Oscar-díjra jelölték Deák Kristóf filmjét
Ebben a kategóriában magyar alkotást először 1963-ban jelöltek, a Szabó István rendezte Koncert producere az amerikai Ezra Baker volt. A rövidfilmek között több mint fél évszázad után került ismét a végső győzelemre esélyes öt film közé magyar mű.
A Mindenki (angol címén Sing) a kilencvenes évek elején játszódik, iskolai környezetben vizsgálja a hatalmi viszonyokat gyerekek és egy gátlástalan tanárnő történetén keresztül. A huszonöt perces film főszereplői Gáspárfalvi Dorka, Hais Dorottya és Szamosi Zsófia. Producere a rendező mellett Udvardy Anna volt.
A 89. Oscar-díjátadó gálát február 26-án tartják a hollywoodi Dolby Színházban.
Mindenki – előzetes from Deák Kristóf on Vimeo.
Az Oscar-jelölés már önmagában is óriási dolog, fantasztikus érzés, hihetetlen élmény– mondta az MTI-nek kedden Deák Kristóf, hozzátéve, hogy a stábtagokkal együtt követték a jelölések bejelentését, és örömükben felkiáltottak, amikor a film címe is megjelent a jelöltek között a képernyőn. A rendező hangsúlyozta: már azzal is nagyon elégedett volt, hogy filmje bejutott a jelölésre esélyes tíz alkotás közé. „Nagyon reménykedtünk, hogy végül a jelöltek közé is bekerül, de ezt nem lehetett előre látni, megtettük, amit lehet” – mondta.
A Mindenki univerzális témát tárgyal, a nemzetközi filmfesztiválok közönsége is közel érezte magához a történetet. „Remélem, hogy átment a film üzenete. Viszonylag szívhez szóló, befogadható téma, de közben azért vannak olyan rétegei, amiken el is lehet gondolkodni” – fogalmazott a rendező.
Deák Kristóf elmondta, hogy ott lesz az Oscar-díjátadón, már csak az a kérdés, hogy a stábból hányan tudnak vele tartani, hogy együtt ünnepelhessenek, izgulhassanak.
A jelölés a film szempontjából azt jelenti, hogy a Shorts International most a kategória többi rövidfilmjével és az Oscar-jelölt rövid animációs filmekkel együtt Amerikában és több más országban is forgalmazni fogja. „Ezért sok moziba, sok nézőhöz el fog jutni, ennek örülök a legjobban. Sokan fogják látni méltó körülmények között” – magyarázta a rendező.
Deák Kristóf úgy gondolja, hogy az Oscar-jelölés miatt valószínűleg könnyebb lesz régóta érlelődő terveit megvalósítania. „Egyelőre azonban még zúg a fejem a sok lehetőségtől” – tette hozzá.
Már rekordot döntött a Kaliforniai álom
A Kaliforniai álom című musical a 89. Oscar-díjátadó gála legnagyobb esélyese, a mindössze 32 éves Damien Chazelle alkotása tizennégy jelölést kapott a legrangosabb hollywoodi elismerésre az amerikai filmakadémia keddi bejelentése szerint. A musical ezzel beállította a Beszéljünk Éváról című 1950-es dráma és James Cameron 1997-es klasszikusa, a Titanic rekordját.
A Kaliforniai álom a legjobb film, a legjobb férfi főszereplő, a legjobb női főszereplő és a legjobb rendező, valamint a legjobb eredeti forgatókönyv és a filmzene kategóriában is esélyes az Oscar-díjra. A legjobb betétdalok közé két szám is bekerült a filmből, amelyet technikai kategóriákban – operatőri munka, hangtervezés, hangkeverés, díszlet, jelmez és vágás – is jelöltek.
A jelöltek teljes listája
Legjobb film
- Kaliforniai álom
- Holdfény
- A régi város
- Oroszlán
- A számolás joga
- Fences
- A fegyvertelen katona
- Érkezés
- Hell or High Water
Legjobb animációs film
- Zootropolis – Állati nagy balhé
- Kubo és a varázshúrok
- Moana
- Életem Cukkiniként
- A vörös teknős
Legjobb színésznő
- Emma Stone (Kaliforniai álom)
- Natalie Portman (Jackie)
- Ruth Nega (Loving)
- Meryl Streep (Florence Foster Jenkins)
- Isabelle Huppert (Elle)
Legjobb színész
- Casey Affleck (A régi város)
- Denzel Washington (Fences)
- Ryan Gosling (Kaliforniai álom)
- Viggo Mortensen (Captain Fantastic)
- Andrew Garfield (A fegyvertelen katona)
Legjobb férfi mellékszereplő
- Jeff Bridges (Hell or High Water)
- Mahershala Ali (Holdfény)
- Dev Patel (Oroszlán)
- Lucas Hedges (A régi város)
- Michael Shannon (A régi város)
Legjobb női mellékszereplő
- Viola Davis (Fences)
- Naomie Harris (Holdfény)
- Nicole Kidman (Oroszlán)
- Michelle Williams (A régi város)
- Octavia Spencer (A számolás joga)
Legjobb rendező
- Mel Gibson (A fegyvertelen katona)
- Damien Chazelle (Kaliforniai álom)
- Barry Jenkins (Holdfény)
- Kenneth Lonergan (A régi város)
- Denis Villeneueve (Érkezés)
Legjobb eredeti forgatókönyv
- A régi város (Kenneth Lonergan)
- Kaliforniai álom (Damien Chazelle)
- Hell or High Water (Taylor Sheridan)
- 20th Century Women (Mike Mills)
- A homár (Yorgos Lanthimos, Efthymis Filippou)
Legjobb adaptált forgatókönyv
- Holdfény (Barry Jenkins)
- Oroszlán (Luke Davies)
- Érkezés (Eric Heisserer)
- Fences (August Wilson)
- A számolás joga (Allison Schroeder, Theodore Melfi)