Társadalomrajz és szórakozás: Izraeli Filmhét Budapesten
December 1-jétől 7-ig huszadik alkalommal rendezik meg az Izraeli Filmhetet Magyarországon. A programban szereplő filmek zöme az izraeli társadalom kialakulását és annak változását mutatja be. Illetve azt: az országnak olyan morális kérdésekkel kell megbirkóznia, amelyekkel más nemzeteknek nem vagy csak ritkán kell foglalkozniuk (például Meni Yaesh Apánk című filmje). A fesztivált december 1-jén az Asaf Polonsky rendezte Egy hét és egy nap című film nyitja, mely fiukat gyászoló, a mindennapok kerékvágásába visszailleszkedni próbáló szülők történetét meséli el. A vetítésen a film egyik főszereplője, Evgenia Dodina, a fesztivál díszvendége is ott lesz.
Idén a program különlegessége, hogy a premierek mellett az elmúlt húsz év legnépszerűbb filmjeit is levetítik.
Felhőtlenebb, könnyedebb filmek is kapnak teret: a Csakis New Yorkban főszereplője az arab származású, New Yorkban élő Arafat, aki harmincegynéhány évesen még mindig a szüleivel él, míg azok úgy nem döntenek, kiházasítják. A méret a lényeg a túlsúlyproblémákkal küzdő Herzl viszontagságait mutatja be humorosan, míg a Nagymama hadművelet az izraeli hadsereg és a kibuci élet szatírája.
A filmek egy része idén már nem csak a Puskin moziban tekinthető meg, hanem két új helyszínen, a Mazel Tovban és a Francia Intézetben is.
Többségüket eredeti héber nyelven, magyar felirattal vetítik, jegyek a Puskin moziban kaphatók.
Yossi Amrani izraeli nagykövet szerint a fesztivál jelentősége: „A filmművészet eszközével próbálják közelebb hozni Izraelt a magyar társadalomhoz és a magyar emberekhez.”
SZ. E.