Sámli-díj: Két éve hunyt el a publicista

2017. január 12., 20:17

Andrassew Ivánra emlékeznek egykori kollégái és barátai a Spinoza Színházban január 14-én este hét órától. Az est több részből áll majd. Lesz kerekasztal-beszélgetés: Babarczy Eszter, Hargitai Miklós a volt Népszabadságtól, és Konok Péter lesznek a résztvevők. A moderátor Tamás Ervin, aki szintén a Népszabadságnál dolgozott. Tavaly ilyenkor – az első Andrassew-emlékesten – még Megyesi Gusztáv is a kerekasztal-beszélgetés szereplője volt. Idén róla is megemlékeznek az esten – ahogy Kakuk Györgyről és más, elhunyt újságírókról is.
Különleges előadással folytatódik az este: Péterfy Gergely író jelképesen beszélget Andrassew Ivánnal. Az egykori újságíró szerepét Láng Balázs játssza: ő válaszol az író kérdéseire. A párbeszédet Péterfy Gergely írta.

Díjátadó is lesz. Horváth István, a Mai Nap és a Népszava örökös főszerkesztője, Andrassew Iván barátja azt mondta a 168 Órának: sámlit kapnak a díjazottak, mert Andrassew szerette és gyűjtötte a sámlikat. A díj neve is erre utal: Sámli-díj.

– Tavaly még pályázatot írtunk ki: azt díjaztuk, aki Iván életművét – bármilyen formában is – a legjobban feldolgozta. Nyert film és esszé is. Idén már mások a szempontok. Olyan újságírók kapják az elismerést, akik szerintünk a leginkább méltók Ivánhoz.

H. E.