Schmitt-operett

Most, hogy Áder János személyében van új elnökünk, aki alkalmas rá, hogy kifejezze a nemzet kétségét, lassan elfordul a reflektorfény a régi elnökről, Schmitt Pálról, aki ezt nem érdemli meg. Sokan érzik úgy, hogy fenn kell tartani az emlékét, Gerő András egyenesen azt mondta az Egyenes beszédben, hogy biztosan születnek majd róla színdarabok.

Ami azt illeti, már születtek. Legalábbis egy. A kitűnő író, kritikus és műfordító Bán Zoltán András tollából. Nem most, másfél éve. 2010 őszén olvastam. A címe: Fordul a kocka. Egy évvel ezelőtt megjelent a pozsonyi Kalligram folyóiratban.

Van jelentősége a keletkezési dátumnak. Bukott nagyságokról nem érdemes darabot írni. Az Antigonét akkor jó eljátszani, amikor az egyik főszereplő, a mindenkori Kreón a nézőtéren ül, noha ő ritkán jön el, inkább betiltja a darabot. Barbara Carson 1967-ben Shakespeare-pamfletet írt MacBird! címmel Kennedy amerikai elnök meggyilkolásáról. Utóbbit a színműben Ken O’Duncnak hívják (lásd: Duncan király), a címszereplő Macbeth-hasonmás azonos Lyndon B. Johnson korábbi alelnökkel és akkori elnökkel, felesége, Lady MacBird pedig a first ladyvel, Lady Bird Johnsonnal. A darabot egy év alatt 386-szor játszották, azaz matinék is voltak belőle. Senki sem gondolta komolyan, hogy Kennedyt Johnson gyilkoltatta meg, de mindenki remekül szórakozott a párhuzamon, és senkinek sem lett baja belőle. Az antik zsarnokok óta mégiscsak fejlődött valamit a – szabad – világ.

Bán darabja sem „egy az egyben” szól Schmitt Pálról, viszont nem mutatták be, pedig több színházat is megjárt. Tudtam, hogy így lesz, meg is jósoltam – „ó, az én próféta lelkem!” –, persze nem kellett hozzá különösebb jóstehetség.

A Fordul a kocka 2000 körül játszódik, műfaja „ógörög operett három felvonásban, előjátékkal”, ami megfelel a mentalitásunknak. Mármint az operett. A görögös részek „elnagyolt jambikus trimeterben” íródtak. Az előjátékban az antik múzsák, Thália és Melpomené versenyre hívják egymást, hogy a játék helyszínén, „a mosoly országában”, azon belül „e posztmodern villában a város fölött, / csapjon össze komédia meg tragédia”. A villa lakója a leendő Gubernátor, aki másnapi beiktatására készül. Jóképű hatvanas, már fiatalon is szeretett és tudott élni, nyelveket beszélt, volt piros autója, „pipecül öltözködött”, no meg üzletelt is a ruhákkal, de nem szövetet csempészett Angliából, hanem márkajelzést, ezért is akasztották rá a Ruha Gyuri csúfnevet. Különben Winkler Györgynek hívják, híres sportoló, vízilabda-válogatott, de köztünk szólva („entre nous soit dit”, merthogy szeret „külhoni” nyelvű frázisokat használni) általános tartalékként lett kétszeres világbajnok és egyszeres olimpiai ezüstérmes. A döntő meccsen az NDK ellen „rosszul lóbált”, ez a fájó élmény máig visszatérő lidérces álma.

Az egyrészt „bájgubernátor”, másrészt „szocialista hedonista” életművész („hej, ha egyszer úgy élhetnénk, ahogy élünk”, kurjantja) „a közemberek közös nevezője szeretne lenni”, más szóval „az itteni lakosok lakosa”. Ezenkívül „őrködik az itteni nyelv tisztasága felett”. Az „itteni” valami mást helyettesít (kitalálják?), de nem mondják ki, helyette „a létezés belhoni minőségéről” beszélnek. A Gubernátor titkára korábban Belhoni Kultúránk Ottani Házában dolgozott Wienben (mindent külhoniasan mondanak, azt is, hogy János Kádár, Béla Biszku és Károly Marx), őt magát pedig a Honi Közgyűlés hétnyolcados többsége fogja megválasztani.

A konfliktust egy fiatal újságírólány, a Halottkém című internetes lap riportere okozza („A kultúra halott, / ravatalon a hősök, / Kémleljünk együtt, / vidám főemlősök” mottóval), aki interjúzni jött a Gubernátorhoz, de valójában a törvénytelen gyermeke. Az anyának, a Hotel Imperial szobalányának – egykor azt igazgatta „a levitézlett szocialista playboy” – a már akkor is feleségként funkcionáló Janka Mérő, régi mozgalmi mártír családból származó párttitkár, jelenleg leendő Gubernátorné, „a belhoni ország first ladyje” intézte el, hogy tűnjön ki a képből: kivándorló-útlevelet szerzett neki. A lány Hamburgban született, közel a mama foglalkozásához a Reeperbahnon. Érlelődik a botrány, a több mint ambiciózus Gubernátorné felismeri férjének zsarolhatóságát, s még azt is el tudja képzelni, hogy az egész mögött AZ A BIZONYOS EMBER áll, akinek a nevét nem szabad kimondani, és aki miatt – mint előre rebesgetik – a Gubernátort két év múlva le fogják váltani. „Hát én megmutatom, hogy nem fogják leváltani. Sőt, mi fogjuk megbuktatni azt a bizonyos embert” – így a Gubernátorné. Shakespeare-ileg: „Micsoda nap! Most minden összefut, / a világ értelmetlen ködgomoly. / De nem adom fel, bár a feladat nagy – / siker vagy kudarc mutassa sorsomat.”

Shakespeare dominanciáját időnként keresztbe veri az operett, a szereplők dalra fakadnak, néha maga a kiváló zongorista Gubernátor kíséri a számokat. A Titkár például dalt énekel „az ízléses elvtelenségről”: „Döntened kell, ez nem vitás, / hogy üllő legyél vagy kalapács.”

A beiktatás nagy napja előtti vacsorán egyre emelkedettebb a hangulat, mindenki részt vesz az ünnepségen, a „cselédség” is, továbbá két régi haver, kiérdemesült bunkó focisták, Kis Kocka meg Nagy Kocka – a keretjátékban ők játsszák a két antik múzsát –, és az alkohol mindenkiből kihozza az énjét. A Gubernátor föllázad a felesége ellen, aki csak eszköznek tekintette őt „vérgőzös bosszútervéhez”, és előtör belőle az ember: „Engem itt senki sem szeret. Csak ruhafogas vagyok ebben a házban, ebben az országban. Szeretetre vágyom, gyengédségre, becézésre, néhány őszinte szóra csupán... Nem vállalom tovább!... Lemondok a gubernátorságról! Ezentúl minden gondolatom csak a lányom lesz.”

„Vörös Janka” azonban ezt nem engedheti meg, és lesújt az ártatlan lányra, Anikó Tizedesre, akinek a holttesténél a tragédia múzsája, Melpomené diadalt ülni készül Thália fölött. De megjelenik a deus ex machina, AZ A BIZONYOS EMBER, elénekli belépőjét, amelynek címe Dal a sportról és a szurkolásról, majd közli, hogy „a történelem sokszor újraírható, / tudta ezt már ógörög múzsája, Klió”. Ezután elrendezi a sorsokat, Anikót feltámasztja és feleségül veszi, a Szobalányt a Titkárhoz adja, ahogy egy belhoni operettben szokás, és mindenkit hallgatásra int arról, amiről hallgatni kell. „Kuss legyen és kuss lesz... A gubernátori cím amúgy is megszűnik, és egy kézben, a Belhoni Rendszergazda kezében egyesül majd minden.” Addig is fáklyás helyben futást rendel el, és a szereplők még azután is némán futnak egy ideig, hogy elénekelték a finálét, A Belhoni Egység dalát.

Itt a vége, fuss el véle. Merje eljátszani, akinek kedves az élete.