Válságkönyv
Már a pénz sem a régi. És nemcsak arról van szó, hogy kevesebb vagy több, hanem arról, hogy más. Virtualizálódott. Elektronikus jellé vált. Egy impulzussal kifizethetem a parkolási díjat, vagy elküldhetem a summát a világ másik végére. A globális fantomstruktúrákban csak dollárból naponta 2000 milliárd röpül a világ körül.
Az USA fogyaszt, ehhez a pénzt Kína adja, amikor amerikai állampapírokat vásárol annak érdekében, hogy Amerika megvegye a kínai árut: ruhát, kütyüt, tévét, autót.
És a vásárló hitele korlátlan, a pénz olcsó. Amikor aztán a hitel már több, mint amenynyit a ház, a biztosíték ér, akkor az élelmes bankok eladták a követeléseiket, becsomagolták semmit érő papírokba, átrakták saját érték nélküli kötvényekbe, és újra eladták. A semmit. Végül kiderült: a bankok túlhitelezték magukat. Elfogyott az isten pénze is.
A pilótajátékszerű hitelhalmaz megbénította a bankokat, a többezerszeres túlhitelezés sokkja átterjedt a reálgazdaságra is (autógyártás, építőipar, IT-szektor és a többi).
A pénzpiacok liberális, „újkapitalista” felszabadítása, deregulációja is gerjesztette a pénztúlkínálatot.
A válság átkerült Európába, előbb a peremvidékekre. Nálunk körbetartozás, hitelhiány, rossz munkaerő-struktúra, adókerülő simlikultúra fogadta.
A globalizáció révén az olcsó távol-keleti munkaerő odacsábította, átszívta az amerikai ipar egy részét. A korábban fejlett ipari világ dezindusztrializálódott. Kína olcsó árukkal telibe terítette a piacokat, és elfoglalta. Most gyárakat vesz Európában.
Minden átrendeződőben. Kína és India évente egymillió mérnököt „termel”. Amerika és Európa együtt is ennek csak ötödét!
„A jövő Ázsiában van – írta Szingapúr ENSZ-képviselője –: 3,5 milliárd ázsiai, aki eddig a világtörténelem »tárgya« volt, most a világtörténelem alanya (csinálója) lesz.”
De hol a pénz?
(Almási Miklós: Hová tűnt az a rengeteg pénz? Válságkönyv. Athenaeum Kiadó.)
