Újból berobog Budapestre az LGT Zenevonat

2018. március 7., 14:52

Szerző:

Somló Tamás elvesztése után az LGT ugyan nem koncertezik már, de a legendás zenekar két tagja, Karácsony János és Solti János továbbra is fellép a Zenevonat Szuperkoncerteken. Budapesten hosszú idő után újra először zenélnek majd 2018 március 17-én, a MOM Sportban.

A gitárokon Karácsony János, a dobok mögött Solti János kápráztatja el a közönséget, kiegészülve még fiatal tehetséges előadókkal, mint Veres Mónika Nika és Heincz Gábor Biga.

Az élőzenei kíséretet a produkció megálmodói, az Abrakadabra zenekar biztosítja. Ők ma hazánk legfoglalkoztatottabb zenekara, akik számos hazai és külföldi kiemelt előadóval dolgoztak már együtt.

A több mint két órás műsorban a legnépszerűbb LGT slágerek csendülnek fel, felidézve az ikonikus zenekar legszebb korszakait.

Utolsó útjára indult az ország véleménydiktátor celEBje, Demény, az imádnivaló, „kötsög” vizsla, akinek mindig mindenről volt véleménye. Magos Judit, aki könyveket írt Deményről, közösséget épített a sajátos karakterű kutyája követőiből, kedden közölte a közösségi médiában, hogy Demény átkel a szivárványhídon.

Életének 82. évében meghalt Lukáts Andor Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színművész, érdemes művész, rendező, egyetemi tanár, színházigazgató.