Vágó István a politikai leszámolásról és bátorságról

– Facebook oldalán pár napja furcsa szöveget tett közzé: „Tisztelt Vágó Úr! Nemrégiben egyeztettünk telefonon egy rendezvényen való műsorvezetéssel kapcsolatban. Sajnos ügyfelünk elképzelése megváltozott a műsorvezetést illetően, így nem tudunk Önnel együtt dolgozni." Ironikusan fűzte hozzá: „Hát így van ez. Egy héttel ezelőtt még szép voltam, okos és fiatal. Szalad az idő.”

– Évtizedek óta hívnak különböző rendezvényekre, céges bulikra: vetélkedőket vezetek, konferálok. A kormányváltás előtt nagyon sokszor vettem részt ilyeneken, azóta összesen kétszer. Illetve a programszervezők most is megkeresnek, hogy vállalnék-e fellépést, majd miután igent mondok, lemondják a megbízást. Föltételezem, amikor közlik a megrendelővel, hogy a Vágó rendelkezésre áll, azt a választ kapják: „Na ne! Vágó ne jöjjön!”. Nyíltan nem mondják persze a szemembe, de azt gyanítom, ez van a háttérben.

– Pedig ön az ország első számú kvízmestere. Vagy az Orbán-rendszerben ez nem elég ahhoz, hogy vetélkedőt vezessen?

– A településeken szinte mindenütt fideszes vezetés van. Vélhetőleg nem örülnének nekem a helyi bulikon, hiszen én soha nem titkoltam balliberális nézeteimet. A vállalkozások pedig nyilván nem merik kockáztatni, hogy ujjat húzzanak a helyi vagy országos hatalmasságokkal. Sokak szerint az önkormányzatoknál létezik egy lista a meghívható közszereplőről, művészekről. Politikailag kell kiérdemelni, hogy valaki felkerülhessen a jóváhagyottak névsorára.

– Néha már az az érzésem: mindannyian közéleti paranoiában szenvedünk.

– Előfordulhat, csak tudja, az én esetem nem egyedi, hanem eléggé általános. Közismert balliberálisként besorolt művészek panaszolják nekem: a kormányváltás óta őket sem hívják sehová. Többeknek már a rezsire se telik. Az egyik neves színészbarátom ott volt mellettem, amikor a mobilszolgáltatójától kapott egy sms-t: ha nem fizeti be a számlát, korlátozzák a szolgáltatást. Egyébként a Facebook bejegyzésemre több százan reagáltak és írtak hasonló tapasztalataikról. Meg arról is: itt politikai leszámolás zajlik. És ebben a leggyalázatosabb módszerekkel a szélsőjobb jár az élen. Nézze meg, mit írtak most rólam és az édesanyámról a nácik egyik honlapján!

– Nem olvasok ilyen orgánumokat. Elmondaná inkább?

– A cikk arról szól, hogy anyukámmal elmentünk egy váci iskolába rendhagyó történelemórát tartani. Édesanyám holokauszt-túlélő és az emlékeiről beszélt a gyerekeknek. Majd az „újságíró” megjegyezte: „Vágó István anyját a gonosz nácik haláltáborba vitték. Az elgázosításhoz képest azonban egész jól néz ki.” Ezt írta a nyolcvanhat éves anyámról. És sokan vannak, akik tapsolnak ehhez...

– Felháborító! Mindezek ellenére ön mégis nyíltan vállalja a világnézetét, gyakran részt vesz balliberális fórumokon, s azt is nyilatkozta: „gyurcsányista vagyok.” Nem fél?

– Fizikai atrocitás szerencsére még nem ért. Mit árthatnak ezen kívül nekem? Nyugdíjas vagyok, a képernyőn ritkán szerepelek. Engem már nem tudnak kirúgatni az állásomból. Aktív koromban sikerült annyit félretennem, hogy most ne legyek kiszolgáltatott. Megengedhetem magamnak, hogy azt mondjam, amit gondolok és amit akarok.

– A bátorság pénz kérdése nálunk?

– Igen, tartok tőle, hogy egzisztenciális biztonságtól is függ. Remélem, kitart a pénzem, amíg ez a közéleti őrület megszűnik.

– Kerényi Imre kijelentette: a baloldaliak vegyék tudomásul, most nekik jár a „hét szűk esztendő”.

– Kissé álságos, hogy ezt pont Kerényi mondja, hiszen ő a rendszerváltás előtt és után is megbecsült rendező és színházigazgató volt. De elfogadom, hogy azok a jobboldali értelmiségiek, akik most tobzódnak a hatalomban korábban mellőzöttnek érezték magukat. Ám azért akkora nagy elnyomást nem kellett elszenvedniük! A szocialista kormányok sok gesztust tettek a jobboldal felé. Annak idején Horn Gyula támogatásával lett a Duna Televízió közszolgálati műsorszolgáltatóvá, később pedig Medgyessy Péter több mint kétmilliárdos állami finanszírozással támogatta a Terror Házát. Aztán a Gyurcsány-kormány idején az ellenzékben lévő Fidesz egész médiabirodalmat építhetett fel. Elképzelhető, hogy ezt a jelenlegi demokratikus ellenzék megtehetné?

– Nem, mert a balliberális oldalhoz kötődő vállalkozók sokkal kevesebbet fordítanak ilyen célokra.

– A kritika akkor lenne jogos, ha itt valódi piac működne. De erről szó sincs. A potenciális baloldali támogatók tudják: hiába segítenének saját ízlésű médiumok létrehozásában, azok nem jutnának se frekvenciához, se reklámbevételekhez. A hatalom megtalálná a módját miként lehetetlenítse el őket. Láttunk már példát erre. A Fidesz érdekkörébe tartozó Class FM rádió hetvennyolcszor (!) nagyobb állami reklámtámogatást kapott, mint a szocialista kötődésű Neo FM. Amely már tönkre is ment. Vagy: a 2011-es népszámlálást hatalmas reklámkampány előzte meg, ám ebből a Klubrádió egy perccel se részesedett. Lehetséges, hogy a Szerencsejáték Rt. szerint a balliberális médiafogyasztók egyáltalán nem lottóznak, és nem is lehetne rávenni erre őket? De a balliberális sajtó helyzetéről a Népszava, vagy a 168 Óra munkatársai is tudnának mesélni. A hazai "versenypálya” a gazdaságtól a kultúráig abszolút eltorzult.

– A baloldal gyengeségéért mégsem tehető felelőssé a Fidesz. A demokratikus ellenzéki pártok széthúznak. Az értelmiségi holdudvarok is? Elkötelezett gyurcsányistaként sokan bírálják „saját oldalon” is?

– Persze, de nem ez a lényeg. Egyetértek azokkal, akik azt mondják: jelenünk sok tekintetben a Horthy-korszakhoz hasonlítható. Akkor a klérussal szövetségben harsogó irredenta, soviniszta és fajvédő ideológia leválthatatlanná tette a jobboldali kormányokat. És sajnos az ilyen ideológiákra ma is sokan fogékonyak. Másfelől teljesen természetesek a mostani demokratikus ellenzéki viták. A csoportok között tényleg nagy véleménykülönbség van abban, minként kellene helyreállítani a jogállamiságot, a gazdaságot, a társadalmi békét. A 2009-ig hatalmon lévő koalíció két pártja között is súlyos viták voltak – hogyan működnének együtt öt-hatpárti koalícióban? A Fideszben más a helyzet: ott egy álláspont van, „oszt’ jónapot”. Így könnyű pártot vezetni. A balliberális értelmiségieket azonban a sokszínűségük miatt nehéz egy táborba összehozni. Ennél már csak együtt tartani őket látszik nehezebbnek.

– De akkor mi a megoldás? Összefogás nélkül nem lehet leváltani az Orbán-kormányt.

– A kormányt le lehet váltani, ám a fő kérdés az: mi lesz utána? Ha a győzelem nem eléggé nagyarányú, a Fidesz-Jobbik szövetség kíméletlen, agresszív offenzívájára kell számítani, és továbbra sem lesz nyugalom az országban. A demokrácia nagyon nehéz játék, amelyet csakis tisztességes, alkotmányos eszközökkel lehet játszani. Ha az egyik fél a szabályokat folyton felrúgja, a dolog nem működik. Beszélhetünk mi különböző programokról, alternatívákról, de amíg a jobboldalon a Fidesznek és Orbán Viktornak nem hívei, hanem fanatikus hívői vannak, itt aligha lesz demokratikus megújulás.