Pataki Ági két élete

Művészettörténész unokatestvérem mentette meg a hatalmas mozaikikont az enyészettől, amely az egykori modellt még „Fabulon Ágiként” ábrázolta, s a Kádár-érában került a Kálvin téri tűzfalra. Utóbb le akarták verni egy átépítéskor, de Bojár Iván András közbenjárására másként lett.

A tizennyolc éves Pataki Ágiról amúgy egy végzős fotószakos lány készített képeket, amelyeket a kozmetikai cég használt fel lazán akkori reklámjához. Szerződés csak aztán lett a dologból.

A modellszakmához párhuzamosan másik út is vezetett: Pataki Ági spanyol tolmácsként – a gimiben tanulta a nyelvet – dél-amerikai csoportot kalauzolt a Kádár-kori Magyarország talán egyetlen kapitalista divatszigetére, a Rotschild Szalonba. Pataki Ágit ott vette észre a tulaj, Rotschild Klára, majd tessékelte elsőként a kifutóra.

Jó tanuló, szemüveges kislányként sem sokkolta a vaku, a reflektorfény.

Mert – ahogy mondja – józan és hétköznapi családból indult. Helyükön kezelték a dolgokat. Kísérő mondataival ad mélységet a józan hétköznapiságnak.

Pataki Ági édesapja 1956-ig katonatiszt volt, s bár a forradalomban nem vett rész – csupán végigrettegte –, a harcok múltával mielőbb leszerelt. Kutatóintézetben lett gazdasági vezető. Ági édesanyja az Egészségügyi Minisztérium adminisztrátora volt. A szülők kerülték az ideologizálást, történelemmagyarázatot.

A privát élet extrém történései kapcsán – rivaldába kerül a bölcsésznek szánt gyermek – is visszafogottságra intettek: ki tudja, mit hoz a holnap?

Pataki Ági a honi divattörténelem legsikeresebb modelljeként húsz esztendőn át évente készült a visszavonulásra. Miközben irigyei szaporodó száma rendesen frappírozta a gyakorlatban egyfelől gályaként megélt melóban. Másfelől meg élvezte az ezzel járó privilégiumokat. A gyakori nyugati utakat, amelyekből másnak háromévente jutott egy. Világkiállítások, magyar napok alkalmával járta be a glóbuszt Tokiótól Sydney-n át New Yorkig.

Mondja: az akkori hatalom pontosan tudta, kik azok a lányok, akiket gond nélkül át lehet küldeni a vasfüggöny túloldalára.

Ami őt illeti: egyszer vonták be az útlevelét, igaz, akkor még nem volt a szakmában. Tizennyolc évesen vizsgázott idegenvezetőként járt Spanyolországban, ahol az utcán ottani modellügynökség embere szólította le, egyéves szerződést ajánlva. Hazatérve Pataki Ági kérvénnyel fordult a belügy illetékes osztályához. Válaszul gyorsan bevonták az úti okmányát.

Édesapja visszament vele a hivatalba, és az előadóval folytatott rövid beszélgetése után lánya visszakapta az útlevelét. Ágit a diskurzus alatt kiküldték a szobából, bár már nagykorú volt. Az átmeneti kiskorúsítás élménye persze megmarad az emberben. Hat rá, formálja – még ha nem rágódik is rajta folyton.

Pataki Ági azt nem tudja, hogy adott esetben képes lett volna-e hőssé válni. Mert az előjogokhoz esetében elég volt a kőkemény meló, egyéb feltételt nem szabtak. Ha megteszik? Ki tudja. Attól függ, milyen életszakaszban jön az ilyesmi. Pataki Ági kimondja erről azt, amit kell, csak nem szokás. Máig legjobb barátnője maga is idegenvezető volt. Jelentgetnie kellett volna, hogy a pályán maradjon. Hazát váltott inkább, Svédországban él.

Fura ügy az egész, mármint a Kádár-világ utolsó két évtizede. A puhuló, formáját vesztő, bornírtságokkal tűzdelt rendszerből már nagyon nehéz volt átlátni bizonyos jövőbe vezető utakat, múltat feltáró összefüggéseket. Az például testközelben is megfejhetetlen maradt, hogy – ha már szóba került – Rotschild Klára valóban KGST-s Mata Hari lehetett-e, mint gondolták sokan. Mert ahhoz a feladathoz túlontúl egyszerű asszony volt. Lehet, kapitalista divatszigetével csak a kirakatba kellett, ahogy annyi egyéb. Törte a fejét az ilyesmin az ember, de fel nem foghatta.

Mindemellett a tervezett káosz megtapasztalása is segíthet eligazodni az életben, ha amúgy eszünknél vagyunk.

Pataki Ági például arra gondolt: a reklámszakmában folytatja a modellévek után. Végzett is ilyen szakiskolát a Magyar Kereskedelmi Kamara szervezésében. De akkor és ott mégis úgy látta: abban nincs spiritusz. Színesebbnek, kreatívabb dolognak tűnt saját divatüzletet nyitni a Váci utcában. Hamarosan kettőt is. Persze nem mások cuccaival. Saját, illetve a kollégái által tervezett, készített ruhákkal. A nyolcvanas évek végéig ez a tevékenység – egy ideig párhuzamosan a modellszakmával, amelyben már nem „Fabulon”, hanem Pataki volt a vezetékneve – maga volt a szárnyalás. Ági ott szárnyalt a rendszer felett saját erőből. Nem mások reptették. Csak így lelte benne örömét.

A boltokat 1989-ben zárta be. Megérezte: két belvárosi üzletecske a közelgő plázavilágban már jövőtlen. Láncolattá növelni, mások kárán előrejutni – ahhoz nem volt kedve.

Addigra már túl volt két házasságon. Úgy mondja ma: befulladt házasságokból is sokat lehet tanulni az érzelmek elmúltával. Viszik előre az embert.

Persze az sem baj, ha érkezik valaki, aki megmutatja: merre is lehet az arra. Kovács Gábor producerrel éppen a Váci utcai boltok bezárása idején találkozott.

Rövidre fogva Pataki Ági profilváltását: az exmodell, exüzletasszony új párjánál akkor jelentkezett egy filmet addig sosem rendezett színész, Rudolf Péter egy forgatókönyvet korábban sosem írt vidéki újságíró, Bús Gábor Olivér forgatókönyvével.

Kovács Gábor persze tudhatta: Pataki Ági tizenhét évesen kisebb szerepet kapott Sándor Pálnál a Szeressétek Ódor Emíliát című filmben. Amúgy pedig a Kádár-kor ifjú értelmiségijeihez hasonlóan Ági egyetemi szinten ismerte a magyar és a külföldi filmeket. Meg „szerelmes” volt – bölcsészes hévvel – Jancsó Miklósba. Pataki Ági ehhez most annyit tesz hozzá: könnyű volt kikupálódni olyan korban, amikor a filmeseknek még presztízsük volt. Amit viszont szerinte csak felülről lehet megteremteni. Ez demokráciában éppúgy elképzelhető, mint a régi, sajátos káoszban. Intellektus és tehetség kell hozzá, ami csak nem lehet rendszerfüggő.

Szóval Kovács Gábor úgy gondolta: Pataki Ági – a maga speciális tudásával – kipróbálhatná a producer szakmát a két „elsőfilmes” mellett. Az Üvegtigrisből pedig kultfilm lett.

Pataki Ági úgy gondolja: mindegyik – nem egyszer fesztiváldíjas – filmjük igazi szakembere, producere azért sokkal inkább a férje. Ő maga az előkészítésben vesz rész, tárgyal a szponzorokkal, befektetőkkel. Pénzt szerez, de úgy tartja: csak afféle „dísz a kalapon”. Hagyjuk rá.

Pataki Ági és Kovács Gábor időnként felkerül az embereket vagyonuk alapján rangsorba rendező listákra. Ami közös bennük, azt persze nemigen lehet kimatekozni. Ami szikár tény: Pataki Ági negyvenévesen lett producer és végre anya. Gyermekük már amerikai egyetemre jár.

Ami a jövőt illeti: férjével együtt azt szeretné, készüljön minél több olyan magyar film, amely lehetőséget ad arra, hogy valaki – ott fent – visszaállítsa a műfaj presztízsét.

Amúgy Pataki Ági privátvilágában nem hisz ideológiákban. Ám tiszteli azokat, akik képesek elvonatkoztatni a hétköznapi dolgoktól; nagy eszmék, hitek mentén élni az életüket. Amit maga megélt, abból az a legnagyobb tanulság: az embernek legbelül őriznie kell a függetlenségét. Morálisan az a legjobb irányjelző.

Most az Üvegtigris harmadik részének utómunkálatain dolgoznak.

A film elsősorban szórakoztatni akar. Ránk fér.

Pataki Ági pedig azt ígéri: a maga finom és különös módján ez az epizód is mindnyájunkról szól majd.