Örömteli helyreigazítás
Meglepődve olvastam 49. számukban Kuthi Csaba tállyai levelezőtársam rövid értesítését arról, miszerint 82 esztendős koromban, szívinfarktusban elhunytam volna. Mindenekelőtt: szeretném részvétemet kifejezni ismeretlen névrokonom családjának.
Szükségesnek tartom ugyanakkor korrigálni is az értesülést: egyelőre élek, és – ha a Szerkesztőség is úgy gondolja – a jövőben is szeretném észrevételeimet megosztani levelező- és olvasótársaimmal.
„Halálhírem” szerencsére nem okozott túl nagy riadalmat szeretteim és ismerőseim körében, mivel a félreértés Kuthi Csaba levelének első mondatából kiderült: családom és barátaim tudják ugyanis, hogy – jóllehet, ifjú éveimet már jó ideje magam mögött hagytam – 82. életévemet még nem töltöttem be.
Levelezőtársam azt írja: „[Klein István] hiányát mindnyájan érezni fogjuk.” Ez egyrészt megható, másrészt azonban – tekintettel eddigi hozzászólásaim úgymond „kényes” tartalmára, a hazai jobboldal és a szélsőjobb összejátszását sűrűn ostorozó, a jelenséget elsősorban a magyar zsidóság szemszögéből bíráló leveleimre – nem vagyok teljesen biztos abban, hogy valóban mindenki sűrűn megkönynyezné elmúlásomat.
Klein István
Budapest
Tisztelt Klein Úr!
Örülünk, hogy helyreigazíthattunk, és érdeklődéssel várjuk ezután is leveleit.
A szerk.
