Úriasszony Erdélyből

Karcsú ifjúasszony a könyváruház kávézójában. Előtte kávé, kezében jókora kötet, félig takarja. Kétszer járjuk körbe a fotóssal. Hasonlít a fotókon látott önmagára, ám leginkább tartása okán szólítjuk meg végül. Stílussal rejtőzködik a lapok mögé.

Pár mondat után az is kiderül: családi örökségének az önirónia is része. Felmenői ugyan ősi erdélyi arisztokraták, de az nem volt nagy erény Ceauşescu Romániájában. Szinte bocsánatkérés, ahogy a kolozsvári születésű, harminchárom éves Ugron Zsolna hozzáteszi: azért csodálatos gyerekkora volt. Egyfelől mesékkel teli, másfelől: egy gyerek a szürkeségben is megteremti a maga színes világát. Ha nem ismer más valóságot, a sajátját nem érzi nyomasztónak.

Pedig nemcsak az igazi nemesi korszakok történeteit beszélték el neki, hanem a nagyszülők korának kitelepítéseit is. A rendszeres áramszüneteket, a hús-, kenyér- és egyéb jegyek rendszerét, a telefonlehallgatások valóságát már maga is tapasztalhatta. Túlélhető. Ráadásul a zenei aláfestés tényleg szép volt. Édesanyja ugyanis csellóművész. Édesapja állatorvosi technikumot végzett, aztán lovas kaszkadőr volt filmekben, majd lengyel vándorcirkuszhoz szegődött. Később bátyjának műanyag kisautó- és karácsonyfadísz-gyártó műhelyét vezette. Közben nutriákat és csincsillákat is tenyésztett. Következésképp: színtelen diktatúrában is lehet színesen kalandos az élet.

Kastélyok, kúriák

Ami még a nemességet illeti: annak erényei már hosszú ideje csak afféle búvópatakként csordogáltak nemzedéktől nemzedékig. Ám sosem apadtak ki. Ugron Zsolna azt mondja: Erdélyben a kastélyok, kúriák világa is életközelibb volt, mint más főrendeké nyugatabbra. Szülőföldjén ma is természetes az összetartás az emberek között – ha nemesek, ha nem. Talán mert súlyosabb korszakokban, emberpróbáló időkben is őrizték humorukat, tartásukat. Nem volt hajlamuk a nyavalygásra. Pedig utóbbira éppen annak a földbirtokos nemesi rétegnek lett volna komoly oka, amelyhez az Ugronok is tartoztak. Romániában az 1920-es években darabolták fel az ötven hektárnál nagyobb birtokokat. Amivel odalett a ranggal járó jómód.

Ugron Zsolna könyvéből idéz egy dőlt betűs részt, amelyet főhősének főrangú nagyanyja mondott – már túl a második világháborún: „Egy dologért vagyok hálás a kommunistáknak. Végre akkor eszem, amikor akarok. Az más kérdés, hogy nincs mit.” Az író hozzáteszi: egész könyvét a felmenőinek a világát idéző dőlt betűs betétek miatt írta meg. A legtöbb abból tanulható.

Bár a többi sem felesleg.

Ugron Zsolna családja majdnem végigélte a Ceauşescu-rendszert. Éppen a finálé előtt lett számukra sok az elégből. 1989-ben áttelepültek Magyarországra. Hamarosan kitört Romániában a forradalom, édesapja pedig segélyszállítmány kísérőjeként robogott vissza Erdélybe. Tizenegy éves lányát versírásra lobbantották az események. Milyen volt a mű? Eltöpreng, azt mondja: végül prózában talált irodalmi formát.

Pariban vannak

Bölcsésznek készült, de a Deák téri Evangélikus Gimnáziumból a jogra vették fel. Egyetemi évei alatt ismerte meg Friderikusz Sándort, aki tervezett jogi show-jához keresett munkatársakat. Az elmaradt, de Ugron Zsolna azért stábtag lehetett Az én mozimban. Úgy látja: az utolsó míves tévés produkciók egyike volt a sorozat. Talán múltja miatt, felmenői okán is hitte, hogy nincs szebb hivatás, mint az igazság kiderítése, bemutatása.

Még diploma előtt lett a TV 2-nél, idővel pedig a Magyar Televízió hírműsorainál szerkesztő-riporter. Meglepte, idővel csüggesztette, hogy hivatásában kicsit sok a kompromisszum. Mégis bírta tíz évig. Ám aztán feladta a pályát, s elszegődött a Mol Rt. kommunikációs osztályára. Bár nem az volt a cél, a gyedet ma is onnan kapja. Kezdte bedolgozni magát az olajiparba, amikor rokonok hívták Erdélybe húsvétozni. A mulatságon keveredett beszélgetésbe egy ugyancsak főúri ifjúval. Gregor Roy Chowdhury-Mikessel. Csak a neve kacifántos, nem a világlátása. Kiderült hamar: érzésben, gondolkodásban is erős köztük a harmónia. Ugron Zsolna úgy fogalmaz: hasonló kincsek vannak a tarisznyájukban. Nem címek, másféle értékek. Persze azért rangban is „pariban vannak”.

Gregor édesanyja, Mikes Katalin grófnő már tizenhat évesen Ausztriát választotta a Ceauşescu-éra helyett. Grazban találkozott későbbi férjével, egy – kivel mással – bengáli arisztokratával. Akinek ugyancsak volt néhány főúri kanyar az életében. Családja akkor emigrált Indiába, amikor szülőföldjét, Kelet-Bengált vallási alapon Pakisztánhoz csatolták. Kalkuttában, Újdelhiben tanult, majd Anglia és Németország érintésével érkezett további tanulmányokra Grazba. Itt született a bengáli főúr és a magyar grófnő első fia.

Gregor az iskolái után Londonban, New Yorkban dolgozott befektetési bankárként. Édesapjának halála után utazott az erdélyi Zabolára, hogy az ősök földjén töprengjen a jövőről. Édesanyja 1990 óta pereskedett a román állammal elkobzott javaikért. Gregor hazatérésének idején a parkot már visszakapta a család, de a Mikes-kastélyban – ahol, állítólag, hajdan Zágoni Mikes Kelemen is nevelkedett – még állami kórház működött. Ám idővel a kastély is visszaszállt a Mikesekre.

Milyen érzés?

Ugron Zsolna és Gregor Roy Chowdhury-Mikes már abban tartották a lakodalmat, alig pár hónappal a húsvéti találkozás után. Igaz, az épület akkor még üres volt. A világ minden tájáról érkezett háromszáz vendég a falubeliektől kapott kölcsön székeket, asztalokat. De az árammal akadtak problémák. A zabolai kastélyt sok száz gyertyával világították be. Így aztán egy-két nagyestélyi is lángra kapott, de időben eloltották őket. Egyébként nem Zsolna az első Ugron lány a Mikes-birtokon. Háromszáz évvel korábban is volt már Ugron–Mikes-frigy. Hajdani tűzesetről viszont nem szól a fáma. Mindenestre a mostani nászból már két leány is született: Emma és Klementina. Ötéves az idősebb, négy a fiatalabb. Beszélik már a magyart, németet, tanulják a románt és az angolt.

A mai Mikes család azóta komoly erdőterületeket is visszakapott a román államtól. A befektetési bankár most erdőműveléssel, fakitermeléssel foglalkozik öccsével együtt. Felújították a kastélyt, a régi gépházat pedig vendégházzá alakították. Ami az egykori zsurnalisztának ad sok feladatot. Van hozzá érzéke, időt is kerít rá a két gyerek mellett. Ebben nincs kompromisszum. Úri panziójukról olyan médiumok adtak tudósítást, mint a Harper’s Baazar, a New Yorker, a The Independent vagy a CNN Traveller. Az erdélyi magyar nemesekhez főleg angolszász vendégek járnak relaxálódni.

Amúgy a Mikes–Ugron családnak helyben is becsülete van. A falubeliek körében munkájukkal szereztek rangot. Sokan azt sem felejtik: Gregor dédanyja a kilencszázhúszas évek földosztása után sem hagyta el a vidéket. µÁrvaházat alapított, maga is dolgozott ott.

Ugron Zsolna azt mondja: Erdély világában az írástudó a hétköznapokban is átérzi, hogy a történelmet nem lehet megúszni. Valamit kezdenie kell vele. S ha már: akkor azzal úgyszintén, amit maga is megélt. Ebből született a „lányregény” romantikus ága. A múlt meséiből pedig az azt átszövő dőlt betűs bekezdések. Ráadásként hajdani receptek.

Mindez együtt: szívvel tálalt történelem. Éppen abba mélyed valaki két asztallal arrébb a könyváruház kávézójában. Kérdem az erdélyi nemesasszonyt: milyen érzés? Kacag, mint egy fruska.