Utcahossznyi Európa

Az ember nem érzi úgy, hogy hiába van – fogalmazza meg az esemény lényegét Haas úr, a hasonnevű galéria tulajdonosa.

Nem az ember vagyonban mérhető fontosságára utal. A galéria: szofisztikált műfaj. Milliós műtárgyak amúgy sem ilyenkor kelnek el. A galériákból ki-be hullámzó látogatók sokasága azt jelzi: ennek a világnak vonzóbb az aurája, mint azt a Falk Miksa utca szellősebb hétköznapjai sejtetik.

Igaz, Papp Oszkár sem ácsorog mindennap a Haas portáljában egy újdonat kiállításának megnyitóján. A kortárs képzőművészet egyik legnagyobbika azt mondja most: a galériások szokták őt megtalálni. De van, amikor hiába: nemet mond annak, aki gagyit is boltjába enged. Másfelől tény: a Falk Miksa utca galériái között nem sok akad, amelyet echte művészettörténész vinne.

De nem az a lényeg.

Haas János például, amikor az esküvőjére kapott összeget festménybe kívánta fektetni még a hetvenes években, tanácsadói közül ösztönösen arra hallgatott, aki a BÁV-ban, az állami bizományiban fellelhető Czóbel Béla-festményt ajánlotta. Ösztöne, gyűjtőszenvedélye máig nem kopott. Műtárgy-értékesítő képessége pedig „munkahelyi gondok” után jutott napvilágra. Akkor kezdett saját üzletbe. Galériája helyén egykor édességbolt állt.

– Ízlés és empátia – összegzi hivatása lényegét Haas úr. – És persze szenvedély.

A Haas előtt dzsesszisták játszanak.

Kicsivel arrébb a Pintér Galéria tulaja tart privát sors- és átfogóbb helytörténeti ismertetést. Ami az előbbit illeti: Pintér Péter villamosmérnöknek tanult, de a „szabadság szelleme” más irányba terelte őt. Előbb ruhákat árult – Kádár-kori szlengben: alighanem butikozott. Ám a rendszerváltás során megdőlt a textilipar. Viszont a szerencsés véletlennek köszönhette, hogy rezsimentesen jutott ezer négyzetméteres tanácsi helyiséghez a Róbert Károly körúton. Ott kezdett antik bútorokkal foglalkozni. Szép sikerrel, és ez nemcsak a rezsimentességen múlott.

Üzletében szép számmal bukkantak fel az antikra addig is igényt tartó és az új politikai környezetben – kormányzati szerepbe kerülve – azt már megvásárolni is képes kuncsaftok. Ha jól értjük: az MDF-kormány részben Pintértől bútorozta a maga polgári világát. Tegyük hozzá: nincs baj azzal.

Pintér úr kifogástalan ízléssel bír, és – szerencse ide vagy oda – nem herdálta körúti profitját. Egyrészt áruba forgatta vissza. Majd miután szanálták ezer négyzetméterét – ennyit Fortunáról –, a Falk Miksában bérelt új telephelyet. Amúgy merészen. Az utca Kossuth térhez közelebbi fertálya akkor még nem volt klasszikus galériás övezet. A zászlóshajók – Virág Judit és Kieselbach Tamás üzletei – is inkább a Nagykörút felé húznak. Illetve Kieselbaché egyenesen sarki helyiség, épp a BÁV-val szemben.

És ha már újra a BÁV – Pintér Péter helytörténetre tér át.

Nem az egykori író-politikus Falk Miksa – Peter Falk, alias Columbo dédapja – műgyűjtőszenvedélye okán lett a róla nevezett utca a pesti galériák centruma. Az állami antikáruda szoktatta ide a fogékony közönséget. Valamint a mellette üzletet nyitó Kruj Andor képkeretező. Ugyanis Krujnál „pottyantak le” azok a műtárgyak, amelyeket a BÁV nem vett be.

Ennyi előzmény után kezdtek szaporodni a három-négyszáz négyzetméteres galériák a rendszerváltás után a körútközeli utcaszakaszon. Így lett főszereplő a műtárgy a szőrmebizományi, kisállat-kereskedés és egyéb boltok helyén.

A másik utcaszakasz újkori genezisében viszont Pintér Péter valóban meghatározó volt: „merészen” bérelt helyisége volt ott az első galéria. Mára kétezer négyzetméter – további vásárlásaival, bérlésekkel. Arrafelé eleve nagyobbak a helyiségek, így követői sem kispályáznak. Említi egyébként: demokratikus világ ez, nem konkurensei egymásnak a galériások. Hiszen nincs két egyforma műtárgy, ahogy egy alkotótól sincs két azonos alkotás.

Pintér úr három ismerősét biztatta arra: nyissanak galériát a szomszédságában. Nagyobb kínálat, nagyobb érdeklődés, nagyobb forgalom. Meséli még: a kortárs festészet az ezredfordulón kezdett igazi üzletté válni az antik mellett. Addig az amerikaiak Nyugatról indulva Kelet-Közép-Európát is „felszántották” antik tárgyakért. 2001. szeptember 11-e viszont hátborzongató cezúra volt ebben is.

De a világ nem áll meg. Jelenkori kérdésekre mai gondolkodók, alkotók adhatnak választ. A Pintér Galéria Párizst idéző, hol furcsán zegzugos, máshol óriás termekbe táruló műintézményében ezen az estén ingyen a pogácsa, kínálnak pezsgőt, és a dzsesszzenekar itt sem kommerszet játszik.

A Ferenczi és Tsa. Aukciósház és Galéria – srégen jobbra a Pintértől – a Műgyűjtők Éjszakáján nyitja a hó végi aukcióját felvezető kiállítást. Körmendi Anna kalauzol itt, a két portállal arrébb lévő Körmendi Galéria tulajdonosa. Magyarázza: az aukció – biztosítással, egyebekkel – drága műfaj. A Ferenczi viszont erre szakosodott. A környékbeli galériások szinte mindegyike kínál itt árverésre saját gyűjteményéből. Pedig az új aukciósház alig öt hónapja működik. Tuti demokrácia.

Közbevetőleg: a Körmendi Galéria eredettörténete is példaszerű. A jogász végzettségű, korábban ügyvédként dolgozó Anna és férje, a neves építész és akvarellista – valójában polihisztor – Csák Máté kedvtelésből lettek gyűjtők. Mondhatni: kicsiben. Barátaikkal aztán akkor vásároltak fel több száz kortárs festményt a Képcsarnok Vállalattól, amikor egy nyugati beruházó komoly szállodaépítésbe kezdett Pesten. Megállapodtak: Körmendiék képeiből kerülnek majd festmények az ötcsillagos szobák falára. Ám menet közben a beruházó úgy döntött: Keleten a repró is jó lesz. Körmendiék pedig úgy gondolták: akkor is kezdenek valamit a képekkel. Ma a kortárs képzőművészet elhivatott támogatói. Saját üzletük előtt a műgyűjtők ünnepén Kántor Lajos festőművész dedikálja a róla megjelent könyvet.

A Ferencziben pedig Körmendi Anna előkeríti az ottani tulajdonostársak egyikét. Ihletett pillanat ez is: Keresztesi Péter, a jobbosra hangolt Helyi Téma című lap ügyvezető igazgatója nyilatkozik a 168 Órának gyűjtőszenvedélyéről. Szalonmondatokban mesél a szalonkérdésekre: miként szakosodtak társaival – csupa civil – a 20. század hatvanas–hetvenes éveinek dizájnjára. A mostani kínálatban Kádár János íróasztala mellett kapható briliáns tonettszék a múlt század közepéről. Méghozzá „IKEA-áron”. Szellemes fogás.

A Ferenczi mellett két kisebb galéria. Az egyikben a Balkan Fanatik énekesnője dalol. Két szám közt kiderül: édesapja, Ferenczi János – a Ferenczi Galéria névadója, társtulajdonosa – birtokolja az apró üzletet is. Húszéves lányának adott lehetőséget ezen az estén, hogy bizonyítsa: folyik galériás vér az ereiben. A lány pedig művészkedvű kortárs barátainak adott sanszot. Nincs mit számon kérni: rendezés, látvány tökéletes összhangban.

A galéria előtt a legújabb generáció pezsgőzik múltidéző eleganciával. Tűsarkos csajok koccintanak rasztafrizurás biciklis futárokkal. Közéjük toppan be, ragad karon Csák Máté. Öltöny, csokornyakkendő, hetven év bölcsessége. Grátisz sztorik a művészet minden ágából. Élő és holt legendákról. Ahogy Csák idézi őket: képekké lényegülnek a leszálló estében.

Mellettünk elfojtott kacagás, pohár koccan, halk zenék keverednek. Közeli színpad mellett csuda szép lányok szappanbuborékot fújnak. Minden szordínóban. Utcahossznyi Európa.