon összetákolt törvényekkel igyekeznek manipulálni vagy megosztani. Csakhogy Románia komolyan vette az uniós csatlakozást, és olyan viszonyokat teremtett, amelyek közepette a normalitásnak inkább van helye, mint az egyebeknek. A Román Audiovizuális Tanács korábbi alelnökeként említhetem példaként a médiaszabályozás területét. Egy romániai rádióadó gyakorlatilag automatikusan kapja meg háromszor kilenc évre a sugárzási engedélyt, ha csak nem követ el valami elképesztő szakmai balfogást. Vagyis: huszonhét évre tervezhet előre. Hasonlóan kedvező feltételekkel működhetnek nálunk a tévécsatornák is. Nem véletlen, hogy több, Magyarországon népszerűvé lett stúdió tette át hozzánk a székhelyét. Épeszű ember számára mégiscsak vonzóbb a normalitás. Másfelől az is jelez valamit – persze nem a határon túliakra vonatkozóan –, hogy bár több magyar is tagja a román kormánynak, sőt, magyar a miniszterelnök-helyettes, a Fidesz-kabinettel mégsem jött össze egyetlen közös kormányülés sem. Miközben
– hogy még egy okot mondjak a diskurzusra – csak a mi művészeti egyetemünkön húsz százalék az anyaországi hallgatók aránya.

- Az normális, hogy a Marosvásárhelyi Nemzeti Színháznak román és magyar tagozata is van?

– Inkább az a kérdés: mi a dolga egy nemzeti színháznak a huszonegyedik század Európájában? Pályázatom előtt sokat beszélgettem erről a román színházi világban megbecsült Alföldi Róberttel, és egyetértettünk: az a dolga, kötelessége, hogy rákérdezzen a társadalom legfontosabb problémáira. Ebben az interkulturális közeg még inspiráló is lehet. A román tagozat például most saját „felindulásból” próbálja Sütő egyik darabját, mert nagyon megtetszett a gondolatisága. A két tagozat előadásait különben magyarul, illetve románul feliratozzuk.

- Honi kormányzatunk nyitás helyett bezárkózással kísérletezik. Miközben az unióból, tengerentúlról is sorra kapjuk a figyelmeztetést: ebből baj lesz. Ugyancsak erre mutat a forint zuhanása. Ön szerint mindezt a Fidesz-kormányzat szimpla abnormitása magyarázza?

– Annyi biztos: Romániának is szüksége volt például az IMF segítségére, amit nálunk sosem tagadtak, a tárgyalások pedig Bukarestben zajlottak. Senkinek nem kellett Washingtonba utaznia, majd visszafelé lejelentkeznie Párizsban és Berlinben. Persze mi is kemény feltételekkel kaptunk hitelt, de azok is a racionalitás irányába erősítették gondolkodásunkat. Ami a magyarországi viszonyokat illeti: a köztársaság nélküli köztársasági elnök arra a korszakra emlékeztet, amikor egy ellentengernagy állt a király és tenger nélküli Magyar Királyság élén, amely hadat üzent a világnak. Tehát Magyarország komoly bajban van, és mi itt a határon túl aggódva szurkolunk, hogy valahogy kimásszon belőle.