Szexbotrány miatt távozott a balettigazgató
Lemondott tisztségéről Gennagyij Janyin, a moszkvai Nagyszínház balettigazgatója.
Március elején megjelent egy új honlap, amely szinte pontos mása volt a világhírű operaház hivatalos honlapjának, és ezen szerepelt több száz pornófelvétel, amelyeket ráadásul sok ezer címre el is küldtek, elsősorban a színház művészeinek és más táncosoknak. Az orosz sajtó csütörtöki jelentései szerint egyáltalán nem világos, kinek állt érdekében a Nagyszínház és Janyin lejáratása. A fotók eredeti volta nem nyert bizonyítást, de célját elérte az illető: Janyin távozott. Érdekes módon a botrány csak most szivárgott ki: a blogokban mélyen hallgatnak róla, az adott oldal és a vonatkozó linkek eltűntek. Balettszakértők szerint Janyin egyszerűen provokáció áldozata lett – írja a
Blikk.Gennagyij Janyin úgy nyilatkozott, hogy már régen meg akart szabadulni tisztségétől, és most élt az alkalommal. Ugyanakkor továbbra is a Nagyszínház szólistája marad. Egyébként 1995 óta a társulat tagja, 2003 óta vezette a balettegyüttest és az egyik jelöltnek számított a balett művészeti vezetőjének tisztségére.