Mikor zenélünk, kialakul köztünk egy kapocs
Csepregi Gyula kiérdemelte a dzsessz legrangosabb hazai elismerését, a Szabó Gábor Életműdíjat. Sokan tartják a műfaj legjobb magyar szaxofonosának, ám ő úgy véli, "nem ez a fontos, inkább a nyitottság minden stílus iránt, azaz ne csak dzsesszben gondolkodjunk, hanem tágabban, hisz az viszi előre a zenét".
A díj névadója, Szabó Gábor (1936-1982) dzsesszgitáros az első magyar a műfajban, akit külföldön is elismertek. Ehhez az is kellett, hogy 1956-ban, húszévesen elhagyja szülőföldjét és a dzsessz hazájában, az Egyesült Államokban építsen karriert. Az Életműdíjat 1992-ben alapította a Magyar Jazz Szövetség. Kovács Miklós, az MTI munkatársa kérdezte a díjazottat.
Csepregi Gyula megtisztelőnek tartja, hogy olyan díjra találták méltónak, amit korábban - egyebek között - Kovács Gyula, Jávori Vilmos, Szakcsi Lakatos Béla, Babos Gyula, László Attila kapott meg. Az elismerést a Magyar Jazz ünnepén, március 19-én veszi át.
– A közgyűlésen a legtöbben úgy gondolták, érdemes vagyok rá. Én Dresch Mihályra szavaztam - tette hozzá.
Miskolcon született, fuvolával kezdte a zenélést. Kamaszkorában egy évig szünetet tartott.
– Sírt-rítt anyám, a fuvolatanárnőm. Jól indultam, az általános iskola mellett felvettek a konzervatórium második osztályába. Egy progresszív rockzenekarral folytattam, Pink Floydot, Jethro Tullt játszottunk, majd Miskolcon csatlakoztam egy dzsessztrióhoz - mesélte.
16 éves korában karácsonyra szaxofont kapott, Papp Józsefnél tanult játszani. Felvették a Bartók Béla Szakközépiskola dzsessztanszakára, onnan indult profi pályafutása.
– A fuvola is megmaradt. Arra törekszem, hogy a dzsesszben is többet alkalmazzam, a Stúdió 11 együttesénél naponta használom - mondja. Saját hangszerei mellett a dobot szereti legjobban.
John Coltrane a nagy kedvence, de szereti Dexter Gordon, Joe Henderson, George Coleman, vagy a nemrég elhunyt Michael Brecker játékát is.
– Jól játszom dzsesszt, de vannak hiányosságaim. Találtam egy tanárt, Svájcban él, de gyakran itthon van Magyarországon, ifjabb Holéczy Ákos, az egykori híres zenekarvezető, Holéczy Ákos fia. Feleségével együtt klasszikus szaxofonművészek. A francia iskolát tanulom, hangképzést gyakorolok.
Felkéréseket kap pop- és rock-, sőt klasszikus zenészektől is.
– Ez megtiszteltetés, új kihívás - hangsúlyozza és nem mulasztja el megemlíteni:- A popban Dés Lászlótól kaptam sok segítséget.
Mint mondja, nagyon szereti a bluest, szerinte az mindennek a gyökere.
– Aki a bluest jól játssza, a dzsesszt sem fogja rosszul csinálni. Én is játszottam bluest, bár most nincs ilyen zenekarom. A rock and rollal azonban nem tudok megbarátkozni. Primitív, rosszul játszott bluesnak tartom. Hallottam jó amerikai rock and roll zenekart, de nem szeretem, ahogy Magyarországon értelmezik. A countryzenét sem szerettem - a magyar fordítások miatt -, de az autentikus country tetszik. Nagy kedvencem, Joni Mitchell a countryvilágból érkezett, songokat énekel. Figyelem, milyen a zene a világban, főleg Európában. A dzsessz Amerikából jött, de ott is elismerik az európai dzsesszt. S jön az afrikai zene is, főleg Európában élő afrikai zenészekkel, ez nagy lökést ad a műfajnak. Érdemes figyelni a franciaországi dzsesszt. Szabadidőmban az az 50-es, 60-as évek zenéjét is hallgatom, kedvelem, ahogy akkor Sonny Rollins játszott. Ha elengedem magam, operaáriákat hallgatok. Sokat olvasok. Most épp egy Jókai mellett a Friderikusz-könyvet, de szeretem a keleti bölcselkedéseket, a Taót is. Tanulmányozom a harc művészetét, szerintem sok az összefüggés közte és a zene között. Ahhoz, hogy egy hang olyan legyen, amilyet szeretnél, hasonló belső folyamatoknak kell végbemennie, mint egy nyílvessző elengedésekor - vélekedik.
– Ön nemcsak játssza, hanem oktatta is a zenét...
– Több mint 17 évig tanítottam, ma már szabadabb életet szeretnék. Jó volt a tanítás, de lekötöttséggel járt. Liberális tanár voltam, úgy gondoltam, aki dzsesszt akar tanulni, azt érdekli. Nem figyeltem, ki jár órákra. Annyit tanítottam, amennyire kíváncsi volt az illető. A zenélés szakmának indul, a legfelső fokon el kell sajátítani, s hogy lesz-e művészet belőle, egyéniség kérdése. Nem mindenki alkalmas rá. Szükség van arra is, hogy valaki például a vendéglátásban bármit el tudjon játszani. Sok kitűnő szaxofonost ismerek, akik nem művészek.
Kortársai közül kiemelte Dresch Mihályt és Tony Lakatost, akik szerinte a világon bárhol megállják a helyüket. A legfontosabbak közé sorolja saját duóját, Rátonyi Róbert zongoristával. Most készült el első közös lemezük, a Private Conversation, készülnek a következőre.
– Amikor zenélünk, kialakul köztünk egy kapocs, amit senki mással nem tapasztalok - árulja el. Játszik a Magyar Jazz Quartettel, valamint az újra összeállt In Line zenekarral (Vasvári Pál basszusgitározik, Birta Miklós gitározik, Szendőfi Péter dobol). Az év meglepetésének jósolja a zenekart. Jelenleg ő a Stúdió 11 művészeti vezetője.
Csepregi Gyula a most alapított Pernye András-díj első kitüntetettjéről, Maloschik Róbertről, a Bartók Rádió szerkesztőjéről elmondta: sokat tett a fiatal tehetségek felfedezéséért, több évtizede - és ma is - heroikus küzdelmet folytat azért, hogy a Magyar Rádióban szóljon a dzsessz. Úgy véli: személyében méltó helyre került a díj.
