Öreg ketyósok?
Mindjárt az elején tisztázzuk: szabad-e még Magyarországon élnem, vagy spurizzak el inkább? Ha már olyan hülye vagyok, hogy az ország jövőjéről elképzelésem sincs, azért tenni nem vagyok képes, akkor minek ártsak itt?
Azt még nem tudom: korhoz vagy nyugdíjhoz kötötten lennék-e félnótás szavazó, de emlékezetem szerint, eszetlenségeket beszélni nem korfüggő – lehet azt tenni 47 évesen is. Szerintem, tudja ezt Kósa Lajos is.
Az idősebb generáció tagjaként – cseppet a nyugdíjon innen – kirekesztett, megkülönböztetett ember lettem. Ugyanúgy jövőkép nélküli dinka, mint az éveik számát már jócskán szaporító, de nevükben fiatal demokraták többségének kedves, nyugdíjas szülei.
Velük hogyan számolnak el? Hogyan néznek a szemükbe az Oxfordot megjárt, az ELTE-n végzett jogász doktorok, közgazdászok és egyéb diplomát bezsebelő, munkakerülő, egyenesen politikusnak, miniszternek lett gyermekeik?
Azért nem árt tudniuk, hogy az öreg az fideszesen és emeszpésen is öreg, sőt, az is közös bennük, hogy emberek; a Magyar Mégköztársaság egyenjogú állampolgárai.
Ha már eldöntötte a kormányzó párt ügyvezető alelnöke, hogy ebben az országban a legnagyobb terhet a középgenerációk (tagjaként ő is) cipelik a hátukon, hadd emlékeztessem:
1. Az úgy szokott lenni egy országban, hogy mindenkinek a maga helyén van feladata és dolga; joga és kötelessége, amit csak akkor lehet vitatni, elvenni tőle, ha nem tartja be a törvényeket.
2. A most lesajnált koros nők és férfiak többsége már megtette, amit "a haza kívánt": tanult; épített; dolgozott, dolgozik; adózott, adózik; gyermeket, unokát nevel, nevelt...
3. Többségük a munka világából kitaszítottként vagy nyugdíjnak látszó fillérekből tengődve már pihenést érdemelne; már ott kellene tartson, hogy gond nélkül élje méltóság teli életét.
Ne pofázzon bele a haza sorsába a sok porlepte kétlábú!
Nem csak elképzelem, tudom is: mekkora hajsza lesz a választási kampányban a kisgyermekes anyák voksaiért. Mennybe szállnak majd azok a nők, akik ebben a pillanatban annyi figyelmet, beleszólást kapnak a köz- és politikai életbe, mint a kapirgáló csirkék.
Ha szükség lesz rájuk, egy kis időre kimosdatják őket a szemétdombról.
Hogyan is néz majd ki a családi idill?
– Édesem, ma este csinálunk legalább egy utódot – suttogja a politikai motivációra éhes férfi társ az ágyban –, tudod, le kéne váltani a kormányt. Oszt így lesz két szavazatod(tunk). Ehhez jogunk van. Majd anyád-apád vigyáz rá, neveli – kicsit már ketyósként úgyis csak erre lehet használni őket –, amíg mi Magyarország jövőjét építjük.
Tóth Ilona
újságíró
