Pozsonyi piknik

Gondoltam, hogy a Szent István körút másik oldala előbb-utóbb meg fogja elégelni, amit az egyik oldala művel – vagyis, hogy a Pozsonyi út környékén hamarosan méltó választ adnak mindarra, amit a Falk Miksa utcaiak csinálnak. (Ott, ha valaki nem tudná, fesztivál fesztivált követ, utcabál és művészest követi egymást, egy merő mulatság az egész környék.) Most végre megszületett a méltó válasz is az úgynevezett Pozsonyi piknik formájában.

Az apropót, ha jól értem, egy most megjelent könyv adta, egy kiváló újságíró és egy szintén kiváló fotográfus közös munkája, a Lipócia, mely éppen ezt a környéket, Újlipótvárost mutatja be az érdeklődőknek. De a szervezők hamar ellendültek az alapötlettől (volt persze dedikálás is meg fotókiállítás, meg minden), és igazi augusztiálist kanyarítottak az esemény köré. Szépen lezárták a környéket az autóforgalom elől (a Hollán Ernő vége úgyis sétálóutca lett, a Pozsonyi út vége régóta lezárva, s mióta a Margit híd is téli álomra hajtotta a fejét, nincs is értelme autózni errefelé), színpadot ácsoltak, padokat és asztalokat tettek ki, és már mehetett is a mulatság: világzene és hastánc, töltött káposzta és Portisch-szimultán követte egymást. Az egyik padon valamely biztosítótársaság szárnyas oroszlánja pihegett vastag bundájában, a Budai Nagy Antal utca egyik emeleti erkélyéről egy árpádsávos zászló üzente tulajdonosa dacos különállását. De ezen a napon semmi nem ronthatta el a jókedvet. A szerencsések hat órakor elengedhették a kívánságlufikat, és az égre szegezett tekintetek sok vágyott eljövendő boldog eseményről árulkodtak.
Efféle piknikekről például.