Ott kell lennünk!

- Milyen interjút szeretne?
– Nagyon jót. Miből lehet választani?
- Lehet kormánypárti interjú is. Felhúzom az orrom, és megkérdezem: nem szégyelli-e magát, hogy a rendszer ellen agitál?
– Nem.
- Nem fél?
– Mitől kellene félnem? Azt már megkérdezték tőlem: nem félek-e, hogy az egyetemen valami hátrány ér. Erre a válasz az: ha ez igaz, akkor szégyen-gyalázat! De nem félek. Az a lényeg, hogy a diákság régóta hallgat. Senki nem vállalta magára, hogy kimondja azt, amit mi a tüntetésen kimondtunk.
- Hogyan lehetne kibillenteni a diákokat vagy akár az egész országot az apátiából?
– A Fővám téri tüntetés óta egyre többen hallanak rólunk, meg arról is, mennyire ki akarnak tolni a diákokkal. Csoporttársak, oktatók jönnek oda hozzám gratulálni. Végre valaki megmondta. Azt szeretném, hogy higgyenek benne a diákok: igenis beleszólhatunk, és ennek igenis lehet eredménye. Az apátia a hit hiánya. A hité, hogy hozzá tudjuk tenni a magunkét. Hogy beleszólhatunk. Hogy a véleményünk számítana. Hogy felnőttként kezeljenek bennünket. Ilyenkor fel kell állni, és azt mondani: nem dönthettek rólunk a fejünk felett!
- Általában nem kezelik önálló döntésre képes felnőttként a társadalmat. Mintha a kormány politikájának nagy része abból állna, hogy egyre több embernek legyen félni- és vesztenivalója.
– Ettől elképesztően mérges vagyok.
- Mit jelent az, hogy „megpróbálnak kitolni a diákokkal”?
– Azzal kezdődik, hogy Hoffmann Rózsának a közoktatás a szakterülete. Felkérték a felsőoktatási koncepció megírására. Ezzel két probléma van. Azt mondják, hogy társadalmi konzultáció folyik. Nem folyik! A másik: ki tudja, hányadik koncepciót kellett megcsinálni ahhoz, hogy elfogadja a kormány. Megrendül a bizalom, ha kéthetente azt olvassuk, hogy Orbán Viktor visszadobta Hoffmann Rózsa felsőoktatási koncepcióját. Tudjuk: Orbán azért szereti Hoffmannt, mert jól irányítható. Kicsit furcsa helyen vannak a hangsúlyok Orbán értékrendjében.
- Látom, tényleg mérges. Folytassa!
– A kiszivárogtatások. „Véletlenül” a Magyar Nemzet birtokába kerülnek dokumentumok. Ez tipikusan arrogáns hatalomgyakorlási technika. Kiszivárog, felháborodunk, erre azt mondják: ne hisztizzetek, még nem döntöttünk el semmit. Különben is, folyik a konzultáció. Majd ha lesz konkrét terv, azt lehet véleményezni. Aztán, ha lesz törvénytervezet, azt másnap éjjel tizenegykor három szundikáló képviselő elfogadja a parlamentben.
- A tartalomról még nem beszélt.
– Erről a koncepcióról a tüntetésen azt mondtam: az első betűjétől az utolsóig ostobaság. Ezt tartom is. Bár a kötőszók azért rendben vannak – ezt el kell ismernem, hogy ne legyünk egyoldalúan kritikusak.
- Mégis, mi vele a gond?
– A tandíj. Azt hiszik, ha nem nevezik tandíjnak, akkor nem tudjuk, hogy tandíj. Pedig az! Nem árulják el, milyen ösztöndíjrendszer lesz. Arról beszélnek, hogy megnövelik a felvehető diákhitel összegét. Pedig amúgy azt mondják, hogy az adósság az ország legnagyobb ellensége.
- Előre eladósítják a diákokat?
– Igen. Abszurdum, hogy egyáltalán szóba kerül: bezárják a Corvinust, vagy az nem lesz része a Nemzeti Felsőoktatási Rendszernek. Holott a Corvinus az ország egyik legjobb márkája, külföldön is elismert egyetem. Engem államilag finanszírozott képzésre vettek fel, de nem tudom, kapok-e egyáltalán corvinusos diplomát, vagy befejezhetem-e ezen a képzésen az egyetemet. A saját bőrünkön érezzük a jogbizonytalanságot.
- Nemcsak a Corvinust fenyegeti a bezárás. Tényleg szükség van ennyi egyetemre?
– A vidéki egyetemek bezárásával az ottani fiatalok szinte egyetlen mobilizációs csatornáját szüntetik meg. Ugyanakkor ott van az a mód, ahogyan megfogalmazták a felsőoktatási koncepciót. Azt írják benne, hogy a célja a kormány családpolitikájának megsegítése, valamint a nemzeti középosztály megerősítése. A „nemzeti középosztály” a személyes kedvencem: konstruált kategória meg annak a görcsös akarása.
- Mégis, legalább leültek tárgyalni önökkel vagy a HÖOK-kal?
– Velünk idáig nem. Nem is számítok arra, hogy Orbán Viktor majd azt mondja: „Gyertek, srácok, beszéljük meg, mit akartok.” A szakszervezetek is azért szánták el magukat ilyen látványos lépésekre, mert nem bíznak abban, hogy a kormány szükségét érezné a hagyományos érdekegyeztetésnek. Nem tudom, mi az, ami ezek után átlépi a kormány ingerküszöbét. Sokan úgy gondolják: minek csináljunk bármit is, ha csak negatív hozadéka lehet, és nincs eredmény. De ez rossz hozzáállás. Ki kell állnunk magunkért, hogy később elmondhassuk: mi nem hallgattunk.
- Mi a következő lépés?
– Október 23-ára készülünk, csináltunk promóvideót, és ott leszünk a tüntetéseken. Ezer felett vannak a like-jaink a Facebookon. Rengetegen nézték meg a videóinkat. A hatalomgyakorlási technika elleni tiltakozás összeköt mindannyiunkat.
- Lesz balhé október 23-án?
– Miféle „balhé”?
- Szokott lenni... Két demonstráció egymás mellett... barikádok, tankelkötés, ilyesmik.
– Hogy szétverjük-e a várost? Magamról biztosan mondhatom: nem tervezek ilyesmit. Mások nevében nem tudok nyilatkozni. De undorító, hogy rászervezték a saját gyűlésüket az október 23-i tüntetésre, és jogosan asszociálunk a 2006-os eseményekre. Ám emiatt még inkább ott kell lennünk, és még jobban meg kell mutatnunk, hogy nem félünk.

Polgár Dóra beszéde a D-Dayen

Talán emlékeznek, a diákság először tavaly decemberben mozdult meg. Akkor az Alkotmánybíróságért tüntettünk. És akkor azt hittük, hogy egy egyedi, szakpolitikai kérdésről van szó. Egyszerűen egy rossz döntésről. Majd jött a médiatörvény, és megint úgy éreztük, hogy hallatni kell a hangunkat. Majd elkezdtek kiszivárogni a hírek a készülő felsőoktatási koncepcióról. Ekkor alakultunk meg mint Hallgatói Hálózat, hogy kiálljunk az egyetemeinkért. Egy tüntetést és egy fórumot akartunk szervezni a Corvinusra. Erre kitiltottak minket a saját egyetemünkről. Miközben mi megvédeni akartuk.

Azóta eltelt sok hónap, és a kérdéseinkre mi sem kaptunk válaszokat. Nagyon sokat változtunk. Ma már azt gondoljuk, hogy amivel szemben állunk, az nem egyszerűen rossz döntések sorozata, hanem egy arrogáns hatalomgyakorlási technika, hogy bizonytalanságban és megosztottságban akarnak tartani minket. Azaz, ami összeköt mindannyiunkat, akik most itt vagyunk. [...]

Nagyon fontos, hogy most itt vagyunk, ilyen sokan, sokfélék. Elindult egy folyamat, megértettük, hogy külön-külön nem hallgatnak meg minket. Ezért együtt kell nyomást gyakorolnunk, és az a célunk, hogy felmutassuk azt a jogállami kereteken belül mozgó tiltakozást, ellenállást és haragot, amivel a hatalmába belebolondult kormánynak és a hatalmába belebolondult Orbán Viktornak szembe kell néznie, és helyre kell hoznia. Mi, hallgatók szolidárisak vagyunk a szakszervezetekkel és a hozzájuk csatlakozó társadalmi és civilszervezetekkel. Azt kérjük önöktől, hogy támogassanak minket a továbbiakban. Mert miénk az egyetem, a munkahely és az ország.