Nem attól polgár valaki, hogy „kinevezik” annak
Hankiss Elemér a hetvenes–nyolcvanas években írt szociológiai tanulmányaiban a társadalom funkciózavarait elemezte. Sajnos ma – mint azt ő is megjegyzi – a tanulmányok egyes elemei szinte változtatás nélkül igazak. A szerző bízik abban, hogy társadalmunk képes lesz racionálisan válaszolni napjaink kihívásaira -- írja a 168 Óra egyik olvasója.
Magam, sajnos, ezt az optimizmust nem osztom! Nem is oszthatom, mert az erkölcstelenség ebben a társadalomban nem a rendszerváltás során (után) alakult ki, hanem az „állami gondoskodásnak” abban a korában, amely mind a mai napig meghatározza a közgondolkozást.
Éppen Hankiss az, aki nagyon korrektül elemzi a társadalmi értéktudat hiányát. Mára ez a helyzet súlyosbodott. A csaknem ötven év „szocialista” értéktudata sem épült be a társadalomba, sem a rendszerváltás során megjelenő új (?) értékek.
Ezt az anómiát (értéknélküliséget) nagyon jól ismerik a szociológusok. Hankiss úgy gondolja: a válság alkalmat ad arra, hogy a polgárok összefogjanak, és közösen cselekedjenek. Azt feltételezi: ez a tudati változás gyorsan végbemehet (spanyol, ír, finn példákra hivatkozva).
A felsorolt országok mindegyikében már sok-sok évtizede (évszázada) működik erős polgári tudat, amely Magyarországon soha nem alakult ki. A kiegyezés után megindult egy felemás polgári fejlődés, de a két világháború közötti társadalmat is egyfajta tekintélyuralom jellemezte, amelyben a társadalom tagjai inkább alávetett (alattvalói) státusban, tudatban éltek, s nem szuverén polgárként. És hiába volt a ’45–48 közötti polgári demokratikus intermezzo, azt egy másfajta, de szintén diktatórikus rendszer követte, s erre ismét az alattvalói tudat és státus volt jellemző. Kicsit eufemisztikusan fogalmazva: az „állami gondoskodás”.
Ahhoz az erkölcshöz, amelyre ma égetően szükségünk lenne, az kellene, hogy az átlagpolgár viselkedjék valódi polgárként. Csakhogy a társadalom nagy többségének fogalma sincs arról, hogy ez mit jelent. Nincsenek mintái. Azok a minták, amelyeket most követni akar, torzak, semmi közük a valódi polgári léthez, életmódhoz, viselkedéshez.
Nem attól válik valaki polgárrá, hogy „kinevezik” annak, vagy azt mondják róla.
Sajnos a mai erkölcsi helyzet megváltozásához még sok időre van szükség. Ezen pedig nem segít sem válság, sem más veszély. Ezen csak az segítene, ha a társadalom szűk mintaadó rétege (néhány üzletember, vezető, véleményformáló értelmiségiek) adna hiteles példát a sokaságnak. Ez persze fárasztó és munkás folyamat mindkét réteg számára, de nincs más kiút.
Haris T. Csaba
E-mail
