Tom Hanks felcsapott világháborús tanácsadónak
Tom Hanks, a Ryan közlegény megmentése című film sztárja narrátorként és tanácsadóként közreműködik annak a dokumentumfilmnek a munkálataiban, amelyet a New Orleans-i Nemzeti II. Világháborús Múzeum készít -- adta hírül az MTI.
Szeretnék ugyanis új érdekességekkel bővíteni a múzeumot: ennek érdekében 300 millió dollárral kibővítették a költségvetést.
Tom Hanks elmondása szerint céljuk, hogy olyan intézményt alakítsanak ki, amely minden szemszögből bemutatja a második világháborút, emellett pedig a Katrina hurrikán után újjáépített város turizmusát is felpezsdíti.
Többek között november 6-án mutatnak be mozijukban egy harmincöt perces dokumentumfilmet, amely régi filmek, rajzok, kellékek és különleges effektek segítségével próbálja kézzelfoghatóvá tenni a háború idejének tapasztalatait.
A múzeumban kantin is nyílik, ahol az érdeklődők olyan zenei produkciókat láthatnak, mint amilyenekkel a II. világháború idején az ENSZ által delegált művészek szórakoztatták a hadsereg tagjait.