Üveg, cipő

Nemrégiben (a legutóbbi számban, azaz tavaly) Jolsvai kollega elmélkedett arról – Ruttka Andrea gombostűképei kapcsán –, mekkora szerepe van a befogadásban a helynek, ahol egy műalkotás megjelenik. Hogy mennyire mást jelenthet egy tárgy egy múzeum vagy egy kávéház falán, még ha az alkotás ugyanaz is. (Arról már nem is beszélve, ha egy – máskor – hétköznapi tárgyat emelünk múzeumi környezetbe, és avatjuk ezáltal műalkotássá: de ez aztán tényleg messzire vezetne.) Ennek a termékeny gondolatkörnek hódolhattak legutóbb mindazok, akik jelen voltak az Ikon étteremben (a várbéli Hilton Szálló étterme ez), hogy megnézzék, hogyan fest az Ikon falán egy igazi Hungar-ikon, Buczkó György üvegművész alkotása, amely egy hajdani futballikon (megígérem, hogy több ikon nem lesz ebben a mondatban), Hidegkuti Nándor egykori cipőjének és zöld (!: ez is egy külön történet, de itt nem lesz elbeszélve – aki tudja, mit jelent ez, egy igazi MTK-st nem kékben látni, annak úgysem kell magyarázni, aki meg nem tudja, annak minek?) mezének kombinációjából állott elő.

Mindenképpen szerencsés találkozás ez. Hiszen az Ikon étterem épp azért viseli ezt a nevet, mert falát eredetileg valóban pravoszláv ikonok borították, melyek azonban mindenféle bonyolult okok miatt nemrégiben visszavonultak kiinduló helyükre, a múzeumba. Ott állt hát az étterem, dísztelenül. S akkor jött a felmentő hungarikonsereg. Kárpáti Tamás folyton bővülő gyűjteményéről, melyben híres magyarok használati tárgyai lényegülnek át avatott művészek kezén műtárgyakká, többször szóltunk már, most legyen elég annyi, hogy a gyűjtemény él és gyarapszik, időnként meg is mutatja magát, de állandó kiállítóhelye még nincs: így hát örülnünk kell, ha egy-egy mű (mint most a Buczkóé) útra kel és látható lesz. Az Ikon-beliek megadták a módját egyébként, volt műsor (Lukács művész úr mondotta el Hegyi Iván írását a műről), és még örvendetes bejelentések is az illetékesek részéről a Hidegkutiról elnevezett stadion megújulása tárgyában.

Nádas Sándor