Utolsó beszélgetések

Ma a szomszédos Passage Molière-ben, a Molière közben sétálunk. Ferinek éppen az Alkimista című könyvről beszélek, amely segített a saját utam megtalálásában azzal, hogy rávilágított, az ember akkor teljesedhet ki és válhat boldoggá, ha megéli, megvalósítja a gyermekkori álmát. Váratlanul hátrafordul a székében, és csak annyit mond: „Elárulok neked egy titkot.”

– A gyermekkori álmom az volt, hogy próféta legyek... Igen, az, hogy próféta legyek. Persze öniróniával, ahogy egy zsidónak illik prófétának lennie. Inkább hasonlítok Jónás prófétához, aki elmenekült az Isten által ráruházott feladat elől, mert nem akart romlást kiáltani Ninive városára, nem akarta megjósolni, hogy a város meg fog semmisülni. Az ilyen prófétákat sehol nem szeretik, ezért ő inkább elmenekült. Ám a hajó, amely felvette, viharba került, és már hajótörés fenyegetett. Sorsot vetettek, és kimutatták, hogy miatta kerültek bajba. Jónás ekkor megkérte a legénységet, dobják a vízbe, hogy megmenekülhessenek. Isten valóban elcsendesítette a vihart, de egy nagy halat küldött az ő megmentésére is. Jónás a cet gyomrából imádkozott Istenhez, hogy bocsásson meg neki, amiért nem vállalta a nehéz küldetést. Megmenekült, és ezután mégis végrehajtotta a feladatot.

– Miért vele vonsz párhuzamot?

– Én is próféta kívántam lenni, de például az Érzelmes utazásban megvallottam, hogy nem fogadom el a mártírság gondolatát, azt, hogy az életemet áldozzam egy eszméért, még akkor sem, ha hiszek benne. Mert szeretek élni! Ez a fő üzenete az Érzelmes utazásnak.

– Miért éppen próféta akartál lenni?

– Gyerekkoromban az volt a legkomolyabb álmom, illetve egy álomsorozat volt, hogy olyan próféta váljon belőlem, mint Jeremiásból. Akkor még nem ismertem Freud álláspontját, aki arra a kérdésre, hogy „mi az igazi boldogság?”, azt felelte, az, ha az ember gyermekkori álmai megvalósulnak. A könyv, amelyet olvasol, az ő felfogásán alapul. Például az a gyerek, aki már kiskorában azt kívánta, hogy Mozarthoz hasonló művész legyen belőle, és akit Beethovenként tiszteltek a halála előtt, elmondhatta magáról, hogy megvalósult a boldogságának a legfőbb feltétele. Legalábbis Sigmund Freud szerint, aki azt tartotta, hogy a gyermekkori álom valóra váltása az egész élet értelmét meghatározza.

– Mit jelentett neked ez a prófétaság?

– Szerettem előre látni az eseményeket, és ez nagyon mélyről jövő indíttatás volt. Elkezdtem olvasni a Bibliában a próféták könyveit. Ilyen gyerekből nincsen nagyon sok. Előrelátó akartam lenni, mint egy látnok, ahogy magyarul mondják, márpedig a próféták akár évezredekkel előbbre is láttak! Ambiciózus gyerek voltam, becsvágyó. Tudtam, hogy a prófétákat meg kell becsülni. De azt is tudtam, hogy sosem becsülik meg őket. Sok megpróbáltatásnak voltam kitéve, nemegyszer forgott kockán az életem. Amikor a Memoires-jaimat kiadták Franciaországban 1986-ban, mégis azzal fejeztem be a könyvemet, hogy tulajdonképpen nem panaszkodhatok, hiszen végül is valami prófétaszerű ember lettem, mert nagyon sok minden bevált abból, amit korábban megjósoltam. Háborút, békét, forradalmakat és ellenforradalmakat: a nagy eseményeket... Ehhez hozzátartozott, hogy a józan észben hiszek, miközben az emberek többsége illúziókban, nagyzási mániában, nemzeti kategóriákban hisz.

– Utóbbiban azért nem vagy egyedül...

– Persze hogy nem vagyok egyedül. Egyszerűen csak örülök, hogy valamelyest sikerült az embertelenségben embernek maradni, az általános butításban és butaságban nem részt venni, hanem a józan észben bízni, folyvást az igazságot keresni, és nem föladni... Ahogy József Attila mondta, nemcsak a valóságot, az igazat kell meglelni, mert sokszor óriási a különbség az általunk érzékelt valóság és az igazság között. Szerintem az igazságot az emberi szolidaritásban kell keresni, nem az emberi gyűlölködésben. Ezt sokaknak nem sikerült belátni. Minden ember életében sok próbatétel van. A francia épreuve magyarul azt jelenti: megpróbáltatás. Engem két diktatúra akart elpusztítani a Föld színéről, néhány követét személyesen is ismertem. De az energiámat és a cselekedeteimet nem a gyűlöletre fordítottam. Fel voltam vértezve a demagógiával szemben, amelyet nemcsak a katonai és rendőri hatalom támogatott, hanem a gazdagok: a nagybirtokosok, a nagytőkések, a fegyvergyárosok, akik ma is sok helyen uralják a nyomtatott sajtót, a rádiót, a televíziót, és beleszólnak a szerkesztésbe. Ha hangosabban beszélnék, akkor már rég nem beszélhetnék. Óvatosan beszélek, a könyveimben. De amit mondok, akár a Rekviem egy hajdanvolt birodalomért-ban, ez is vádirat az értelmetlenség és a rossz politika ellen.

– Furcsa, azt mondod, hogy óvatosan írsz, pedig az utóbbi időben elég hangos vagy... A saját könyveidben nem lehetsz olyan szókimondó, mint amilyen szeretnél lenni?

– A mai írásaimban szókimondó vagyok. Ám ahhoz, hogy ezt megtehessem, be kellett bizonyítanom, hogy minden mondatomat alá tudom támasztani tényekre alapuló érvekkel. Ehhez mérsékeltnek kellett maradni. Ezért kerültem az egyoldalúságot. Azon igyekeztem, hogy ne csak megértsem a világot, hanem magamat is megértessem. Mindig tudomásul kell venni azt, hogy az ellenfélnek, sőt még az ellenségnek is lehetnek igaz gondolatai. Ehhez ma is tartom magam.

– Amikor a múltkorjában arról meséltem valakinek, hogy te már-már látod a jövőt, legalábbis a politikában rendszeresen ráérzel arra, hogy milyen történések várhatók rövidebb és hosszabb távon, azt felelte, hogy ez természetes, hiszen az események rendre ismétlődnek.

– Ez így igaz, csak nem magától értetődő. Észre kell venni mindazt, ami a történelemben állandó, és azt is, ami mulandó. A tényezők számbavétele nagyon komplikált dolog, mert összefügg a nemzeti múlttal, az ország lakóinak jellemével, vallásával, társadalmi rétegződésével, gazdaságával, kultúrájával stb., és függ a nemzetközi körülményektől. Amikor a nemzetközi körülmények valamilyen formában megismétlődnek, és a belső erők is hasonló irányban eltolódva változnak, akkor a helyzet is megismétlődik. Erről szól az összehasonlító történelem, ez az én filozófiám.