Páratlan szerelem
A szerelem vására az esetek túlnyomó részében „kettőn áll”. Én szeretek valakit, és ha sorsvonalaink szerencsésen konstellálnak egymással, akkor ő is szeret engem. Ez a mi kettőnk szigorúan őrzött közös ügye. Ha csak a természet eme rendjét fel nem rúgja egy be nem kalkulált harmadik.
Először is vegyük sorra a szerelem klasszikus menetét! Találkozunk valakivel, aki lángra lobbant bennünk minden olyan tüzet, amik már az idők kezdetétől várják, hogy feléledjenek szunnyadásukból. Ha úgy mennek a dolgok, ahogy azok elő vannak írva, akkor a „lánglobbantóban” is végbemegy pontosan ugyanaz a kémiai és fizikai változás, ami bennünk. Olyan tökéletes egységet képezve így egymással, amin át nem hatol sem isten, sem ember.
Mégis: a mindennapi tapasztalat azt mutatja, hogy sajnos, megtörhet ez az abszolútnak hitt egység. Vagyis, anélkül, hogy bármi is indokolná, megjelenik ebben az idillben egy látszólag oda nem illő harmadik.
Hogy is van ez?
Amióta vissza tudunk menni a szerelmi emlékezetben, mindig volt példa arra, hogy az egyik fél (vagy akár mindkettő) „tartalékot képzett” a párkapcsolatában. A biztos meglevő mellé fenn tartott magának egy mobilabb másikat.
A mormonok egy huszárvágással oldották el a többszereplős szerelem gordiuszi csomóját. Úgy okoskodtak, hogy mindenki jól járjon. Az istenük is és annak szolgája is. Legalábbis, ha férfinemű.
Először is kihirdették, hogy az egynejűség az ördög műve. Ettől fogva pedig hívői kötelességgé emelkedett a több-nej -tartás.” A mormon férfi számára a hús csábításai és a test örömei nem jelentenek semmit” - hangoztatták fennen, miközben maguk köré gyűjtöttek egy kisebb háremet.
A képmutatás gyöngyszeme ez a történet. De arra is példa, hogy lám, minden megoldható egy remekbe szabott ideológiával.
Talán, ha rájönnének erre a mi honatyáink is, és efféle rendeletet hoznának, akkor másképp állnánk az Úr színe (és magunk lelkiismerete) előtt. Minden szeretőtartó, félrelépő, kettőséletű ember szimpla törvénytisztelő polgárrá lépne elő, aki a plusz szerelmi légyottokkal az ég adta világon semmi kalamajkát nem csinálna, csupán honpolgári kötelezettségét gyakorolná. De amíg ez az illuzórikus jövő jelenné nem válik, addig csak a görcs marad,a ronda önvádak, kínzó lavírozgatások, és ehhez hasonlók. Minden, ami az édes párhuzamos kapcsolatok keserű velejárója.
Köztudott, hogy az ember társas lény. Annyira, hogy egy társsal be sem éri. Ennek bizonyítására két dolgot tehetünk.
Levehetjük a polcról az aktuális statisztikai évkönyvet, és fellapozhatjuk a szeretőtartás című fejezetnél. Itt beszédes adatot fogunk találni. A kényes kérdésekre válaszolók 70 százaléka vallotta be, hogy meglevő kapcsolata mellett van neki „tartaléka” is. Még meglepőbb, hogy deklaráltan kitűnő viszonyok mellől történtek ezek a kis félrelépések. A férfiak 56 és a nők 34 százaléka tökéletes kapcsolatokból kacsintgatott másfelé.
Ha hozzávesszük, hogy nem mindenki töltött ki tesztet, és aki kitöltötte, az sem feltétlenül mondott igazat, akkor még lesújtóbb szám kerül napvilágra.
A bizonyítékokhoz választhatunk egyszerűbb megoldást is. Ehhez nem kell semmi más, mint megszámolni ujjainkon, hogy az ismerőseink körében tíz kapcsolatból hányban bukkan fel az obligát harmadik. Nagy valószínűséggel megjósolható, hogy a hivatalos statisztikával korreláló számot fogunk kapni.
Az idealisták jobb, ha most nem figyelnek ide. Ugyanis a fentiek alapján szörnyű gyanú ébred az emberben: lehetséges, hogy majdnem mindenki csalja a párját? Azért adasson meg a remény joga: vannak kivételek. Tisztelet nekik.
Azt tartja a szerelemben liberális közvélekedés, hogy az ágyban nincsenek tabuk. Mindent lehet, ami a párnak kellemes. Ez az ideológia jól jön azoknak, akik többesben képzelik el a szerelmi életük felfrissítését.
Meglepően sok hirdetés invitál hálószobájába egy idegen harmadikat.
Van, akinek mi sem természetesebb ennél.
De van olyan is, akiben különféle kérdések fogalmazódnak az ilyesfajta apróhirdetések nyomán. Mi van, ha csak az egyik félnek olyan izgató ez a páratlan felállás? A felajzott érzékek mellett mi van a jogfosztott érzelmekkel? Mi történik az olyan avítt fogalmakkal,mint a hűség, szerelem, intimitás és a többi?
A szerelmi pártélet konzervatívjai ócska nézeteiket veszik elő erre. Lesepregetik róluk a port, és félszegen fordulnak a többiek felé. A jobb érthetőség kedvéért a természetből veszik a példát. Arra hivatkoznak, hogy az embereknek és a tárgyaknak is két (de legalábbis páros) lába kell, hogy legyen. Csak így funkcionálnak. A három kényszermegoldás. Ráadásul nagyon ingataggá tesz.
-intera-
