Nemzési parancs
„Disznók vagyunk, hadifoglyokkal közösültünk.” Ez volt olvasható némely rajtakapott német „néptársnő” nyakában, akik fronton harcoló férjük pótlására nemcsak a mezőn használták a hozzájuk munkára kiadott „fajidegeneket”. Totális államban minden a totalitárius célokat szolgálja, az ágy is.
Hitlerék nem véletlenül akartak „szaporodási törvényt” (négy gyerek), fajtanemesítést (eugenikát), s foglalkoztak a többnejűség gondolatával (a háborús emberveszteségek pótlására). Mint írták: „Vannak egészen kitűnő férfiak, akiknek kívánatos lenne nagyobb mértékben szaporodni, mint ahogyan az egyetlen nővel lehetséges.”
A fiatalok pedig házasodjanak korán, mert így – kiszámolták – páronként akár húsz utódot is tudnának nemzeni.
A homoszexuálisokat (akik önként kérhették kasztrálásukat!) azért támadták, mert kivonták magukat az uralkodó faj reprodukciós kötelességei alól. A klérust a Gestapo ugyanezzel vádolta.
Hitler bírálta az egyházak merevségét, mondván: egy katolikus néger elvehet egy német nőt, de egy protestáns germán férfi nem, és ez égrekiáltó hiba a faj tisztaságának szempontjából. Biztatásul hát minden anyakönyvvezető elé álló jegyespár kapott egy példányt a Mein Kampfból (miheztartás végett).
A Harmadik Birodalomban tilos volt az abortusz és (a háború előtt) az óvszerárusítás, viszont nem tekintették értéknek a szüzességet és az önmegtartóztatást. A „biológiailag használható asszonyoknak szülési kötelezettségük volt” a nemzet és a fajhigiénia érdekében. Himmler nemzési parancsot adott ki a rendőrök és az SS-katonák számára 1939 őszén, de 1940 januárjában kénytelen volt hozzátenni: a nemzési parancs semmiképp sem a fronton harcolók feleségének kemény zaklatását célozta!
Freudot meg elintézték azzal, hogy „piszkos a fantáziája”.
(Anna Maria Sigmund: A szexuális élet nem magánügy. Szexualitás a Harmadik Birodalomban. Fordította Körber Ágnes. Európa Kiadó.)
