Nem halogatható tovább a kulturális szféra bérrendezése
Ha mindez megvalósulna, a kulturális terület dolgozói is önfeledten ünnepelhetnék a Magyar Kultúra Napját a teljesen jogos demonstráció helyett - írta 168ora.hu-hoz eljuttatott közleményében az ellenzéki párt.
Komlósi Csaba, az LMP kulturális szakszóvivője szerint a kulturális szféra a bérkatasztrófa szélén áll, a kulturális ágazatban dolgozóknak tavaly beígért 15 százalékos bérpótlék teljesítése is egyelőre várat magára. Hozzátette: a tervezett pótlék egyébként még az elmúlt hat év reálérték-veszteségét sem kompenzálná, ráadásul nem is terjedne ki minden munkavállalóra. Az LMP arra is felhívta a figyelmet, hogy a kormányzat továbbra sem biztosít rendes státuszt annak a közel 6000 munkavállalónak, akik a kulturális területen dolgoznak közfoglalkoztatottként.
Az LMP szerint nem halogatható tovább a szféra általános bérrendezése. Álláspontjuk szerint a kormányzatnak a megalomán és értelmetlen építkezések helyett - az illetékes minisztérium által „emberi erőforrásnak" nevezett - magyar emberek tisztességes megélhetésével kellene foglalkoznia.