Átadták az idei Junior Prima Díjakat

Hat, harminc év alatti fiatal vehetett át elismerést a Junior Prima Díj magyar ismeretterjesztés és média kategóriájában szerdán Budapesten.

2023. október 25., 20:07

Szerző:

A nettó kétmillió forint pénzjutalommal járó díjat Berecz Péter (ATV), Csóti Rebeka (24.hu), Holló Bettina (Index), Kisbali Bence (Tarján Rádió), Kövesy Károly (Portfolio), valamint Lengyel Emese (Mediaworks) vette át a KAVOSZ Zrt. rendezésében megvalósult szerdai fővárosi ünnepségen.

Krisán László, a KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója felidézte: a Prima Primissima Díjat Demján Sándor alapította 2003-ban, tíz éven keresztül személyes támogatásával működött, majd átadta Csányi Sándornak, aki az OTP-n keresztül viszi tovább küldetését.

A Prima Primissima mozgalom olyan kiemelt társadalmi jelentőségű üggyé vált, amit senki nem gondolt volna korábban – hangsúlyozta a vezérigazgató, hozzátéve, hogy 2007-ben a díjazást a 30 év alatti, Magyarországon vagy a külhoni magyarlakta településeken élő tehetséges fiatalokra is kiterjesztették.

A díj egy fontos visszajelzés, mérföldkő ezeknek a fiataloknak, akik számára ez az elismerés ösztönzést jelenthet a jövőben is – mondta, kiemelve, hogy idén 36 jelölt közül választotta ki zsűri a hat győztest, a bírálóbizottság egyetértésben döntött a díjazottakról.

Az ünnepségen Krisán László felidézte azt a mondatot, amely akkor hangzott el, amikor Demján Sándor átadta Törőcsik Mari színművésznek a Prima Primissima Díjat: „ez az a díj, amelyet dicsőség átvenni, átadni pedig tisztesség”.

Az elismeréseket a zsűri tagjai nyújtották át a díjazottaknak. A bírálóbizottság tagjai között van Krisán László mellett Balogh Gabriella, a Net Média Zrt. résztulajdonosa; Holló Márta, a Magyar Telekom vállalati kommunikációs igazgatója; Vaszily Miklós, a TV2 elnöke; Kovács Tibor, a Ringier Hungary Kft. ügyvezető igazgatója; Gundel Takács Gábor újságíró, műsorvezető, kommentátor; Papp Dániel, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap vezérigazgatója; Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke; valamint Perlusz László, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének főtitkára.

(Kiemelt kép: Csányi Sándor a Puskás stadion avatóján 2019 Fotó: Merész Márton)