Olyasmit látunk, amit nagyon kevesen
Ismét belemélyedhetünk az MTI negyedéves képgyűjteményébe, amely aktuális és archív alkotások válogatását kínálja. A legtöbb az olimpiáról szól: az erők megfeszítéséről, a győzelmek öröméről, a bukások fájdalmairól, komoly és tréfás, véletlen szülte alakzatokról, az ünnepségek dekorativitásáról. Mégsem ezekről írnék. Láttunk belőlük eleget. BÖLCS ISTVÁN lapoz tovább.
Itt volna viszont egy kép, amelynek nincs szerzője. Nem mondhatom ki a fotós nevét, mert csupán azt tudom: Geos 12. Automata műhold. Fotó az űrből. Ha megnézik, láthatják: Latin-Amerika fölött járunk, olyan magasságban, ahol nem szoktunk. Olyasmit látunk, amit nagyon kevesen.
A kontinensek vonala határozott, csak ott, valahol a Karib-térség felett gyűl a vész. Innen fentről puha pamacsok csupán. Mi meg becézhetjük őket, elnevezhetjük. Mondjuk: legyen ennek a trópusi viharnak az a neve, hogy Hanna, a hurrikáné meg Gusztáv.
Szép is ez! Elemelkedni. Nevet adni a lentieknek. Felülről nézni magunkra. Sok tapasztalást pótol az efféle rápillantás: kik-mik vagyunk, s mekkorák? Ha fent vagyunk, látjuk-e, mi van lent?
Hozzásegít a következő két kép.
Az elsőnek a helyszíne a Dominikai Köztársaság. Hanna a Földre szállt. Most nyűvi az egyenes derekú pálmafákat, csapkodja partra az óceán vizét, párával teszi beláthatatlanná az utat, amelyen egy gallytörőrácsos terepjáró igyekszik haza, vagy csak révbe, mielőtt Hanna elnyeli, lesodorja, beszippantja, eltünteti. Nem a színek éltetik a képet, hanem a dacoló vonalak, az átmenetileg meghajlítottak, a szélbe belefeszítettek, a kontrasztok.
A másik kép helyszíne két nappal és néhány ezer kilométerrel odébb van. Indiában, Madhepurában is a vízzel küzdenek. Árvízzel. Itt nem a pálmákat sajnáljuk, és nem csak egy magányos autó erőlködik a színhiányos, grafikus képen. Itt emberből van az áldozat. Nőből. Anyából. Lábszárközépig vízben, a kofferban tán annyi, ami megmaradt, baljában pedig a gyerek. A legfontosabb. A háttérben katonai jármű, menekülők és mentők, szolidárisan öszszekeveredve, színesen. Ahogyan működünk a bajban.
Fentről olyan puhának látszottak a felhők. Dekoratív foltok a kék bolygó felett. Lent meg fenyegetnek, ölnek.
Semmi sincs külön, önmagában.
