Több mint százéves adósságot törlesztett Magyarország

Mikortól dédelgetik a kiállítástervet?

Jó másfél-kétéves az ötlet. A csehek, az uniós elnökségre készülve, Magyarország felé is keresték a lehetőséget, felvették a kapcsolatot a különböző kulturális intézményekkel, és hozzánk is bekopogtattak ezzel a kiállítástervvel. Rögtön arra gondoltunk, hogy Mucha, a szecesszió ünnepelt művészeként érdekes lehet a múzeumunkban. Az is hamarosan világossá vált, hogy nem csupán képzőművészeti, hanem egy tágabb cseh kulturális jelenlét lesz, amely az egyik súlypontját alkotja a tavaszi fesztiválnak. A cseh államnak előretekintő kulturális stratégiája találkozott a mi kiállítási koncepciónkkal.

Annál is inkább, mivel a Szépművészeti jövőre tervezi a szecesszió másik kedvelt mesterének, Klimtnek a kiállítását.

Pontosan. Hadd tegyem még az előzőekhez hozzá, hogy nekünk is érdemes tanulni abból, hogy a csehek mennyire időben ébredtek és kezdték szervezni a kulturális jelenlétüket Európában. Ránk 2011 első felében kerül sor, ami nincs már olyan messze.

A bécsi Belvedere-ben is látható most egy Mucha-kiállítás. Megoszlanak a fontosabb művek a két város között?

Szerencsére nem. A plakátművészet sokszorosított műfaj, és bár több mint százéves, papíralapú művekről van szó, melyeket könnyen kikezd az idő, több példány maradt fenn, tehát az életmű legfontosabb darabjai mindkét városban láthatók.

A Szépművészetiben nemcsak plakátokat állítottak ki, hanem festményeket is.

Mucha festészete sajátos módon a cseh nemzeti érzelmekhez, a pánszlávizmushoz erősen kötődő művészet. Aki nem szakértő, valószínűleg fel sem ismerné, hogy ugyanarról az alkotóról van szó. Ez egy naturalista ecsetvonásokkal dolgozó, heroizáló festészet, amely persze szimbolikus gesztusokkal is él, de egészen más, mint Mucha plakátművészete, amelynek az életműben nem volt festészeti előzménye. Nem az történt tehát, hogy a cseh művész már a kortársai által is „Mucha-stílusnak” nevezett egyéni látás- és kifejezőmódban festményeket is alkotott volna - nem, az kimondottan alkalmazott művészetként, plakátokon jelenik meg.

Úgy tűnik, jót tett neki, hogy a plakátok megrendelői elvárták, hogy a művel valamilyen árut is el lehessen adni. Sokkal eredetibbek, figyelemfelkeltőbbek a plakátjai ugyanis.

Alfons Mucha huszonévesen Münchenben tanult, majd nélkülöző művésztanoncként Párizsban kötött ki az 1880-as évek végén, ahol egyszer csak felfigyeltek az egyik alkotására. Méghozzá nem más, Sarah Bernhardt, a kor ünnepelt művésznője, aki szerződtette a saját színházához házi plakáttervezőnek. Mucha tökéletesen megérezte a korszellemet, hogy mit kíván Párizs. Festőként később bontakozott ki, leginkább az 1910-es évek elején, amikor hazaköltözött Csehországba, amely akkor még a Monarchia része volt. Mucha a rövidesen függetlenné Csehszlovákia legünnepeltebb művésze lett, tervezett bankjegyeket, állami bélyegeket is. De akkor már nem rajzolt többé az ún. Mucha-stílusban, olyan típusú nőalakokat, mint amelyeket a plakátjain láthatunk.

Hogyan történt ez a hirtelen változás?

Nyilván mást kívánt korábban Párizs, és mást akkor a cseh nemzeti mozgalom. Mucha világéletében „kétszívű” volt. Még amerikai milliárdost is sikerült megnyernie a cseh nemzeti eszme támogatáshoz. Mindig is hihetetlenül fontos volt neki a nemzeti kérdés, ugyanakkor a Mucha-stílusnak, amivel ő igazán híres lett és amivel a mai napig benne él az európai közízlésben és művészettörténetben, annak semmi, de semmi köze nincs ehhez az erőteljes pánszláv érzülethez. Izgalmas plakátművészként párizsi és amerikai kereskedelmi megrendelésre dolgozott, akkor létrehozta azt a különleges stílust, amit a mai napig ismernek és szeretnek szerte a világban, és amiért bizonyára sokan hozzánk is be fognak térni. De a látogatók meglepve tapasztalhatják majd, hogy a művésznek 1910 után kibontakozott egy másik arca, egy másik művészi énje. Ám ezeket a műveket már nem „jegyzik” olyan magasan, mint a plakátokat.

Amelyek viszont máig divatosak, mondhatjuk, kultikusak.

A szecesszió képi világa a mai napig hat, búvópatakként tovább él, és fel-feltör. Nem véletlen, hogy Klimt és Mucha replikáival vannak tele még ma is a múzeumi boltok. Érdekes egyébként, hogy mindketten nőalakokat helyeztek a középpontba. Mucha is olyan képi világot hozott létre, amely hosszú időre sikerre lett ítélve, ehhez képest kicsit meglepőnek is tűnhet, hogy az utolsó nagy Mucha-kiállítást 1898-ban rendezték Budapesten. Így a mostani kiállításunk – de a bécsi is! – hiánypótló. Ebből is látszik, hogy a művész népszerűsége nem a kiállítások számán múlott, művei reprodukcióban, különböző termékeken és a médiában éltek tovább a mai napig.

Reprodukciók ide vagy oda, azért csodálatos élmény ezeket a plakátokat eredetiben látni.

Valóban, az eredeti élményét sosem tudja pótolni egy reprodukció. De nemcsak plakátokat és festményeket állítottunk ki, hanem pl. fotókat is, amelyeket ő készített a modelljeiről előtanulmányként. Izgalmas a modelleket összevetni a végeredménnyel. Egy pillanatig még visszatérnék a pánszláv korszakából származó, a nagyközönség számára alig ismert festményeire. Hogy mennyire meghatározta a sorsát ez az eszme, arra példa, hogy amikor a németek 1939-ben megszállták Csehszlovákiát, a Gestapo azonnal letartóztatta művészt. Amúgy egy átlagos festővel nyilván nem foglalkoztak volna, de ő a cseh nemzeti eszmének emblematikus alakja volt, és bár kiengedték, a börtönben szerzett betegségébe halt bele, magyarán a német megszállás egyik első áldozatává vált.

A Szépművészeti Múzeum szoros kapcsolatot tart fenn a beutaztató turisztikai irodákkal, így bizonyára a külföldi látogatók számára is vonzerő lesz a Mucha-kiállítás – tudom meg végezetül Baán László főigazgatótól. A „szomszédban”, a bécsi Belvedere-ben nagyon jól fogy a katalógus, ezért Budapesten is felkészültek a fokozottabb vásárlói érdeklődésre a magyar katalógusból, no meg az ajándéktárgyakból is. -- Ez egy olyan világ, amelyet szívesen hazavisznek magukkal a múzeumlátogatók – mondja a főigazgató.