Nem maradhat együtt Munkácsy Krisztus-trilógiája Debrecenben

Nem maradhat együtt Munkácsy Mihály Krisztus-trilógiája: a Krisztus Pilátus előtt című festmény visszatér Kanadába, miután a megvásárlásról, illetve a bérleti időszak meghosszabbításáról szóló, kormányzati szintű tárgyalások nem jártak sikerrel – közölte Nehéz Attila, a Déri Múzeum szóvivője az MTI-vel.

2014. július 10., 16:26

Tájékoztatása szerint a Krisztus Pilátus előtt című kép tartós bérleti joga július végén jár le, és mivel a képet az elkövetkező hetekben elő kell készíteni a tengerentúli szállításra, a trilógia már csak vasárnapig látható együtt Debrecenben.

A látogatók várható nagy érdeklődésére való tekintettel pénteken és szombaton délelőtt 10 órától 22 óráig tartják nyitva a múzeumban a Munkácsy Termet, vasárnap pedig a szokásos nyitva tartás mellett, 10 és 18 óra között látható a Krisztus-trilógia.

Az Ecce Homo című kép a magyar állam, a Golgota Pákh Imre amerikai-magyar műgyűjtő tulajdonában van, a Krisztus Pilátus előtt című festmény pedig a kanadai Hamilton Művészeti Galériáé. Munkácsy Mihály Krisztus szenvedéstörténetét feldolgozó monumentális méretű alkotásait először 1995. augusztus 25-én láthatta együtt a közönség a debreceni Déri Múzeumban. A három alkotást 2010 és 2012 között Pécsett és Budapesten, majd Bécsben is bemutatták.

Csalódott a CÖF

A Civil Összefogás Fórum (CÖF) csalódott, hogy nem maradhat egyben Munkácsy Mihály Krisztus-trilógiája, mert nem vezettek eredményre a Krisztus Pilátus előtt című festmény megvásárlásáról folytatott tárgyalások – tájékoztatta csütörtökön az MTI-t a CÖF alapító szóvivője. Bencze Izabella közölte: a kialakult helyzetben egyeztetni akarnak a civil szervezeten belül arról, hogy milyen lépéseket tehetnek a három mű egyben tartása érdekében. Továbbra is reménykednek abban, hogy a kormányzat megteszi a szükséges intézkedéseket.

Emlékeztetett arra: tavasszal 18 ezren támogatták aláírásukkal azt a kezdeményezésüket, hogy a kormányzat vásárolja meg a kanadai Hamilton Művészeti Galériától a festményt, és kérésüket eljuttatták Orbán Viktor miniszterelnöknek is. Arra számítottak, hogy a Magyar Nemzeti Bank Értéktár programjának keretében lehetőség nyílik a festmény megvásárlására.

Arról is szólt: attól tartanak, amennyiben a Krisztus Pilátus előtt című művet elszállítják, a debreceni Déri Múzeumból kikerül a Golgota című kép is, ami Pákh Imre tulajdona. Információik szerint ugyanis két vevő is jelentkezett az alkotásért, amit eddig azért nem adott el a műgyűjtő, mert arra számított, hogy a magyar állam segítségével sikerül egyben tartani a trilógiát – mondta Bencze Izabella.