Prédául te, te, te
Préda. Ezt a címet adta legújabb kiállításának – amely a Kiscelli Múzeumban nyílt a múlt héten – Szépfalvi Ágnes, bár ez (mármint a címadás) nem könnyen derül ki a látogató számára. A helyiek sem viszik túlzásba a tárlat propagandáját, s (mint a terembe lépve megtudjuk) a katalóguskészítők sem szakadtak bele a munkába. (Minthogy nem készültek el időben – de rövidesen talán pótolják a pótlandókat.)
Mindazonáltal a Szépfalvi-rajongóknak ezúttal sincs okuk meglepődni. A tizennégy festmény meg az egy grafika szerves folytatása az életműnek (sőt, sőt, van itt néhány szerves előzmény is, hiszen kettőezer-ötös mű is látható a falakon, bár a többség valóban tavalyi és tavalyelőtti), itt is történetek vannak elbeszélve, szépen kidolgozott, figuratív alkotásokban, játékosan zárójelbe tett neorealista stílusban. És itt is a férfi-nő viszony bonyolultsága pertraktálva, a korábbiaknál talán békésebb megközelítésben. Persze ez csak a Szépfalvi-életművön belül értendő így. Hiszen ott van mindjárt a kiállítás címe meg a Farkasforma árnyék például, az És most? vagy a Viktor: mindegyiken volt vagy eljövendő tragédiák árnyaival. De a Tánc a zöldben színeiben, struktúrájában szinte idillikus, és a Vacsora díszes társaságában sincsen semmi félelmetes.
Egyszóval Szépfalvi Ágnes konokul megy a maga útján („naplót írok a szememmel”, mondja a kísérőszövegben), és nekünk nincs más dolgunk, mint követni őt.
